3 éves kislányom hajnal óta hány, és megy a hasa. Félek, hogy ki fog száradni?
Köszönöm szépen a válaszokat. Elvittem este az ügyeletre a gyereket, mert mindent kihányt, vizet, teát, mindent. Sajnos nem nagyon tudtam neki apró kortyokban adni, mert mohón itta, olyan szomjas volt. Hiába mondtam, hogy nem szabad.
Ott kapott kúpot, szerencsére attól jobban lett. De én már úgy mentem oda, hogy csomaggal, hátha bent kell maradnunk. Egyébként jól letoltak, hogy nem adtam neki kúpot. Hát, honnan lenne ilyenünk, receptköteles, eddig szerencsére nem kellett.
Kapott még valami port is, ami olyan, mint az infúzió. Azt is megitta. Ma már nem hányt, de enni nem akar. Viszont iszik rendesen, az a lényeg.
Az a baj, hogy most meg a kisebbik kezdi, ő még csak 1,5 éves, úgyhogy ez sem lesz semmi. Egyelőre csak a hasa csikar, és sír, meg volt pár büdös, híg kaki. Remélem ő jobban viseli, eddig még nem hányt.
Ha a nagyobbik inni tud, akkor már jó, az evést ne eröltesd - ha több napig sem eszik, attól sem lesz baja, a fontos az ivás.
A kicsit meg vidd minél elöbb az orvoshoz, mert ilyenkor még meg tudják elözni, hogy nagyon rosszul legyen.
Mindkettönek jobbulást kivánok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!