Ingoványos talaj a téma, de ez csak nekem szúrt szemet?
Ráakadtam egy súlyos beteg kisfiú "blogjára", ahol a szülők adományokat kérnek. Ez eddig rendben is van, hiszen előre nem látható volt a betegség és sok költséggel jár.
Viszont, amin megakadt a szemem:
"Jelenleg kemoterápiás kezelést kapunk, hogy időt nyerjünk és legalább a daganatok növekedésének útját álljuk. Ehhez sok türelem, kitartás, pozitív szemlélet és még több pénz kell! A helyzetet súlyosbítja, hogy férjem amúgy is gyér közalkalmazotti fizetésén 50% letiltás van, ugyanis kezességet vállalt egy barátjáért, aki nem fizette a hitelét, így tőle vonták. Majd mire ez letelt a saját hiteleinkkel úsztunk el, így már 50%-át vonják az illetményének. Albérletben élünk, 4 gyerekkel, összesen 40-50 ezer Ft fizetésből és a gyerekek után járó családi pótlékból és gyes-ből. Segítséget kérünk! Tőled is, kedves olvasó! Ha módodban áll, kérlek segíts!"
Ha jól értem, az amúgy is éhenhaláshoz elég bevételre vállalták be a negyedik gyereket (kiemelve, hogy nem tudhatták, hogy beteg lesz).
A gyereket nagyon sajnálom, de ha ennyire rossz anyagi körülmények között élnek, miért döntöttek úgy, hogy a 3 gyerek mellé még egy negyedik is kell...?
#4-es, nagyon sajnálom, ami veletek történt, ez tényleg előre nem látható volt. Se az, hogy ikrek lesznek, se az, hogy utána anyagilag megcsúsztok.
Az általam idézett hölgy írja, hogy a férje fizetésén (máshol azt is leírja, hogy a teljes fizetése 110e Ft lenne) 50%-os letiltás volt kezességvállalás miatt. Ez rendszerint nem kis összeg, havi 50e Ft-tal számolva évekig fizethette.
Majd utána saját hitel - ez sok évet jelent, és már három gyerek mellett is bátor dolog ennyi pénzből élni. Ráadásul a folyamatosan frissülő blogon az erre vonatkozó bejegyezés a kisgyerek pár hónapos korában került fel.
A kisfiú nem mozgássérült, más jellegű problémája van. Jelenleg az autó javítására kérnek pénzt. Telekocsis oldalon megnéztem, a lakhelyüktől 10 km-re levő városból Budapestre telekocsival 1000-1200 Ft-ért tudnak Budapestre jutni.
Ez jóval olcsóbb, mint több százezret az autóra költeni, kisfiút pedig busszal is lehetne 10 km-t közlekedtetni.
130 km az út, az üzemanyag jóval többe kerül saját autóval, a karbantartási, biztosítási, egyéb költségeket nem számolva, ami egy autó fenntartásával jár.
Ilyen carul állnak és még nem adták el a kocsit...?!
4. Nagyon sajnálom, remélem hamarosan megoldódik minden. férjed nem tud átmenetileg kimenni külföldre dolgozni?
Szerintem van aki egyszerűen nem gondol bele, csak jönnek a gyerekek és kész. Lehet hogy annyira buta hogy nem jut el addig hogy tudatosan tervezze meg hogy mikor és hány gyereket szeretne, vagy végiggondolja hogy ez milyen anyagi és érzelmi áldozattal jár, ezért sokszor pont az alacsony iskolázottságú és éppen ezért alacsony jövedelmű vagy akár munkanélküli családokban van 3-4-5 gyerek. (persze itt nem azokra gondolok akiknek váratlan tragédia miatt lett rossz a helyzetük).
Ismerek én is ilyen családot, én én személy szerint nem értem hogy lehet hogy valaki nem gondolkodik előre, de sok ilyen van sajnos.
Mondjuk nem mindenki méri igenybevenni a telekocsit, a buszozás pedig nem feltétlenül egy beteg gyereknek valo....
50%os eltiltás munkaberbol csak és kizárólag akkor van, ha minimum két hitelt nem fizet valaki. Az elmentem kezesnek és nem fizet, az max 33% lenne. Nyilván itt benyogne, hogy két emberrel is így járt.
