Nem nehéz nem kivételezni a gyerekeiddel?

Most biztos kapok hideget-meleget.

Van egy kiscsoportos lányunk, aki születése óta többemberes, ritka nehezen kezelhető gyerek. Amikor picit nyugisabb lett (2-3 hónapra) sikerült teherbe esnem újra. Nagyon örültünk, mert gondoltuk így már érettebben fogadja a kistesót. A terhesség alatt újra elkezdtd hozni a formáját, majd ugyanezt folytatta a szülés után is. Mivel non-stop beteg, kb alig jár oviba, ketten vagyok velük estig, néha éjszakáig. A naggyal nagyon nehezen bírok, rengetegszer rà kell szólnom egy nap, állandóan hülyeséget csinál, nem fogad szót vagy a hugát nyúzza. Az őrületbe kerget minket... Szegényt sajnálom (főleg, hogy ma mamam burkoltan azt mondta, hogy apukám jobban kötődik a hugához...), próbálom apró dolgok miatt is dicsérgetni, mondani neki, hogy szeretem stb, de sokszor egyszerűen betelik a pohár és ordítok vele. Ezzel szemben a pici még ugye pici: 3 hónapos, nincs öntudata, csak vigyorog egész nap, ha meglát a kiságynál. Akaratlanul is szépen szólok hozzá nagyon. Igyekszem a nagyhoz is, amikor éppen nem dugdos rizst a szemébe meg nem dugja a szájába az orrszívót vagy keni ki a tükröt... Nem akarom, hogy sérüljön a kis lelke, de annyira meg kell magam erőltetni. Félre ne értsétek, ugyanúgy imádom mind a kettőt, de az egyikkel rohadt nehéz, a másikkal meg csak rohadt nehéz lesz.🙃

Más nem érzi ezt? Tudjátok kontrollálni magatokat?