Támogatjátok,hogy a melegek is összeházasodhassanak és örökbe fogadhassanak gyerekeket Magyarországon?
Támogatom, hogy jogilag is elismert párkapcsolatban élhessenek, de azt nem, hogy azt házasságnak nevezzék. A kérdező a "bejegyzett élettársi kapcsolattal" nyitott kapukat dönget.
Az örökbefogadást is támogatom, de hasonlóan ahhoz, ahogy régebben is volt: először heteró pároknak ajánlották ki az adott gyereket, ha nem találtak neki így szülőket, akkor jöttek az egyedülállók. Nekem annyi változás bőven beleférne, hogy két homoszexuális ember együtt fogadjon örökbe és ne úgy, hogy hivatalosan csak az egyiküknek van köze a gyerekhez. Egy intézethez képest még mindig jobb, ha azonos nemű szülők nevelik, különösen, ha a tágabb családban ellenkező nemű személyt is lát, mint minta.
A 41-es válaszoló al értek egyet.
Ma Magyarországon létezik a melegek számára a házassággal (az örökbefogadással kapcsolatos kérdést kivéve) teljesen egyenjogú "bejegyzett élettársi kapcsolat".
#43
Két szerető apa/anya gondoskodása vagy egy állami intézmény rideg, szeretet nélküli gyakran erőszakos világa
Kérdezd már meg a gyerekeket ok melyiket választanak
Igen tamogatom. Miutan a hokoszexualitas nem fertozo igy nem fogja elkapni toluk a gyerek.
Akik orokbefogadasra adjak a fejuket azok biztos szulok akarnak lenni. Szoval kisebb az esely, hogy olyan csalad vallaljon gyereket akik nem is akarnak . Es mivel egymillio feltetel van igy annak is kisebb az eselye , hogy nem megfelelo korulmenyek koze keveredik egy gyerek.
Egyebirant mivel gondolom nem a gyerek elott szexelnek igy ugyan olyan jo szulok mint barki mas.
Mennyi sztori van ahol anyu hazakoltozik az anyjahoz es ketten nevelik a gyereket. Ott is ket no nevel.
Vagy ahol egyedul nevelik a gyereket ott is csak egyik nem kepviseli magat.
Szoval felolem neveljenek gyereket .
22es, nem, nem hinné, ha két homoszexuális apám lett volna, megerőszakolt volna engem, a lányát(mivel férfiakat szeretnek erre valljuk be elég kevés az esély)
Gondolom ha te heteró vagy nem erőszakolnád meg az azonos nemű gyerekedet....
47
Ha pedig két leszbikus anyád lett volna, akkor a te logikád szerint egyszerre vagy felváltva, de mind a kettő megerőszakolt volna?
Milyen hülye felfogás már, hogy valaki csak azért nem erőszakol meg, mert nem olyan nemű vagy akihez vonzódik.
49
Istenem de értetlen vagy. Legyen igazad! Nincs kedvem ennyire buta emberre az időmet pocsékolni, majd valaki, akinek több ideje és türelme van, elmagyarázza neked..........😅😅😅
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!