Ilyenkor mégis mit mondjak a párom lányának?
Elég sokat nálunk van a párom 5 éves lánya. Minden hétvégén nálunk alszik. Jól elvan nálunk, szeret velünk.
Igazából semmi baj nem lenne, de havonta van egy "program", ahol össze vagyunk zárva a párom lányának az anyjával. Ezek az alkalmak borzalmasak. A kislány persze jön hozzánk, örül nekünk, közli, hogy mellettem akar ülni (ezért például köztünk ül, ez megint olyan kellemetlen). De ez még semmi, úgy értem, ha a kislány nem beszél. Például ha leszidja az anyja, akkor fut oda hozzám, elbújik mögém, vagy a kezemet az arca elé akarja húzni. Azt sem tudom ilyenkor mit csináljak. Volt, hogy próbáltam azt, hogy mintha észre sem venném a helyzetet, direkt nem mentem bele, hagytam, hogy megbeszélje a gyerekkel. Máskor szóltam neki, hogy "csináld, amit anya mond!", meg hasonlók, de egyszerűen semmi. Az anyja meg ilyenkor egyre idegesebb, nem ritka, hogy a kislány sír a végén. Legutóbb is odahajoltam hozzá és mondtam neki, hogy "az van amit anya akar, fogadj szót neki" erre jó hangosan közölte, hogy "én neked akarok szót fogadni". Pedig esküszöm, hogy nem generálom ezt a helyzetet, mert tudom, hogy a kislánynak is rossz, nekem meg kellemetlen. Tény, hogy én nem bukok ki annyi mindenen, mint az anyja (például, ha 5 évesen félóráig nem akar egy helyben ülni), de alapvetően tudom, hogy mindenki más, az ő gyereke, stb... De az anyja konkrétan úgy állítja be a dolgokat, mintha az én hibám lenne. A kislánynak már próbáltam mondani, amikor kettesben voltunk, hogyha az anyja ott van akkor neki kell szót fogadnia, csinálja amit mond, akkor meg is ígéri, de a következő ilyen alkalomkor már teljesen elfelejti. De már a kislány mesélte nekem, hogy "mondtam anyának, hogy csinálja úgy, ahogy te" valamivel kapcsolatban. Gondolom az anyja, hogy örül ennek is. Múltkor meg amikor odaértünk érte (én alapvetően nem szoktam menni, de akkor valahonnan mentünk haza és csak felvettük a kislányt), éppen egy büntetés után voltak, sírt, amikor meg meglátott, odaszaladt hozzám és mondta, hogy nagyon várt és ugye most már elmegyünk.
Az ilyen helyzetet hogyan lehet elkerülni? Én vitát nem akarok. Szerintetek megérti, hogy én nem hangolom ellene vagy azt gondolja, hogy én direkt ártani akarok neki? Ne foglalkozzak vele? De ahogy sokszor az anyja rám néz... Hogyan lehet ezt elkerülni? Főleg azért kérdezem, mert a kislánnyal viselkedik aztán csúnyán, például amikor hazavisszük és sír utánunk, akkor szinte látom, hogy mit kap érte a kislány, mikor mi már nem látjuk ő meg már fáradt, hisztis és sír, amiért még nem akart tőlünk hazamenni. Mit mondjak neki? Lehet erre valamit mondani?
válasza:Rokon.. csodás. Máris megtudhattuk, mitők idegesebb az anyuka a szokásosnál.
"Olvasok pszichológiát" - egészségedre, ilyen nem létezik, még a kifejezést is rosszul használod.
Anyuka fiatal gyermektelen rokona teljesítménykényszeres, pótanyuka szeretne lenni, mert a hatalmas tapasztalatával és hozzáértésével meg tudja állapítani, hogy a gyerek valódi anyja rosszul csinál dolgokat. Tudod a gyerek megérzi ám a rosszallásodat az anyja felé.
Figyelj. Apuka barátnője(mégcsak nem is felesége) vagy, nem pótanya. A gyermeknevelési kérdések nem a te hatásköröd. Arról pedig ne alkoss véleményt, hogy kívülállóként milyen anya a rokonod, miután te összejöttél egy rokon exével.
Komolyan le a kalappal a nő előtt, aki épp ésszel kibírja, hogy egyedülálló anya lett, és a volt férje összejött a fiatalabb rokonnal(nagynénivel, unokatesóval?)
Ezek után, ha idegesebb, amikor te is ott vagy, teljesen érthető. Arról pedig fogalmad sincs milyen, ha nem vagy ott.
És igen, ezerszer könnyebb egy enervált, bágyadt gyerek lavorját cserélni, mint végighallgatni a napi 50. Miért? kérdést.
Apuka döntsön és kezelje a helyzetet, mivel szülőként ez az ő feladata, nem a tiéd.
Neki kellett volna kiírnia a kérdést, hogy segítsen a helyzeten. Csodás apuka lehet, ha áthárítja a felelősséget.
Kérdezd meg a gyerek anyjától, mit szeretne, hogyan kezeld a helyzetet.
válasza:Hát pofa kell hozzá,hogy a közeli rokonod férjét lenyúld,vagy képed legyen elfogadni a férje udvarlását...
