Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Kisgyermekét egyedül nevelő...

Kisgyermekét egyedül nevelő anyaként bevállalnátok 3 műszakos munkát?

Figyelt kérdés

28 éves nő vagyok, 2,5 éves kisfiúval, aki szeptemberben kezdte a bölcsit. Nekem korábbi munkahelyem nem volt, mert az egyetem utolsó félévében estem teherbe, előtte csak diákmunkáztam.

A férjem meghalt balesetben, amikor a kisfiunk 5 hónapos volt, így anyagilag is nehéz helyzetbe kerültünk. 2 éves kora előtt nem akartam mégse bölcsibe adni a kisfiamat, valahogy kijöttünk a pénzből, nagyszülők is támogattak. A munkakeresés nehezen ment a kisfiam miatt (minden interjún rákérdeztek, persze az ő álláspontjuk is érthető), végül egy olyan helyre vettek fel, ahol 79 ezer a nettóm, pedig beszélek két idegen nyelvet és diplomám van (igaz, nem a legpiacképesebb).


Továbbra is nehezen jövünk ki a pénzből, ráadásul albérletet is fizetni kell. Most viszont egyik barátnőm szólt, hogy a cégüknél embert keresnek jól fizető munkára, és tudna szólni az érdekemben. Ügyfélszolgálatról van szó, amihez 2 idegen nyelv kell, barátnőm szerint simán felvennének a nyelvtudásommal, a gyerek mellett is. Nettó 260 ezret fizetne, csak hát azért ilyen magas, mert 3 műszakos. Az ügyfélszolgálat éjjel-nappal üzemel, tehát 3 műszakban van a munka, 6-14, 14-22 és 22-6 óra között. Barátnőm szerint ezt egyenlő arányban szokták felosztani, tehát mindenki sorra kerül ugyanannyiszor mindegyik műszakban.


A nettó 260 ezer persze irtóra csábító a mostani 79 ezremhez képest, kicsit egyenesbe kerülhetne az életünk, és a mostani minigarzon (lyuk..) helyett is bérelhetnénk egy normálisabb kis lakást. De 3 műszak egy 2,5 éves kisfiú mellett??? A bölcsiben reggel 7-től délután fél 6-ig maradhat. Este, éjszaka kellene valaki, aki vigyáz rá, ha én dolgozom. A nagyszülei közül már csak ketten élnek, de apukám sajnos nincs olyan állapotban, hogy vigyázni tudna rá, csak az anyósom marad. Ő most is nagyon sokat segít, és sokszor mondja, hogy nyugodtan bízzam rá a gyereket (már nyugdíjas), de azért egy rendszeres éjszakai felügyeletet rábízni túl nagy kérés lenne szerintem.

Néha esténként (nem éjszakára persze) a kisgyerekes barátnőim esetleg tudnának rá vigyázni, de hát hosszú távon tőlük sem várhatom el ezt.

Idegen bébiszitterben nagyon nem bízom, ettől a megoldástól félnék...

És hát a kisfiamnak milyen érzés lenne, ha heti 1-2-szer "otthagynám" éjszakára? Hogy felkel az éjszaka közepén,és nem vagyok ott? Ilyen még sose volt, én voltam az egyetlen biztos pont az életében.


Ti mit tennétek? Bevállalnátok a munkát?

Közben persze folyamatosan keresek más munkalehetőséget, interjúkon is voltam, de semmi... A mostani munkám annyiban jó, hogy fix. 8-16-ig tart és azon kívül nem kell foglalkoznom vele, túlóra sincs, de hát ennyi pénzből nem sokáig fog menni.... :(


