Hogy vezetnétek rá egy 3 évest hogy testvére lesz? Sokat beszélgettünk már róla de nem nagyon tetszett neki a téma. Ti hogy csináltátok?
:-)
A gyerekek nem örülnek a tesónak, mert konkurencia.
Próbáld érdekessé tenni az ő számára, elmondani, hogy miért is lesz tök jó, bevonni a készülődésbe, mutatni róla képeket és NAGYON SZERETNI ŐT TOVÁBBRA IS!
Fontos kérdés ilyen esetben, hogy kislányról vagy kisfiúról van szó.
Kislánynál lehet próbálkozni az együtt fogtok babázni dologgal, hangsúlyozni az anyáskodást. Játékbabán mutogatni milyen lesz.
Kisfiúnál inkább a nagytestvér , a védelmező szerepet kell hangsúlyozni.
DE! Ha nem érdekli, hagyjátok, nem kell erőltetni. Ti akartátok a testvért, nem ő. Az első gyermek az aki volt egyedül, és át kell élnie azt a sokkot, hogy elveszti ezt a pozíciót. Nem kell ráerőltetni, hogy szeretgesse a pocakot, hiszen lehet nem is érti az egészet. Majd önmagától eljön az az idő, hogy megszereti, meg akarja ismerni. Viszont fokozottan kell rá figyelni, DE nem elkényeztetni emiatt.
A 2. 3. sokadik gyermek sosem éli át, milyen egyedül, egyszem gyermeknek lenni, ezért nagyon fontos az elsőszülöttre sok figyelmet fordítani!
Ne erőltess semmit, annál rosszabb lesz!
És valószínűleg össze is fogja:)
Jól meglesznek, ne aggódj
"A 2. 3. sokadik gyermek sosem éli át, milyen egyedül, egyszem gyermeknek lenni, ezért nagyon fontos az elsőszülöttre sok figyelmet fordítani!"
Kivéve, ha a 2.,3., sokadik gyermek legalább 8-10 évvel később születik, mint az idősebb tesói. ;)
Egyébként tetszenek a válaszok. :)
Jó válaszokat kaptál én még annyit tennék hozzá,hogy mikor én vártam a második babánkat a fiam akkor volt 2,5 éves!Ő meg még nagyon azt sem értette hogy kistesó,pocakban a baba stb stb!Nem volt előtte példa mert rokonságba senki nincs nem is volt akinek tesója lett volna vagy születette volna!
na szóval én kivettem a Könyvtárból Bartos Erika könyvét Kistesó születik!
Ebből olvasgattam neki esténként így valamelyest leesett neki hogy miről is van szó!
3,5 èves múlt a lányom,tesó mèg a pociban.
Már most szeteti a tesót. Ad neki puszit a pocimra ès sokszor megsimogatja,megölelgeti a pocimat.
Bár fèlek az elsö találkozástól,mit szól majd hozzá,de mivel olyan segìtökèsz,anyâskodó,nem hiszem, hogy gond lesz. Nálatok sem lesz, az termèszetes,ahogy viselkedik,de igaza van a nyálazást illetöen. :)
Ha nem az van,hogy csak a pici körül forog a világ.
Az is fontos hogy ne csak a pici kapjon majd a látogatóktól ajándékot,ez nagyon rosszul tud esni a gyerekeknek! Erre az esetre mi készülünk aprôsâggal neki ,valaki elfelejtenè,hogy a nagynak is hozzon valamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!