Csak én mászok falra az ilyen tehetetlen szülőktől?
Óvónőként dolgozom. A szituáció:
Anyuka beesik 16:45 körül a gyerekért (5ig van ovi), viszont a kisfiú kiveri a hisztit, hogy ő nem akar hazamenni, elkezd sírni, ordítani, az anyja meg csak áll az ajtóban, mint egy rakás szerencsétlenség, és ahelyett, hogy erélyesen rászólna a gyerekre, hogy márpedig megyünk, még elkezd neki ott könyörögni, hogy "jaj gyere már csibém". Körülbelül 10 perc elmegy ezzel a vitával, mi óvónők persze nem szólhatunk semmit, mert ugye jópofizni kell, pedig zárnám az óvodát, és marad körülbelül 10 percem arra, hogy gyorsan átöltözzek, összeszedjem a cuccom és kifussak a buszmegállóba.
Ez csak egy eset a sok közül. Ti is találkoztatok már hasonló esettel? Egyszerűen nem bírom megérteni, hogy egyes családokban hogyan lehetséges az, hogy a gyerek a főnök, nem pedig a szülő.
Magyar betegség, valahogy semmivel nem vagyunk elégedettek. Én sok pedagógussal beszélgettem már, de valahogy egyik sem azt mondta, hogy milyen jó, hogy azt csinálhatom, amit szeretnék, milyen jó, hogy gyerekekkel lehetek. Mind, egytől egyik panaszkodott, milyen rossz a mai gyerekanyag, milyen pocsékul nevelik a szülők a gyerekeiket, milyen kevés a fizetés.
Nem is értem, én sem panaszkodom a pedagógusnak a munkahelyemről. Én sem mondom azt, hogy van egy ügyfél, akit jobb lenne, ha elvinnének innen, mert kezelhetetlen. Meg kell oldani, és kész.
" Istenhátamögötti ártéren elakadtam a terepjáróval, délután 3kor Térerő 0. Elindulás gyalog traktort keresni meg térerőt. Siker. Majd lemerültem, mivel a töltőm megadta magát. Az a lényeg hogy 7(!!!) kor értem oda a szokott 16.45 körül helyett. Apa az ország másik végében volt, és amúg ő sem vette fel, mert nálamsem volt. Az ovónő annyit mondott hogy ha fél8ig nem értem volna oda, akkor hagyott volna egy üzit, hogy hazavitte magával, hívjam fel. Azt hitte valaminrosszabb dolog történt. Na erre varrjál gombot kérdező!! Másnap természetesen vittem neki csokit, de egy rossz szava sem volt!!!!"
Én keresem a sztoridban, hogy ezt napi szinten csinálod meg, de nem találom. A kérdező viszont rendszeres viselkedést kifogásolt, nem olyasmit, ami néha előfordul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!