Anyukák, őszintén, az anyósnak kevésbé engeditek, hogy unokázzon, mint a ti anyukátoknak, máshogy álltok hozzá, kivételeztek?

Én anyámat megtanultam kezelni, anyósom meg egy aranyember. Vele könnyű kijönni. Nekem szimpatikusabb tanácsai is szoktak lenni, a gyerekeket is szívesebben bízom rá, akármi.

Anyám önfejű, azt csinál amit jónak gondol, meg mindig mindenben csak az a jó, amit ő kigondol, szóval vele nem vitatkozok mert felesleges, a gyerekeket piciként meg nem bíztam rá. Ettől függetlenül csak az anyám, szerintem a saját anyánknak könnyebb elnézni bármit, akit születésünk óta ismerünk szóval szerintem jogos ez a téma. Dehát vannak az enyémhez hasonló esetek is. :D

Nem iá, hogy engedem vagy nem engedem, inkább úgy alakul, hogy kevesebb lehetősége van unokázni.

Egyrészt az én szüleim 25 km-re laknak, a férjem szülei 90 km-re, így élve kevesebbszer találkozunk anyósékkal. Az én szüleim van, hogy csak valamiért beugranak a városba és bejönnek, anyósék csak ebédre hajlandóak ide jönni és sötétedésre haza kell érniük.

Hiába mondtuk nekik délután jöjjenek, ő inkább hozta magával a sültes tálat csak itt ebédelhessen, én ezt szörnyen kellemetlennek érzem.

10 éve voltam együtt a férjemmel, mire a babánk megszületett, volt 10 év arra, hogy ez a viszony alakuljon, de egyszerűen ők olyan emberek, hogy nem tudtunk egy hullámhosszra kerülni. Az időjárás kívül kB semmi másról nem lehet velük beszélgetni, mert minden csak úgy jó, ahogy ők gondolják, más véleményünk nem lehet, mi még fiatalok vagyunk és majd megtudjuk. Szerintem az is sokat elmond, hogy én magázom őket, míg férjem tegezi az én szüleimet. És mindenen megsértődnek. Mindenen.

Ebbe a távolságtartó viszonyba született bele a gyerek, nyilván attól, hogy unoka lett ez nem változott meg, ha náluk vagyunk az egy feszélyezett "hivatalos" látogatás, ez így volt a gyerek előtti 10 évben is, és így maradt gyerekkel is.

A szüleimmel teljesen más, ők teljesen más típusú emberek, sokkal közvetlenebbek, teljes értékű, egyenrangú felnőtteknek tekintenek bennünket. Ez szerintem nem csak attól függ, hogy az én szüleim vagy a férjemé, hanem a személyiségüktől.

Huh,érdekes és szomorú, hogy milyen családi kötelékek vannak.

3 gyermekünk van, 4,8,12 évesek.

Szüleim és Anyósomék ugyanabban a városban laknak, ami tőlünk 15-20 perc kocsival.

Anyósomék szinte a második szüleim, nagyon szeretik az unokákat, mindig számíthatunk rájuk. Szüleim szintén! Mindenki betartja a kérésünket, tényleg hálásak lehetünk nekik. Szerencsére mindkettőnknek jó a viszonya a másik családjával.

4 hónapos a fiam.

Anyámnak már az 5.unokája, nem nagyon hatja meg, havi 1-2x megnézi. Anyósomnak az első unoka, sokkal többet foglalkozik vele, vigyáz rá, én nem bánom.