Valószínű sokaknak nem fog tetszeni a kérdés, de azok akik évek óta próbálnak teherbe esni és nem sikerül, miért nem fogadnak örökbe ahelyett, hogy csomó gyógyszeren, injekción és mentális szenvedésen átmenjen?

A terhesség és az első hónapok traumái ill. a gének miatt mentális beteg is lehet a gyerek, ami nem feltétlenül jön ki pár éves korban se, mert akkor még a dühkitörések, hangulatingadozások normálisak.

Ha csecsemőként örökbefogadsz egy babát, nagyon megszívhatod, csak akkor szabad, ha nem feltétel nálad az egészséges gyermek.

Én csak ezek miatt nem fogadnék örökbe.

Ha olyan lenne itthon, mint az amerikai filmekben, ahol a jól szituált családban élő tini mamik öntik magukból az egészséges, csecsemőket, én szívesen fogadnék örökbe.

A bőrszíne nem érdekelne.

Én ha tehettem volna inkább örökbefogadás, mint szülés, én nem akartam volna terhes lenni és gyereket szülni.

De sajnos ott vannak azok a komoly problémák, amiket az előttem szólók felsoroltak.

Mi cigánygyereket fogadtunk örökbe, és függetlenül attól, hogy nincsenek olyan "anomáliák", amikért külön a származását lenne szükséges okolnunk (Occam borotvája üzem közben ugye), mondhatni gondmentes gyermeket adott nekünk a sors, azért az tény, hogy nem mindenkinek való ez. Abban a helyzetben vagyunk, hogy tudunk jónéhány nagyon pozitív példát mutató cigány családdal barátságot ápolni, meg tudjuk mutatni neki, hogy a származás nem predesztinál olyasmire, amiről a megbélyegzés szólni szokott. Ugye mindössze annyi a tévedés, hogy utolsó, szinte a szokásos sztereotípiákból álló elveszettek közt is vannak olyanok, akik inkább kiszakadnak abból a közegből, és fokozatosan felépítik a jó önértékelés alapját adó életmódot, hajtja őket a tudni akarás és az olcsón szerzett presztízs, a külsőségek és az állatias rangsor helyett a megbízhatóságuk miatt lesz súlya a szavuknak.

Ha nem tudnánk ilyen példaértékű családokkal jó viszonyt ápolni, akkor lehet, hogy nem vállaltuk volna, hogy származási kikötés nélkül ugorjunk fejest az ismeretlenbe. Az nem igaz, hogy a fehér csecsemő nem cipel ugyanolyan súlyos lelki terheket, mint az, akin látod a származását. A legritkább az, hogy gondozott terhességből érkezne a pici. Mindig készen kell állni arra, hogy fejlesztésre hordod és hogy várni kell még egy évet a sulival, és esélyesen kellhet korrepetálni is, benne van a pakliban SNI valamivel nagyobb eséllyel, mint vér szerinti gyereknél. Azt, hogy az örökbe fogadott gyerek nem saját, azt felejtsük el, vér szerinti státuszba kerül jogilag és te se kattogsz azon, hogy ne vinné tovább azt, amik vagytok, nem szereted másképp (legalábbis nem jobban annál, ami több vér szerinti gyermeked közt is különbség lenne alapjáraton), nem félted kevésbé, nem bosszant jobban, mert a te saját gyermeked. Fura dolog ez, valahogy a racionalitáson messze túl is megtörténik ez, hogy egy családdá váltok egyszer csak. Még akkor is kőkeményen jönnek a felismerések, ha minden erőddel maradnál a realitások talaján. Tudod, mint amikor a házastársaddal ráébredtetek, hogy egy család vagytok. Nem kellett vérrokonoknak lennetek hozzá, legalábbis remélem! :D