Akik nem dolgoznak miért adják bölcsibe, oviba a gyereküket?
A kisgyerekeknek nagyon fontos, hogy minél hamarabb megszokják a közösséget, lássák a társadalmi viselkedést. Minél később kerülnek be egy olyan helyre, ahol klikkesedés, osztozkodás, napirend, másokhoz való alkalmazkodás van, annál nehezebb és problémásabb lehet ez később.
Ezt pedig a legjobb olyan ellenőrzött helyen elkezdeni, mint egy bölcsőde, vagy óvoda.
Egyébként pedig az édesanyának is nagyon jót tesz, ha végre van ideje másra is, és esetleg más társaságban is tud lenni, mint egy gügyögő tipegőé. Nagyon le tudják szívni az anyukák agyát 1 év alatt, hogy gyakorlatilag nem tudnak senkivel kommunikálni a kicsin kívül.
Az ovit szerintem nem kell magyarázni. Egy akkora gyereknek kell a gyerektársaság.
Én bölcsibe adtam a lányom pár hónappal azután, hogy 2 éves lett. Azért tettem, mert a régi helyemre nem vettek vissza, így munkát kellett keresnem. Úgy elég nehéz, hogy az állásinterjún azt kell mondanom "ha fölvesznek, elkezdem beszoktatni a gyereket, majd előbb-utóbb tudok kezdeni". Így viszonylag nyugis volt a beszoktatás, teljesen a lányom ritmusában történt. Állásinterjún elmondhattam hogy akár holnap tudok kezdeni. Ráadásul az első 3 betegség alatt nem kellett táppénzre jönnöm, nem kellett még félig betegen bölcsibe vinni hogy tudjak menni dolgozni, hanem itthon rendesen kigyógyult.
Nekünk így volt jó.
6-os vagyok: nálunk van elég hely a bölcsiben.
Menj el az önkormányzatba, a jegyzőhöz. Vigyél mindkettőtöktől munkáltatóit, akkor kötelesek felvenni. Ha nem teszik, írj hivatalos panaszlevelet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!