Támogatjátok,hogy a melegek is összeházasodhassanak és örökbe fogadhassanak gyerekeket Magyarországon?

Figyelt kérdés

okt. 11. 15:46
1 2 3 4 5 6 7
 11/63 anonim ***** válasza:
59%

Mivel a házasság intézménye emberi kreálmány, semmi köze semmiféle istenséghez, ami szintén emberek által kitalált mese, és minden ember egyenlő a világon, ezért természetesen támogatom.

Attól, hogy két olyan ember nevel egy gyereket, akik a saját nemükhöz vonzódnak, a gyerek nem sérül lelkileg, és nem lesz ő is meleg. Ahogy két balkezes szülő gyermeke sem lesz balkezes csak azért, mert azt látja a szüleitől….

okt. 11. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/63 anonim ***** válasza:
67%

"Szerintem nem rinya, ha ragaszkodom hozzá, hogy valami ami már régóta létezik, jelentse azt továbbra is, amit eddig"

Hát elég rossz úton jársz, mert 1000 évvel ezelőtt egészen más volt a magyar nyelv, sőt, sokáig nem is magyarul, hanem latinul és németül kommunikált sok magyar. Vagy hány évvel ezelőttől szeretnél változás-tilalmat?

Szerintem meg az nem rinya, hogy használjunk egy már meglévő megnevezést egy már meglévő formulára. Ez olyan, mint ha a magasított talpú cipőt nem hívhatnánk cipőnek, mert a cipő eredetileg lapos talpú. És? Lett egy új cipő, bővült a fogalom. Ahogy pl. a repülőgép is eredetileg emberi meghajtású volt, de a sugárhajtásúakat ugyanúgy repülőgépnek hívjuk, nem adtunk nekik új nevet. A régi típusok meg az újak is mind repülőgépek. Szerintem egy fogalom hasonló bővítése nem olyan elvetemült dolog, része a nyelv fejlődésének. Ráadásul megnevezéseket jelenleg is rendszeresen változtatnak, gondolj csak a vármegyékre, vagy az okoseszközökre, a mesterséges intelligenciára.

De felőlem hívhatjuk őket A típusú házasságnak és B típusú házasságnak is, így nem lesz azonos a nevük, de a köznyelvben lehet mindegyiket házasságnak rövidíteni. És így mindenki boldog lehet.

okt. 11. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/63 anonim ***** válasza:
53%
Ráadásul ha egy egyedülálló nőnek van egy gyereke, majd összeköltözik egy másik nővel, akkor ugyanúgy a két nő fogja együtt nevelni a gyereket. Ezeket a családokat nem gáncsolni kell, meg nem kiutálni kell őket, hanem segíteni kell őket abban, hogy jogilag is fel tudják vállalni az élethelyzetüket. A gyerek náluk lesz akkor is ha hivatalosan nem fogadhatják örökbe, csak sokkal nehezebb lesz a jogi út, pl. a "másik" anyuka nem mehet be hozzá a kórházba meglátogatni, vagy nem intézkedhet semmilyen hivatalos ügyben, tőle nem fog örökölni semmit a gyerek és így tovább.
okt. 11. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/63 anonim ***** válasza:
58%

#10

Valóban nincs igazam, hisz elsősorban az anyjára van szüksége a gyereknek. A személyiségfejlődés legelső szakaszában a csecsemő csakis az édesanyját érzékeli a világból, az jelenti neki a világot. Amennyiben kivesszük az egyenletből őt, már rögtön borul az egész dolog... Igazad van abban, hogy az ember törzsekben élt, hány ezer éve is élt így utoljára???

K.rvára az a lényeg, hogy legyen édesanyja! Ilyen szempontból 2 nőre még előbb bíznék gyereket, mint két férfire.

okt. 11. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/63 anonim ***** válasza:
61%

"K.rvára az a lényeg, hogy legyen édesanyja!"

Az azért remélem megvan, hogy örökbefogadásról beszélünk. A gyerek anyja tehát vagy lemondott a gyerekéről, vagy már nincs életben. Biztos fontos neki az anyja, de ha egyszer nincs, el kell dönteni hogy betesszük egy intézetbe és majd lesz vele valami, vagy engedjük egy azonos nemű párnak, hogy felneveljék.

Itt is lehet kompromisszum, az pl. tény, hogy egy férfi-nő páros biológiai okok miatt alkalmasabb egy gyereknek mint két azonos nemű. Tehát ha ugyanazért a gyerekért jelentkezik egy azonos nemű pár is és egy normális pár is, akkor előnyben lehet részesíteni a férfi-nő párost az örökbefogadásnál. De ha van olyan gyerek akiért nem jelentkezik ilyen pár, szerencsétlent igenis fel tudná nevelni két nő vagy két férfi is.

okt. 11. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/63 anonim ***** válasza:
28%

