Ingyenes étkezés az oviban?
Előre is bocsi ha butának tűnök, nem vagyok az, csak nagyon nem vagyok képben az ilyen támogatásokkal. Na de, nemrég megkaptam szeptember hónapra a gyerek ovis étkezésének számláját, 15 ezer Forintról. Őszintén szólva, ez rengeteg és évente 3 ezer Forinttal fixen emelkedik. Nem arról van szó, hogy nem tudjuk ezt kifizetni, de nem bánnám ha nem kellene.
Most szeptemberre már befizettem, de utána esetleg élnénk az ingyenes étkezés lehetőségével. Eddig rá sem kerestem, de most nézem, hogy elvileg nekünk is járna.
A férjem 650 ezret kap kézhez, én GYED-en vagyok ami 115 ezer Forint körül van + családi pótlék. Ha jól értelmezem az egy főre jutó nettó 200.565 Forintot, akkor ezt mi nem érjük el, vagyis jogosultak vagyunk?
Tehát meg tudom igényelni októbertől és ha igen akkor mi ennek a menete?
Nyugodtan kérdezz utána az oviban, és igényeld meg, ha belefértek, ne törődj az itteni, nyilván gyerektelen elvharcosokkal.
Nálunk is kb csoportonként 2-3 gyerek fizetett, ahogy nálatok is, nincs ebben semmi ciki, vagy csalás, elég magas az összeg, ahonnét jár, az a ritka, aki nem fér bele. Ha meg jár, hát jár, lehet azt a havi 15 ezret cipőre is költeni, meg mozira.
Egyébként ti honnan tudjátok, hogy más raszorul-e? Honnan tudjátok hogy mik a mi kiadásaink? Honnan tudjátok, hogy mennyi marad ételre a kasszában. Nem kifejezetten érdekel, hogy ki szerint érdemeljük ezt meg, meg ki szerint nem, de ezt a fajta azonnali idegből ítélkezést komolyan mondom soha nem fogom megérteni.
Pl tudtátok hogy felújítás és hitel mellett az idős, beteg nagymamámat én ápolom? Én saját pénzből oldom meg a dolgait nagyrészt, mert a nyugdíja szinte semmire sem elég? Vagy azt, hogy a férjem nagyon szegény családból jön és konkrétan múlt hónapban mi vettünk nekik új mosógépet, de ezen felül is minden hónapban ad nekik pénzt és még egy hitelüket is fizeti? Ugye hogy így nem is olyan jó a keresetünk.
Azért soroljam még, hogy ezeken felül mi nyomja a vállunkat, vagy elszégyellitek magatokat végre amiért vadidegen emberek feje felett törtök pálcát hogy mi jár nekik meg mi nem, nem kötelező válaszolni amennyiben arra nem tudsz amit kérdeztek, a véleményeteket pedig jelen esetben senki nem kérdezte.
Annak aki a technikai részére válaszolt, amit valóban kérdeztem, nagyon szépen köszönöm, hogy időt szánt a kérdéseimre! Szép napot mindenkinek! :)
Nálunk az oviban osztották szét a papírt, ahol nyilatkozni kellett, hogy kevesebb a jövedelmünk, meg hogy napi hány étkezést kérünk.
A csoportból vagy 3man fizetnek csak. Egy faluban tudok róla, hogy csak 1 ember fizetné, de az önkormányzat elengedte neki is.
Nem kell magyarázkodnod senkinek. Ha a meghatározott összeg alatt vagytok, igényeld, és kész. Itt sem kell magyarázkodnod. Most mondjam azt, mi egyáltalán nem szorulunk rá, de ha ingyen adják, akkor miért ne? Hülye aki nekem igényli, ha már lehet. Ha azt mondják, hogy csak rászorulóknak jár, akkor vigyék lejjebb az összeget, mert ez alapján az összeg alapján te is, én is rászorulunk, és ezt nem mi döntöttük el. Elvesznek a bevételünkből eleget, ennyi vissza is jár...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!