Utolsó vàlaszoló kiegészìtése:
De az ingyen betegszàllìtàs nem erre való? Mert azt megértem,hogy nem tömegköxlekednek,node egy ingyen szàllìtàs miért nem jó?
Jobban olvasgatva,facebookozva,elhiszem,hogy beteg a gyerek és rosszul élnek,de azt is làtom,hogy kb ez lett anyuka munkàja,hogy ezzel szerez pénzt. A betegségre meg azt ìrta,hogy megnyugtatta az orvos,hogy nem örökletes,pedig de. Legalàbbis jó része... Szóval...Szerintem erre mondjàk,hogy a féligazsàg rosszabb a hazugsàgnàl...
De pl ha csak 100 ember utal 1000Ftot akkor megérte,plusz kapnak ezt azt.
Utolsò,az hogy te nem tudsz vmit,az attól még létezik!!!
Oep honlapjàról csak neked:
i a betegszállítás és milyen esetekben vehető igénybe?
A betegszállítás célja, hogy biztosítsa az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést abban az esetben, ha mentőápolói felügyeletet nem igényel az eset, és az egészségügyi ellátás elérhetősége másként nem biztosítható.
Azt, hogy az egészségügyi ellátás elérhetősége nem biztosítható másként, akkor lehet megállapítani, ha a beteg
szállításra szorul, de egészségi állapota nem indokolja mentés igénybevételét, vagy
csak speciális testhelyzetben szállítható, vagy
mozgásában korlátozott, járóképtelen, vagy egészségi állapota nem teszi lehetővé tömegközlekedési vagy más szokásos közlekedési eszköz használatát, vagy
fertőzésveszély vagy kóros magatartása miatt közforgalmú járművet nem vehet igénybe, vagy
ellátásának eredményességét tömegközlekedési vagy más szokásos közlekedési eszköz hiánya vagy annak igénybevételéből eredő késedelem vagy más tényező veszélyeztetné.
Az egészségbiztosítás keretében orvosi vizsgálatra vagy gyógykezelésre, illetve egészségügyi intézményből a beteg otthonába szállítás céljából vehető igénybe a betegszállítás.
A betegszállítást betegszállítási utalványon kell megrendelni.
Az jogosult betegszállításra, aki:
a beutalása szerinti intézményben elvégzendő ellátásra – az egészségi állapota miatti – szállítása másként nem oldható meg,
a szállítás művesekezelés, sugárterápiás kezelés, vagy kemoterápiás kúraszerű kezelés céljából történik.
A gyógyintézetből elbocsátott beteg részére az otthonába szállítására akkor kérhető betegszállítás, ha a gyógyintézetet más módon nem tudja elhagyni, és
szállításra szorul, de egészségi állapota nem indokolja mentés igénybevételét, vagy
csak speciális testhelyzetben szállítható, vagy
mozgásában korlátozott, járóképtelen, vagy egészségi állapota nem teszi lehetővé tömegközlekedési vagy más szokásos közlekedési eszköz használatát, vagy
fertőzésveszély vagy kóros magatartása miatt közforgalmú járművet nem vehet igénybe.
A beteg otthonába történő betegszállítás rendelhető még, ha az otthonába eljutása az elbocsátás napján, illetve más esetben ésszerű időn belül másként nem biztosított.
Az egészségügyi intézménynek a beteget 10 percen belül át kell venni vagy – amennyiben a beteget nem tudja ellátni – döntenie kell a továbbszállításáról.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott betegszállító szervezetek tevékenységének országos koordinálását az Országos Mentőszolgálat végzi.
Honlap cím,ha nem talàlnàd meg,mert esetleg szerinted oep sincs...
[link] a betegsz%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s %C3%A9s milyen esetekben vehet%C5%91 ig%C3%A9nybe?
Akkor javaslom az értelmező olvasàst,plàne hogy anyuka ìrta is,hogy sajnos amitől féltek bejött,kiújult szegénykénél.
De pattogjàl még nyugodtan.
Ràadàsul az egyhàzi szervezetek, csalàdsegìtő és a màltai szeretetszolinak is van ingyenes betegszàllìtàsa.
De hallgatlak mert te annyira tàjékozott és okos vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!