Melleslegha ez olyan rossz anya,miért is nem pereli el az apuka a gyereket?!
Nem kell egy db közös program se,már nem egy család. Vagy amennyiben ők akarták a közös programot,akkor neked semmi keresnivalód ott,amennyiben nem jössz ki jól az anyával.
Nálunk a nagynak más az apja. Azt félretéve,hogy amúgy tojik rá és aligviszi el,nincsen közös orogramprogram. Miért lenne? Már külön vagyunk a szülei. És az apja egyszer találkozott a férjemmel,többet se fognak,mert minek. Neki is van valami nő,távlapcsolat. Állítólag be akarja neki mutatni a gyereket. Felesleges,de nekem feltételem,hogy ismerjem a nőt. De közös programot nem akarok velük,mert a gyereknek mi vagyunk a család,havonta vagy ritkábban nem kell neki még egy apa meg apa barátnője.
válasza:Nekem nagyon úgy fest, hogy a gyerek meg van félemlítve, és alig várja, hogy végre eljöhessen az idegbeteg anyjától egy olyan környezetbe, ahol szeretik és törődnek vele.
A nevelés NEM egyenlő a megfélemlítéssel. Az, hogy a kislány sírva bújik a mostohaanyja mögé az idegbeteg anyja elől - az ugye egyértelmű, hogy egy sima "kislányom, ilyet nem szabad csinálni" kaliberű szidás nem váltana ki ilyen heves reakciót a gyerekből -, nonszensz, és itt nem a kérdező a ludas, hanem az a nő, aki a gyereket megszülte.
Igen, egy gyereket nevelni kell, de nem félelemben tartani - a kettő pedig közel sem ugyanaz -, mert a gyerekkori traumák az ember egész életére kihatnak. Nézzük csak meg a depressziós, pszichiátriai kezelés alatt álló embereket vagy a bűnözőket: a legtöbbjükkel elég mostohán bántak gyerekként.
Rengeteg fizikai és mentális betegséget a gyerekkori rendszeres stresszhatások váltják ki, többek között a szociopátia kialakulását is jelentős mértékben elősegíti.
Ezekbe kéne belegondolniuk azoknak, akik szegény anyukát sajnálják, és elfogadhatónak tartják, hogy a gyerek olyan pocsékul érzi magát otthon, hogy legszívesebben elmenekülne. Ha a nő nem alkalmas a gyereknevelésre, akkor a kislány éljen az apjával. Mert ocsmány dolog, hogy valaki a saját önzése miatt inkább tönkreteszi a gyerekét, mintsem odaadná a másik szülőnek, ahol jobb helyen lenne.
Mindenkinek ajánlom a Mérgező szülők című könyvet.
válasza:Utolsó!
Nem menekül az a gyerek és nem szörnyeteg az anya. Alapvetően azt kellene felfogni, hogy a gyerekek szeretik az újat, szeretik ha körülöttük forog a világ. Anyanal a mindennapokban ez nem megy, ő neveli is a gyereket, míg apanal csak a móka van. Elvalt szülők gyerekekent nőttem fel. Anyanal éltünk, apamhoz hetente -kéthetente mentünk. Ott nem voltak szabályok, nem volt házimunka, mindig volt chips, csoki, cola, különleges program. Naná hogy jobban szerettem ott lenni, mint otthon, ahol azért bizony voltak szabályok, volt feladatom, nem volt mindig édesség meg program.
Itt a kérdező a probléma, nem az anya. Gondolj már bele, hogy te mennyire lennél ideges, ha a volt férjed, a gyereked apja a hugodat/nagynenedet/közeli barátnődet qrogatna, akit még közös programokra is el visz. Minden tiszteletem anyukae, hogy csak ennyire borul ki
válasza:Bár nem tartozik ide csak azért, hogy ne rugózzunk ezen tovább: 19 évesen lehetőségem volt, hogy elmenjek Közép-Amerikába. 7 évig éltem ott. Közben csak alkalmanként jöttem haza, éves szinten nem túl gyakran. A párommal akkor jött össze a lánya anyja, amikor én kint éltem. Nem túl soká jött a gyerek is. Én a párommal akkoriban 4-5 alkalommal találkoztam, akkor amikor a kislány 1,5 éves lett, addig a gyereket sem láttam. Ennyi idő alatt még a kislány anyja is idegen lett a számomra. Amikor hazajöttem (ezelőtt 2,5 évvel), ők már elváltak féléve. Félév telt el (tehát ők már 1 éve voltak külön), amikor elkezdtünk beszélgetni, ismerkedni. Most azért zárkóztam volna el a dolog elől, mert lett egy közös gyereke egy nővel aki vérileg a rokonom, de valójában sosem szerettük egymást igazán és a kapcsoltunk sosem volt olyan, mint kellett volna lennie? Nekem ennyit nem jelent egy "rokon", hogy megfosszam magam egy ilyen kapcsolattól. Nem voltam még soha ennyire boldog. Nekik nem ment, úgyis továbblépett, már előttem is volt valakije. Szóval ennyit erről.
Igen, sajnos anyukát nagyon megértitek. Csak az a baj, hogy akármennyire is bántja a veszteség, nem a gyereken kellene kitöltenie.
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!