Anyukák, akiknek külföldön dolgozik a férjük! Hogyan szoktátok meg a különlétet, hogyan alakítottátok ki az új életformát, ti nem voltatok eleinte depressziósak a párotok nélkül?

nehéz dolog az biztos.mi nyáron kostoltunk bele ebbe az életbe.az első héten ettük egymást szabájosan telefonon keresztül.főleg én őt,bevallom őszintén.utána már jobb volt a helyzet.1 hónapot volt kint,a nyár többi részét itthon töltötte.most megint kint van,2 hete ment ki,és majd csak karácsonyra jön haza.most nagyon megviseli a kisfiunkat,aki 3 éves.folyton menni akar apa után,pedig nem lehet.minden nap 1-2 órát beszélünk neten,de igy is nagyon nehezen viseli,pedig anyás a gyerkőc nagyon.én most kicsit jobban viselem.még nem estem neki :))) de a depresszió,mélabúság rámtelepedett kicsit sajnos.tartom magam én is a gyerkőc elött,de nehéz néha.szerencsénk az hogy a szüleimnél élünk,és igy egy kicsit jobb a dolog,mert valaki mindig "lefoglal",és nem jár az agyam 2000 km-rel arrébb,de este magányos nagyon :((( ráadásul most terhes vagyok,és nem lehet velem az uram,mikor megyek uh-kra,meg szülni.nem érezheti ahogy mocorog majd.igy most ezek is kicsit letargiába döntenek.de sajnos nem lehet ellene sokat tenni :( itt sajna nehéz megélni.ugyhogy most a pénz beszél.ki kell bírni,mert ez a mi érdekünk is!

nektek merre van a férjetek?az enyém norvégbe.

Biztosan nem könnyű a helyzet, anno én is hónapokig nem láttam a férjem. De eltelt x idő, és feladtam a munkám...stb. Mert beláttam, hogy rendes családi életet nem lehet élni x ezer km-ről, főleg gyerekekkel...

Nem volt könnyű a váltás, és költözés sem. Megszokni egy teljesen ismeretlen világot ( mi, a közel-keletre kerültünk) nem didal menet, de nyitott voltam, és érdeklődő. Ma már egyátalán nem bánom, sőt a nyáron otthon voltunk, de már vártam mikor utazunk vissza.