Segítség, mert én ezt már nem bírom! Voltatok már így?

Kitartás! Szerintem is az éjszakát kéne először rendbe rakni. Nálunk 20 hónap a korkülönbség, a lányom most 15 hónapos. 11 hónapos korában lett elegem abból, hogy ő kel kétóránként cicizni, a nagyobbik csak úgy alszik el, ha fogjuk a kezét, s hajnali 2-kor átsétál a hálóba és mellettünk alszik csak vissza.

Ekkor azt mondtam, hogy elég. A majdnem 3 éves fiamnak megmondtam, hogy szépen egyedül befekszik az ágyába és elalszik, mert ő már nagyfiú és anyáék nem tudnak mindig ott állni mellette. 2 éjszaka sztrájkolt. Még az ágyába sem tettük, már kinnt volt, hogy menjünk és fogjuk a kezét. De kitartottunk. éjféltájt elaludt, 2-kor átjött, hogy már nem álmos. Visszakísértem, megmondtam, hogy nincs mese, aludni kell. És ne ordítson, mert áthallatszik a szomszédba és mérgesek lesznek. A harmadik éjszakától fogva szó nélkül egyedül alszik el és reggel 6 előtt nem kel fel.

A kicsinél pedig először 3 perc sírás, bemész, visszafekteted, majd 5 perc sírás után bemész, visszafekteted, majd 7 perc, majd 9 és 10 perc. 10 percenként mindig be kell menni és elmondani, hogy minden rendben, itt vagyok a szoba előtt, aludjon szépen. És kijösz. Ezt éjjel is minden kelésénél eljátszottam. 1-2 éjszaka után már csak hajnali 3-kor kelt. Ekkor magamhoz vettem, cici és aludt tovább. Néhány hónap múlva már csak 4-kor vettem magamhoz. Ha addig felkelt, akkor hagytam, és visszaaludt, vagy 10 perc múlva bementem hozzá és lefektettem. Néhány hónap múlva négykor sem vettem ki, így visszaaludt, s 6-kor kelt fel legközelebb. Itt tartunk most. 4 napja 6 előtt nem kel a kicsi és egyszer sem kell hozzá éjjel átmennem.

A nagyobbik persze az elején felkelt, amikor a kicsi sírt, de megértette, hogy aludni kell és kicsi türelmet kértem tőle, amíg a hugi visszaalszik. Ebben szerencsére partner volt. A barikáját a fülére tette és aludt vissza.

Az első két nap tragikus volt, a férjem nem is bírta, ő bezárta magát a hálóba, amíg én hordtam vissza a gyereket. Mire a kicsi elaludt, a nagy felkelt és kijött, visszavittem, sírt, a kicsi is felébredt, ordítani kezdett. Nagyon kemény volt, de mivel látta mindkettő, hogy nincs kecmec, anya nem törik meg, így beletörődtek a sorsukba, hogy aludni kell.

És ebből látom, hogy igenis meg tudják tanulni, hogy aludni kell. Persze sokat segített, hogy a nagy partner volt pár nap után, de hozzáteszem, a kicsi nem egy könnyű eset, mégis ő is nagyon ügyesen megtanulta.

Kitartás és sok sikert.