Vajon mi csipkedi össze a fiamat?
A mostanit megelőző hétvégén (húsvétkor) anyóséknál voltunk, ahol sikerült is egy-két bolha csípést összeszedni. Tőlük kedden este jöttünk haza. Szerda reggelre lett még néhány újabb csípés a fiamon, úgyhogy kiságy takarítás következett, lepedő csere, matrac porszívózás. Azóta nem is jelentek meg újabb pöttyök senkin.
Egészen tegnap (vasárnap) reggelig. De akkor viszonylag sok. És ezek a csípések máshogy néznek ki mint a bolha csípés, szerintem ez nem az, de már ötletem sincs hogy mi lehetett. Vasárnap nem takarítottam kiságyat, nem jelentek meg rajta újabb pöttyök. Elkezdtem fenistil géllel kenni neki, meg adni a fenistil cseppeket is.
Ma reggelre nem lett újabb csípés, úgyhogy kezdtem fellélegezni, de azért újabb lepedő csere, újabb matrac porszívózás jött. Kimostam az összes plüsst, takarót, mindent ami az ágy közelében van, kihúztam az ágyat a helyéről, kiporszívóztam alatta is, domestossal felmostam alatta. A matrac egész délelőtt kint szellőzött.
Ebéd után kicseréltem a pelust a fiamon, és megdöbbenve újabb csípéseket találtam, amik végül is a délelőtt folyamán keletkezhettek, mivel reggel még nem voltak rajta. Átnéztem a ruháját, semmilyen rovarra/bogárra utaló nyom nincs benne. Mégis folyamatosan csípi valami...
Budapesten lakunk, nincs háziállatunk, a társasházban (8 lakás) senkinek nincs semmilyen állata. Rendszeresen takarítok, ha pókot látok a sarokban, azt leszedem.
Mégis mi a nyavaja lehet ez? Ja és minket nem csíp semmi, csak a fiunkat... Vagyis a bolha engem is szokott csípni, de mivel rajtam most nincs csípés ezért is gondolom, hogy ez már nem bolha (akkor tuti megtalálna engem is)!
Van bárkinek ötlete, hogy mi lehet ez? És legfőképpen tanácsa, hogy mit csináljak?
Ágyi poloska ? Nagyon alattomos, és bizony a mosás, porszívózás kevés...
Velünk egyszer a vonatról jött haza, át kellett permetezni az egész lakást, nem csak a matracokat. Járj utána, akármi is legyen az, ha elszaporodik, nehéz lesz kiírtani :(-
hű, nekem is az ágyipoloska jutott eszembe elsőre..:-( remélem nem az, mert tényleg nagyon nehéz kiírtani...
Amúgy elképzelésem sincs, mert az csak éjjel szokott előjönni, ha nyugi van, de Te azt írod, hogy délelőtt lettek rajta a csípések...és vakarja is szegény? rajtatok semmi?
Még nem vettem észre, hogy vakarná... Látszólag őt nem zavarja. Azt nagyon szereti, mikor a fenistillel kenegetem neki, de nem vakarja sehol.
Rajtunk nincs semmilyen csípés...
De utánaolvasok ennek a poloskának vagy minek.
Azért gondolom hogy csípés, mert csoportokban vannak a foltok. Egyszer volt allergiás jellegű kiütése, akkor az egész testén apró pöttyök voltak. A mostaniak kicsit nagyobbak, és 2-4 csípés van egymáshoz közel, aztán kicsit messzebb megint egy csoport...
Rákerestem gugliba a poloska csípésre, és szerintem nem az, nem olyanok a fiam csípései, mint a képeken.
Gondolkodtam én is a dokin, csak kicsit tartok tőle, hogy összeszed valami tényleges betegséget a rendelőben... :( De asszem mégis inkább elviszem, hátha a doki megtudja mondani, hogy mi lehet ez.
Ágyi poloska.
Sajnos nekünk is volt hozzájuk "szerencsénk"
A mosás fertőtlenítés kevés, szakember kell hozzá, nálunk még a függöny karnisba is befészkelték magukat és pofátlanul csíptek már nappal is. Az írtás nem olcsó, kettő kell, 2 éve 30ezer volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!