Mit lehet tenni, ha nem akarják felvenni betöltött 3 év után sem a gyereket az óvidába?
Sziasztok!
Szitu
Gyerek decemberben 3 éves volt.
Jelentkezés alapján 3 éves kora előtt novemberben kezdett volna.
Mikor az anyuka ment intézni a papírokat, akkor közölték, hogy nincs hely, majd a következő tanévre, szeptemberben.
Szobatiszta, tehát ez sem lenne akadàly
Anyuka gyeden a tesóval,de ehhez szerintem semmi közük egy óvodaköteles gyerek esetében.
A gyereknek vannak viselkedés problémái ( nem igazi gondok, csak bántja az öccsét.. stb)
Emiatt elvitte az anyuka magánban szakemberhez, ahol annyit mondtak, hogy közösség, óvoda kellene neki, semmi baja. Szakvéleményt is adott.
Anyuka ezek tudatában ismét érdeklődik az intézményben és elküldik a melegebb éghajlatra,azzal hogy nincs hely.
A településen egyetlen óvoda van..(a település falusi csokos, ezt már csak a poén kedvéért írtam le)
A kérdés, hogy kihez kell fordulni, ha az óvodavezető nem partner a témában?
Ugyanez volt nálunk is, decemberi a fiam, szobatiszta lett, tanévet nem tudott kezdeni, viszont nem Gyeden voltam hanem otthonról dolgoztam. Nekünk végül sikerült bejutni tavasszal - egy vegyes csoportban kapott helyet.
Előtte “közeli” bölcsődéket jártam végig, de mivel azok nem úgy működnek mint az óvodák, esélytelen volt a bejutás akár csak fél évre. A környék óvodái pedig várólistások voltak. Engem is az önkormányzathoz irányítottak, ha elmentem volna oda, vagy ott valaki segít a kérdésben vagy családsegítő foglalkozott volna talán a helyzetünkkel.
Amúgy a B terv válaszként a legtöbb helyen: magán napközi vagy a bölcsiknek néha van fizetős napközijük, kis létszámas, nem beíratott gyerekeknek. De ezek mind súlyos pénzek..
Akkor hogy van, hogy 3 évesen óvodaköteles?
Ha pl nem lenne 2. Gyerek és menne dolgozni az anyuka, akkor hova teszi?
/ nem rólam van szó,csak tök egyedül van a témával egy ismerős/
Bölcsibe olyat itt nem vesznek fel, aki otthon van, amúgy sem
13 érőhely van.
Ha ideköltözbe egy 4 éves akkor őt sem vennék be?
Biztos én vagyok értetlen.. de ha időben jelentkeztek, akkor miért nem szóltak akkor?
Vagy egyàltalàn miért a megállpodott kezdés előtti nap kell megtudni?
"Egyébként nem úgy van, hogy 3 éves kortól meg kötelező. Most akkor hogy is van ez?"
De igen, de ez nem úgy működik, hogy március 8-án betölti a 3 éves kort, 9-én meg már viheted is az óvodába. Ha tárgyév szeptember 1-ig betölti a 3. életévét, akkor abban a szeptemberben kezdhet. Ha utána tölti be, akkor csak a következő év szeptemberében.
Abban az évben óvodaköteles, amelyikben augusztus 31-ig betölti a 3 évet.
Mivel ő decemeberben lett 3, így valóban következő szeptembertől lesz oviköteles.
Nem lehet semmit tenni.
Aki 2 gyereket vállal számoljon azzal, hogy testvérek közötti konfliktus is meg kell oldani, nem úgy hogy lepasszolja.
Persze ha oviköteles lenne az más, menjen, de ha egyszer nem az, akkor nem..
Nekem is a lányom januárban lesz jövőre 3, de csak szeptemberben kezdhet ovit.
Már most mondták. Bölcsit most kezdi, ott maradhat szeptemberig.
8: az ötös válaszoló voltam. Csak közben jött válasz. :)
Nekünk is azt mondták, hogy augusztus 31el betöltött 3 éves kaphat felvételt, de így semmire nem hivatkozhatunk, hogy márpedig vegyék fel januárban.
Inkább az a nehéz, hogy ha az ember olyan helyzetbe kerül mint például mi, hogy egy másik városba kellett költöznünk ősszel és nem voltunk felvételein előtte az oviban mert nem tudtuk hogy oda mennénk, akkor mégis hol a megoldás? Nekünk szerencsénk volt, de például titeket biztos hogy el fognak hajtani, ha tényleg igazoltan telítve van az intézmény. Kérdés hogy tényleg telítve van?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!