Miért bűn a mai világban a szigorú nevelés?

Ha valakinek őszintén beszélek a nevelési elveinkről, akkor rögtön mi vagyunk a kegyetlen szülők...

Két gyerekünk van, lányok, egy és három évesek. Habár férjem elfoglalt kutató, mégis rengeteg időt tölt együtt felszabadultan, négyesben a család, pl: minden este apa, anya együtt mesélünk a nagynak, közben dajkáljuk a kicsit, sokat sétálunk, játszunk, kirndulunk.

Szigorúak az elveink. A 3 évesnek már tudatában kell lennie, hogy a szülő, bár sokat játszik vele, mégsem haver, hanem a szülőt tisztelni kell.

Nemrégiben beköszöntött nálunk is a dac korszak, nem is akárhogy. Kisasszony dirigálni próbált, megverte a tesóját, sőt, volt hogy olyat mondott: menjünk innen, mert ez az ő háza! Na ekkor - miután a szépszó és a sarok bünti nem használt, és azok a tanácsok sem vígasztaltak: hogy nem kell vele foglalkozni, majd kinövi - előkerült a vessző. Kislányunk a sokadik figyelmeztetés után, kapott egyet a popójára. (Mielőtt valaki feljelentene gyermek bántalmazásért, megjegyzem, nem nagyot kapott.) Kicsit később elmondtam neki, hogy őt továbbra is nagyon szeretem, csak a rosszaságot nem és most a rosszaságot büntettem meg. Azóta a hisztiket rövidre zárjuk. Csak megmutatom a vesszőt, elszámolok háromig és mintha elvágták volna a tombolást. Utána mindig megbeszéljük a dolgot és már magától bocsánatot szokott kérni.

A másik ilyen dolog, amivel szülő társaimnál ütöm a biztosítékot, az, hogy ha nem pakolja el este a játékait, néhány figyelmeztetés után kidobom a kukába, azt ami nincs a helyén. Mondanom sem kell, eddig csak 2 játék járt így, azóta itt is elég a figyelmeztetés és a kislányom szépen pakol maga után.

Fontos elv nálunk az is, hogy az ételt megbecsüljük és nem pazarlunk. Volt hogy a megszokott ételt szétköpdöste poénból, fogtam magam és elpakoltam mindent, az az étkezés számára kimaradt.

Folytathatnám sokáig, de szerintem így is sokaktól megkapom majd, hogy milyen brutál anya vagyok, aki vesszővel fenyegetőzik stb...

Pedig célom az, hogy ne elkényeztetett, senkit és semmit nem tisztelő kamaszt neveljek "majom szeretettel", aki majd jól elrontja az életét. Ott a példa előttem, mert engem úgy neveltek. Egyke voltam és kései gyerek. Mindent megkaptam, mindent elnéztek. 25 éves koromig azt sem tudtam, mit kezdjek az életemmel. Akkor aztán egytemre mentem és dolgozni kezdtem, persze közben már ismertem a férjemet és az ő példája motivált.

A férjemet szigorúan nevelték, nagyjából úgy ahogy most mi a lányokat. Becsületes, szorgalmas és jószándékú, őszinte ember lett belőle.

De most az a divat, hogy ha szigorúak vagyunk, netán még néha-néha, nevelő szándékkal megfeddjük szegény gyermeket, megnyomorítjuk a kis lelkét és agresszív állatot nevelünk belőle.

(Azt még meg kell jegyeznem, hogy azt, ha valaki indulatból, üti-veri a gyerekét mélységesen elítélem és elfogadhatatlannak tartom.)