Köteles vagyok elhozni a gyereket délben az oviból?
Most kezdődik az ovi 2.án, és kérdezte a vezető, hogy ugye ebéd után hozom el?
Hát nem úgy terveztem...
Itthon vagyok a 3 hónapos babával, szóval nem munka miatt, hanem mert bölcsis volt (május 1tol nem dolgoztam), és itthon nem alszik el.
Mire haza bicózunk, elkezd itthon játszani és egyszerűen nem aludt el, akármit csináltam vele, ezért szeretném ha ott aludna, mert a bölcsiben mint a kisangyal aludt és még szükség van a délutáni alvásra.
Persze most itthon van már 3 hónapja, de ha nem akarom ebed után elhozni, mi van?
Tehát április óta érlelődött benned?
Nehéz lesz így...
Sosem értem ezt, hogy ha egy anyuka otthon van kisebb babával, akkor igenis ültesse maga mellett déltől a nagyobbat is, mert különben sz_r anya, és minek szülte.
9-től fél 4-4-ig volt óvodában a lányom, amíg én itthon az öccsével próbáltam TÚLÉLNI. 4 hónapos koráig hasfájós volt, minden evés után jött a poklok pokla. Később sem aludt, déltől este 6-7-ig ment a sírás, közben én próbáltam vigasztalni. Mivel lett volna jobb, ha ebben van a 4 éves, itthon és nem az óvodában?
Nem kötelezhet rá!
Emlékszem milyen rossz volt délben, mikor a kicsik (ikrek) aludtak volna, a nagyobbért menni.
Utána borult a napunk.....
Besokaltam. Közöltem h a gyerek innentől bent alszik és majd a férjem ha jön haza a munkából akkor elhozza.
Dehogy kötelezhet. Én terhesen voltam az első szülőin, és kérdeztem, hogy haza kell-e hozni délben, mire konkrétan az óvónénink közölte, hogy inkább ne. Tök hálás vagyok neki. Még az első évben nem is lett volna gond, de onnantól, hogy a kicsi is csak egyszer aludt, teljesen anya és gyerekszívatás lett volna egy kókadt kicsit odahurcolni, majd két kókadtat haza, hogy mindkettő vonyítson, aztán beájuljanak késő délután.
A lányaim szerencsére kifejezetten szerettek oviba járni, aludtak simán bent és az alvás utáni udvarozást is várták, szóval sokszor nem is siettünk uzsonna után értük, csak direkt 4 felé mentünk.
Nem vagy köteles, de teremthetnek olyan helyzetet (jó esetben nem fognak), hogy végül "magadtól" úgy dönts, hogy elhozod délben.
Megjegyzem, ha a gyerek igényli az alvást, az intézményben alszik is, de mire hazaérnek vele, már nem tud, akkor neki is jobb, ha bent alszik. Emellett a baba napját is keresztbe tudja verni, ha minden nap pontban 1-kor jelenése van anyukának az oviban. Ismerősöm kisebb gyerekei ezért nem aludtak délután, mert alvásidőben menniük kellett a nagy(obbak)ért..
Egyébként én is kibírtam egy még nem ovis kicsivel és egy egész nap sírós, letehetetlen babával. Muszáj volt, de nem érdem. De szerintem mindenkinek jobb lett volna, ha a nagy ehelyett inkább más gyerekekkel játszhat, hozzáértő felügyelettel és úgy, hogy nem csecsemősírás a délutáni altatózenéje.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!