Ha terhesen elhagyna benneteket a párotok, a gyereknek elmondanátok, hogy ki az apja?

Ne gondold, hogy bántani fogják. Falun lakom én is, mindenki tud mindent...De egy szülő nem mondja el a saját gyerekének, hogy a Gézukának xy az apja..főleg nem egy ilyen ovis korúnak.

Mond el, hogy nem tudod hol van. A gyerek szintjén, nem kell túl komplikálni. Szidni pedig főleg nem szabad az apát,

meg olyat mondani, hogy őt nem szereti..Ő a gyerek apja, akit TE választottál.

2 éves gyerek, ha sosem élt az apjával, nem keresi, mert azt sem tudja mi az hogy apa.

Szóval szerintem ez az egész kérdés fals és hamis.

ehhe.

1) akkor gyakorlatilag nem is tudja hogy van gyereketek, sőt ha jól értem meg se kérdezted akar -e gyereket tőled?

2) szerinted a hajléktalanság szégyen

3) úgy tiltod el az apjától hogy se a gyerek se az apa nem tud erről

ezek alapján nem tudom eldönteni hogy a gyereket vagy az apját sajnáljam e jobban amiért találkoztak veled. bocs

26!

Te hulye vagy. Attól, hogy nincs neki, meg tudja, hogy mi az. Játszótéren, utcán, boltban latja, hogy mas gyereknek van.

Én kicsit más helyzetben voltam, 4 éves koromban elköltöztünk apámtól, elváltak a szüleim. Anyukám mindig az igazat mondta, elmondta, hogy apám beleszeretett egy másik nőbe, megcsalta, és ezért döntött ő úgy, hogy elköltözünk onnan. Később is mindig mesélt kisebb történeteket apámról, arról, hogy milyen volt. Ez igazából azért volt fontos, mert 6 éves korom után már nem látogatott, egészen felnőtt koromig nem találkoztunk újra. Az emléke egyre halványult, de anyám történetei apámról, és az apai nagymamámról megmaradtak. Sohasem szidta, és csak az igazat mondta a jó és rossz tulajdonságairól is (és egyébként nagyon szerelmes volt még belé, amikor elköltöztünk).

Életben is tényleg olyan, mint ahogy mesélt róla, mert azóta már jópárszor találkoztunk, és apám történetei is ugyanazok, mint anyámé, kis eltérésekkel, mert ugye 30 évvel ezelőtti emlékek már nem teljesen egyformák két különböző személy esetében.

A lényeg, hogy tudtam milyen az apám, tudtam miért nincs velünk, sose haragudtam rá, csak elfogadtam olyannak, amilyen. Anyámra meg pláne nem haragudtam sosem (nem ő tiltott el tőle amúgy).

Szerintem a legfontosabb, hogy légy őszinte, de ne szidd, ne érezze, hogy utálod az apját. Nyugodtan elmondhatod hogy elment, és hogy most nem tudod hol van, esetleg azt is, hogy azt hallottad valakitől hogy most hajléktalan (pl. nincs háza, ezért nem is tudod a címét). Meséld el hogy néz ki, milyen ember...

Ahogy idősebb lesz, majd egyre részletesebben is elmesélheted az egész kapcsolat történetét, hogy később tudtad meg hogy terhes vagy...stb., akkor már nem voltatok együtt...

A gyerek személyiségén nagyon sok fog majd múlni, hogy idősebb korában majd hogyan fogja ezt a helyzetet értékelni. De ha te őszinte leszel vele, akkor mindent megtettél, amit lehetett.