Elvált anyukák ti oda adjátok a gyereket apának ha beteg?
Úgy, hogy az apa háztartásában is van gyerek.
Párom exe megint tiszta betegen adta ide a gyerekeket. Ovikezdés előtt ez nagyon jó, fertőzzék le az én gyerekeimet is.
Legutóbb az én gyerekeim voltak betegek, szóltunk neki, nem is engedte a gyerekeket el ne kapják
Kicsit ugy érzem az én gyerekeim le vannak sz@rva...50 percre lakik tőlünk és nem szólna, hogy betegek. Már ott volt a párom mikor elkezdte sorolni melyiknek melyik gyógyszert adja. Tiszta láz, takony mind a 3.
Persze mind a három sír az anyja után, ő meg a telefont sem veszi fel.
71%-os, akkor gondolom a kedves anyuka se vernyoghatna ha az ő gyerekei kapnának el valamit? Kissé hibás az okfejtésed, ha azoknak a gyerekeknek idegenek a kérdező gyerekei, akkor ez fordítva is igaz, mint ahogy a kérdezőnek is idegenek. Az meg ha az apa találkozik velük, nem megoldás mert ugyan úgy hazahordja a betegségeket. Ráadásul mint kiderült betegen a gyerekek se szívesen mennek, az anyjuk után sírnak. Tehát az anya azért kínozza a saját gyerekeit hogy ő nyugiban legyen azalatt a pár nap alatt.
2017. aug. 25. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
12/54 anonim válasza:
Igen 4-es, ez ilyen egyszerű lenne, ha az apa olyan szemét lenne, hogy egyet értene a kérdezővel és az új .... kedvéért lemondana arról, hogy a gyerekeivel legyen. Azért az is nagyon érdekes, hogy az ilyen szemét kérdéseket soha nem a szülő írja ki, hanem az új párocskája.
2017. aug. 25. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
13/54 A kérdező kommentje:
Én vigyem el a gyerekeimet a saját házamból, hogy ne kapják el? Ez vicc, ugye?
Senki nem mondta, hogy ne találkozzon az apjuk a gyerekekkel, de az anyánál nem lehet mert a párja idegbeteg. Én mint anya ezt nem birom felfogni, higy tudja, hogy betegek és még annyi sincs benne, hogy ír egy sms-t vagy felhívja őket, higy mi van velük.
2017. aug. 25. 21:10
14/54 anonim válasza:
Mi szólunk ha beteg a gyerekünk, onnantól az ő döntése. Ha akarja engedi, de akkor lehet hogy megfertőzi, viszont ezért már nem cirkuszolhat, hiszen előre meg lett mondva. Ha akarja nem engedi, s akkor apuka visz máshová el az ő lányát. Köztes megoldás, hogy ha az ex azt kéri, hogy tartsunk óvintézkedéseket, ne legyenek együtt, stb. Azt betartsuk. Ok, hogy a gyerekek idegenek egymásnak, de nem először találkoznak, mint azt kivettem a kérdésből, tehát ismerik egymást. A kedves kérdező meg ne várja már el, hogy a pasija kidobja a gyerekeit, a mostohákért, akiket, ha így veszünk, idegenek a férfinak.
2017. aug. 25. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
15/54 A kérdező kommentje:
Ebben mi a szemetség, de komolyan? Nem reszleteztem milyen a kapcsolatom a gyerekekkel, de akkor leírom, hogy nagyon szeretnek és én is őket.
Itt nem is velük van a baj, hanem az anyjukkal, hogy betegen elküldi őket, mikor tudja milyenek, főleg a kicsi ha beteg, akkor nem kell senki neki csak anya. Ha nem hozzánk akkor a szüleihez küldi le, de ismeri a párom, tudja, hogy nem tud a gyerekeknek nemet mondani, ezért betegen is elhozza őket ( a szüleivel egy udvarban laki a húga ahol szintén van 2 gyerek és a húga is kérte mar többször, hogy ne engedje oda betegen őket).
2017. aug. 25. 21:15
16/54 anonim válasza:
Szerintem meg egyik fél gyereke se idegen a másik fél szempontjából, és nyilván mindegyikről egyformán gondoskodni kell, ha beteg, ha nem. Mindazonáltal nem biztos, hogy értem, hogy az miért jó, hogy a gyerekek keresztbe fertőzik egymást, és folyamatosan beteg valaki. Ha egy háztartásban él mindenki, ez nyilván elkerülhetetlen. De ha elkerülhető, és van rá lehetőség, nyilván ésszerű keretek között, akkor célszerű elkerülni. Mert ez a gyerekek érdeke. Mindegyiké. Szerintem.
2017. aug. 25. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
17/54 A kérdező kommentje:
14-es, 2 gyerekem van. A kicsi a ferjemé, tehát nem "idegen".
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!