#15

Fel tudná, tagadhatatlan. Nem is az a kérdés, hogy fel tudna-e nevelni egy gyereket két azonos nemű, hanem az, hogy ez a gyerek szempontjából mennyire jó? Egyetlen nagyszülő is fel tud nevelni egy gyereket, de remélem senki nem támogatja, hogy 70+ éves, egyedülálló emberek fogadjanak örökbe gyereket csak azért, mert magányosak és nem volt saját gyerekük, ezáltal unokájuk se, de szeretnének. Sose értettem, hogy miért nem azért verik az asztalt az emberek, hogy a nevelőintézetek helyzete javuljon? Miért kellene gyereket adni mindenkinek, mintha csak valami kóbor kutyát adnánk oda? Mind tudjuk mennyire fontosak egy gyereknek az otthon látott szülői minták, a gyereknek elsősorban a szülő kell, hogy példakép legyen. Egy ellentétes neműtől milyen példát kapna? Szüksége van apára és anyára is. Tényleg inkább azokat a témákat tartanám fontosnak, azokról kellene beszélni, amik megelőzhetnék, hogy bárki is intézetbe kerüljön, vagy ha már odakerült, akkor jobb körülmények között nőhessen fel, de ezt az egész elmebajt, hogy azonos neműek kapjanak gyereket, mert szerintük nekik az jár.... Soha nem fogom támogatni.

okt. 11. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/63 anonim ***** válasza:
57%

"Tényleg inkább azokat a témákat tartanám fontosnak, azokról kellene beszélni, amik megelőzhetnék, hogy bárki is intézetbe kerüljön, vagy ha már odakerült, akkor jobb körülmények között nőhessen fel"

Ezekről is lehet beszélni, de ezek a témák nem ütik egymást.

Például ha már kutyák, az állatmenhelyek témája hasonló. Bárki fogadhat örökbe onnan kutyát, DE a legtöbb helyen ehhez meg kell felelni bizonyos feltételeknek, amiket sokszor ellenőriznek is. Nem a tulaj neme alapján adnak örökbe állatokat sem, hanem a nevelési körülményeket veszik figyelembe. DE emellett nagyon sok szó esik az állatvédelemről és a menhelyek állapotáról is. Mindhárom tényező fontos, és mindháromról kell beszélni.

Hasonló a helyzet a börtönökkel. Fontos a bűnmegelőzés, ez az alapja az egésznek. A börtönökben is fontosak a jó körülmények, hogy a rabok ne nyírják ki egymást, az őrök ne éljenek vissza a hatalmukkal, stb. A végén pedig fontos, hogy minél több rabot rehabilitáljunk akik vissza tudnak illeszkedni a társadalomba anélkül, hogy visszaesők lennének. Mindegyik rész fontos.

Az örökbefogadásnál is teljes mértékben igazad van abban, hogy a megelőzés lenne a legfontosabb. Egyetértek abban is hogy nem esik elég szó a nevelőintézetek állapotáról, ahol biztosan van még mit javítani. DE fontos az is, hogy az intézetben minél kevesebb időt töltsenek el a gyerekek, minél előbb szerető szülőkhöz kerüljenek. Nem csak 1 éveseket lehet örökbe fogadni, elvehetnek a szüleitől egy 16 évest is, akit ha rokona nem tud befogadni, szintén intézetbe kerül. Ez már olyan kor, ahol a gyereknek nem létszükséglet az anya, már közösségekbe jár, ért dolgokat, túl van a pubertáson, stb. Az örökbefogadásnál egyszerűen nem a szülők neme szerint kellene válogatni, hanem a körülmények szerint. Ha egy azonos nemű pár minden egyéb feltételnek megfelel, akkor ne maradjon a gyerek az otthonban csak azért, mert azonos nemű szülőkhöz nem kerülhet. Az olyan pici gyerekeket akiknek valóban kell a szülői minta, fogadhassák örökbe továbbra is ellentétes nemű szülők. Ha viszont van olyan gyerek aki idősebb, akiért ellentétes nemű szülők nem tolakodnak, mert kisebbségi, vagy van valamilyen betegsége, viszont egy azonos nemű pár szívesen nevelné, akkor erre legyen lehetőség. Fontos minden más is, de ez is van annyira fontos, mint a többi elem.

okt. 11. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/63 anonim ***** válasza:
31%

Mint minden ertelmes fejlett orszagban ? Igen.

De Mo. harmadik vilag, agyban is sajnos.

okt. 11. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/63 Derjaderja ***** válasza:
53%

Én támogatom.

Nem látok semmi problémát a házassággal. A hetero házaspárok fele elválik. Egy részük aztán másnak esküszik örök hűséget...

Ismertem meleg párt, ahol haláálig ápolta egyikük a nagybeteg társát. És nem is látok nagy különbséget, a szerelem nem lesz attól sem nemesebb sem alávalóbb hogy kinek milyen némi szerve van. Én nem vonzódom a lányokhoz, de hát sok férfi sem tetszik. Valakinek azok a férfiak tetszenek akik nekem nem. Van olyan férfi aki a legtöbbeknek nem tetszik, engem mégis vonz.


Az örökbefogadást picit neccesnek tartom ebben a társadalmi közegben, de elvi problémát nem igazán látok, tudtommal nem támasztja alá a szakirodalom, hogy ab ovo gyengébb lelki egészsége lenne az azonos nemű párok által nevelt gyerekeknek.

okt. 11. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/63 anonim ***** válasza:
35%
1es, engem apám megerőszakolt 7 évesen, Huu de jó nekem hogy apám meg anyám nevelt addig...nem is értem mi bajom van...
okt. 11. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!