Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Jogos a férjem kiakadása?...

Jogos a férjem kiakadása? Anyaként én ne tanuljak?!

Figyelt kérdés

24 éves vagyok, van két kislányom. Ők 4, illetve 2 és fél évesek. A kisebb is ősztől ovis lesz. Én pedig szeretném jövő februárban beadni a jelentkezésemet újra az egyetemre, de a férjem ezt nagyon ellenzi. Hogy mégis minek, mikor nincs szükségem a diplomára így sem, csak felesleges bonyodalmakat csinálnék az életembe és hogy nem akarja, hogy a lányok a bébiszitterrel többet legyenek, mint velem... De erről szó sincs, nem az orvosit akarom elvégezni a gyerekek mellett. Ráadásul sosem tudni, mit hoz a jövő, mikor lesz szükségem a diplomámra. Imádom a gyerekeket, de úgy érzem, kell valami plusz tevékenység. Főleg úgy, hogy ősztől már mind a ketten fél napot oviban lesznek.


Mert lehet 50 hobbim is, beszélhetem a világ összes nyelvét, akkoris eljön majd a pillanat, mikor hiányozni fog a munka. Nem szeretnék később az az anyuka lenni, aki nem száll le a gyerekeiről, mert fél a magánytól, attól, hogy kirepülnek majd. Pl. anyukám is htb, mikor 18 évesen külön mentem, nagyon megviselte.


Hogyan mutathatnám meg a férjemnek, hogy attól, mert egyetemre megyek, ugyanúgy anya és feleség maradok?


2018. máj. 26. 22:46
1 2 3 4 5
 41/43 anonim ***** válasza:
23%

Én ezt nem értem, szerinted mit kéne csinálnunk?

Ezt a férjeddel kell megbeszélned. Én amúgy nem látom zsarnoknak, nyilván felesleges idő- és pénzkidobásnak erzi, mivel utána sem fogsz dolgozni. Inkább szülsz majd egy harmadikat. Ez papírforma manapság.


20 évesen szültél a semmire, pontosabban a férjed keresetére, ezt nem így kellett volna ha ennyire megfontoltnak akarsz látszani. Most már valóban felesleges, úgysem fogsz dolgozni. Unaloműzésnek meg drága.

2018. máj. 28. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/43 anonim ***** válasza:
37%
amikor így csöpögnek az infók a válaszoktól függően, az mindig mese...
2018. máj. 28. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/43 anonim ***** válasza:
51%

férjed akar lenni A férfi, aki eltartja a családot, te meg legyél a dada. Sok férj nem érzi magát férfinak, ha nem CSAK Ő a kenyérkereső.

Helyedben csak azért is egyetemre mennék és ha ezért válik, hát akkor sokat elmond ez róla.

Én most is tanulok és férjem támogat is benne, persze anno ő is felhozta hogy elég az ő fizuja(aha :D),de közöltem vele, hogy ez szép és jó,de a nyugdíjammal mi lesz? Ekkor belátta, hogy igazam van és hagyta, hogy tanuljak.


Viszont nagyon fontos hogy ezt határozottan ellentmondást nem tűrő hangon kell közölni, nem bizonytalanul.

2018. máj. 31. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!