Elvált anyukák ti oda adjátok a gyereket apának ha beteg?
Úgy, hogy az apa háztartásában is van gyerek.
Párom exe megint tiszta betegen adta ide a gyerekeket. Ovikezdés előtt ez nagyon jó, fertőzzék le az én gyerekeimet is.
Legutóbb az én gyerekeim voltak betegek, szóltunk neki, nem is engedte a gyerekeket el ne kapják
Kicsit ugy érzem az én gyerekeim le vannak sz@rva...50 percre lakik tőlünk és nem szólna, hogy betegek. Már ott volt a párom mikor elkezdte sorolni melyiknek melyik gyógyszert adja. Tiszta láz, takony mind a 3.
Persze mind a három sír az anyja után, ő meg a telefont sem veszi fel.
Bocsi, kérdező, csak a 11-nek válaszoltam, mi szerint idegenek a gyerekek. Az más piskóta, ha az anya erőszakolja, de a kérdésből egyáltalán nem így jött le. Lehet, jobban ki kellett volna fejteni. De én még mindig azon az állásponton vagyok, hogy gondjukat viselném a gyerekeknek, ha így van. Egyébként olyan könnyen el lehet kapni az utcán vagy tömegközlekedésen is akármilyen betegséget. Mellesleg, ha a gyerekeidnek erős az immunrendszere, biztos nem kapják el, ha meg gyenge, mint írtam, 5-10 perc kinti sétával is lebetegedhet.
2017. aug. 25. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
22/54 anonim válasza:
Ja, elfelejtettem, 14-es voltam, és 21-es.
2017. aug. 25. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
23/54 anonim válasza:
Ebben igazad van utolsó, de ha az anya betegen kapja vissza az apjától a gyerekeket, akkor az apja meg a másik nő lesz az utolsó szem@ b@nkó, mert lefertőztették a gyerekeit... (ez a fordított eset ugye)
2017. aug. 25. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
24/54 A kérdező kommentje:
23-as mikor nálunk mindenkinek tüszősmandulagyulladása volt, akkor is mi voltunk a szemetek, hogy merünk betegnek lenni, ő ment volna hegyetmászni azon a hétvégén. Komolyan haragudott ránk hónapokig mert betegek voltunk.
2017. aug. 25. 22:03
25/54 anonim válasza:
Együtt vagyunk a férjemmel, de ha külön lennénk, a beteg gyerekemet biztos, hogy nem engedném sehova. Ha van neki új párja, ha nincs.
2017. aug. 25. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
26/54 anonim válasza:
Elozo ha birosagi vegzes van, akkor vinned ha engedi, ha nem.
Aki ferjnel van minek valaszol ? Nem tudhatod, mit tennel a szituban!
Kerdezo, a parom fia csak akkor nem jott betegen mikor ujszulott babank volt, vagy baranyhimlos volt.
Ne a gyerek meg az apja szivjon amiert uj csalad van.
2017. aug. 25. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
27/54 anonim válasza:
Most komolyan. Annyi agya nincs senkinek, hogy ha betegek, akkor nem viszi el őket az apjuk, hanem csak következő héten? Amikor anyuci nem engedi őket a kérdezőhöz, akkor nem sérülnek a gyerekek érdekei? Gondolkozzatok már. Ha betegek, maradjanak az anyjukkal és lehet apához menni pár nappal később.
2017. aug. 25. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
28/54 anonim válasza:
Na persze és akkor az anyukáé mindig az ápolás, az apukáé pedig a boldog, egészséges hétvégi szórakozás. Elvált anyuka ne is tervezzen soha programot, mert bármikor betegek lehetnek a gyerekek és akkor maradnak vele (azért 3 gyereknél nem ritka, hogy legalább az egyik lebetegszik).
2017. aug. 26. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
29/54 A kérdező kommentje:
Na aggódj annyira érte, ha nem hozzánk akkor a szüleihez viszi :) Van szabad hétvégéje, szegénynek :)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!