2016. jan. 16. 21:05
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
90%
Nagyon sajnálom,hogy ilyen helyzetben vagytok.De így olvasva remek anya vagy..Nem sok ember van ilyen helyzetben és belegondolni is borzasztó...Lehet ,hogy tényleg az anyagi helyzetetek rendbe legyen érdemes lenne bevállal ni ideiglenesen a melót amíg nem találsz.Biztos mindenki szívesen segít ebben a helyzetben most saját magadat kell nézned és a gyerekét.Remélem minden rendben lesz veletek nagyon szorítok így ismeretlenül is.
2016. jan. 16. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
19%
Sztem ezt a folyamatos logisztikázást, h ki legyen a gyerekkel éjjel, ki hozza el, ki vigye oviba, orvoshoz stb te sem bírnád. Most maradj a fix helyeden, sajnálom h ilyen nehéz a helyzeted!
2016. jan. 16. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
96%
Keress a bébiszittert és legyen ő a másik állandó a gyerek mellett. Ne mindig majd valaki vigyáz rá.
2016. jan. 16. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
22%
Szerintem maradj,ahol vagy.Gyakorlatilag minden egyes munkanap másra lenne bízva a gyerek Ugyanis mikor 6-ra mégy,valakinek el kell vinnie 7-re bölcsibe.Ha délután 2-re mégy,akkor valakinek elhozni és este 10 utánig vele lenni,míg haza nem érsz.Ha meg éjszakás vagy,egész éjjel vele kell lennie valakinek.1-2-szer otthagynád?Inkább 20-szor.Nem gondoltad te végig mivel jár a 3 műszak.Elhiszem,hogy jó lenne a pénz,sajnálom a helyzetet,de más megoldás kell.És itt nem az a kérdés,hogy bevállalnánk-e a mznkát,hanem hogy mindennap meg kell kérni valakit valamire.
2016. jan. 16. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 Vilcsianyuja ***** válasza:
Szerintem kérdezd meg anyósodat, vállalná-e gyakorlatilag a pótmama szerepét. A helyedben akkor vállalnám el a három, sőt, gyakorlatilag folyamatos műszakot (gondolom, hétvégén is kell dolgozni), ha együtt laknátok anyósoddal, és ő a te beosztásodhoz igazodva ellátná, bölcsibe vinné és onnan hozná a gyereket. Csak ezen feltétel mellett vállalnám el a munkát. Gondolom, ez a feltétel nincs meg, és lehet, hogy ebbe már anyósod se menne bele, meg te is elképzelhetetlennek tartod. De semmilyen más felállásban nem vállalnám. Egyébként nekem egy kicsit soknak is tűnik ez a fizetés, még akkor is, ha 3 műszak. Egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen. Járj utána, mi is volna a munka, és tényleg mennyire jön ki a fizetés, nehogy aztán két szék közt a pad alá ess.
2016. jan. 16. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Hosszú távon nem vállalnék ilyet akkor sem, ha lenne valaki aki vigyázna a gyerekre, hiszen szinte semmi időt nem toltenetek együtt. Arról nem is beszélve, hogy az éjszakai műszak nagyon megterhelo, azt nem mindenki birja. Rövidtávra, max 6 hónapra viszont bevallalnam. Maradnék az eddigi albérletben, azonos eletszinvonalon és félre tenném a plusz pénzt. A gyereket fix bebiszitterre biznam -alacsonyabb árat fog kérni, ha fixen hat hónapi munkáról van szó.
2016. jan. 17. 05:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


Hosszú távra nem is gondoltam én sem. Igazatok van, akármelyik műszakot kapom, alig látnám a gyereket hétközben... :( Hétvégén egyébként nem kellene dolgozni.


Valaki írta, hogy gyanúsan magas neki a 260 ezer - nekem több ismerősöm is ügyfélszolgálatozik 2 idegen nyelvvel, és 200 körül, vagy kicsivel felette keresnek, éjszakai pótlékok nélkül. Szóval itt szerintem az éjszaka dobja meg a pénzt, plusz az egyik nyelv az orosz amit felsőfokon beszélek, ez ahogy nézem nagyon keresett a piacon. Csak nem kisgyerekkel. :(


Azt hiszem, egyelőre maradok a jelenlegi helyemen, és várok egy jobb lehetőségre. Emellett feladok egy hirdetést, hogy magán nyelvórákat adnék, némi pénz abból is be tud folyni...

2016. jan. 17. 08:53
 8/11 anonim ***** válasza:
26%
Én nem válalnám ,mert jó formán soha nem látnám kisfiamat,tul órák meg bizti lenének .inkább a mostani munka melett maradj és keres egy max 2 müszakos helyett.bár az utobbi nehéz .
2016. jan. 17. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
36%

Én egy picit másképp gondolom.

Sajnos nagyon sok egészséges két gyermekes családban is van, hogy reggel 7-kor leteszik a gyereket, mert fél 8-ra, 8-ra be kell érni, és este fél öt felé veszik fel, mire hazaérnek, lecuccolnak fél hat. Pedig nappal dolgoznak a szülők, és így sem sokat látják a gyermekeiket.

Ezért azt gondolom, hogy talán egy picit túlzás, hogy sohasem látod a gyermeked. Szerintem a délutános műszak a kritikus.

Ha valóban megbízható a munkahely, és bírod az éjszakázást is, mert az is kemény, akkor bevállalnám. Valamint, ha tudnál állandó segítséget találni, akár anyósod személyében. Tapasztalattal utána már jobb munkát is könnyebb lenne találni. Mert amúgy mennyire biztos ám a jelenlegi állásod, arra sem alapozhatsz.

És ami fontos, hogy ha bírod lelkileg is, mert azért a szívem szakadna meg ebben a helyzetben, de tudom, hogy meg meg kell tenni, valami jobbért.

2016. jan. 17. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Én az alapján döntenék hogy mennyire jövök ki a pénzből. Ha nincs fűtés az sokkal jobban megviseli a gyereket mintha háromból egy hetet mással van éjszaka. Külföldön pl működik az Au Pair rendszer.
2016. jan. 17. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!