Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mitől ilyenek a mostani...

Mitől ilyenek a mostani gyerekek? Csak én reagálom túl?

Figyelt kérdés
Mielőtt bárki elkezdené nem, nem vagyok "a bezzeg az én időmben" címletű 50 éves öregasszony, a 20-as éveimet taposom. A munkámból adódóan rengeteg gyerekkel találkozom, de néhány kivétellel szerintem nem éppen az érettségüknek megfelelően viselkednek. Sokan 7-8 évesen még nem tudnak szépen beszélni, nem ismernek szavakat amiket már ismerniük kéne, ha nem az van amit ők akarnak iszonyat agresszívak, szülők beszámolói alapján nem lehet őket egy percre sem figyelmen kívül hagyni, mert ön és közveszélyesek, nem mérik fel a dolgok súlyát, egy csepp félelemérzetük sincs. Nem egyszer szem és fültanúja voltam annak is, hogy a gyerekek úgy beszélnek a felnőttekkel, sokszor a saját szüleikkel is, mintha a popójukból rángatták volna ki őket, és a környezetem szerint ez rendben van, mert hát haladni kell a korral, már más felfogás van nincs "vasszigor". Már én sem és a környezetem sem vasszigorban nőttünk fel, sosem kaptunk pofont, ha egyest vittünk haza, vagy 2 perccel később értünk haza, mint a megbeszélt és még sorolhatnám, és most nem akarom a saját gyerekkoromat magasztalni, de mi azért ennyi idősen már tudtuk, hogy kivel szemben hogy illik beszélni, tudtunk kultúráltan vitát folytatni felnőttekkel, akár a tanárainkkal akár a szüleinkkel, nem nyírtuk ki magunkat, nem gyújtottuk fel a házat, ha pár percre nem volt ránk odafigyelve, sőt ennyi idősen akár órákra is egyedül hagytak minket, ha nem volt más választás.. Én nem tudom a mostani szülők mit csinálnak, és azt is értem én, hogy haladni kell a korral, de szerintem ez már a ló másik oldala.. Míg a face-n tömérdek mennyiségben olvasom, hogy arról számolnak be szülők cikkek alatt, hogy mennyi mindent tudnak a mostani gyerekek a régiekhez képest a mostani nevelésnek és az internetnek köszönhetően és pont az ellenkezőjét tapasztalom. Csak én reagálom túl ezt, vagy tényleg nem jó irányba haladnak a dolgok?

júl. 2. 10:47
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
36%
Es igy van ez, amiota vilag a vilag :D
júl. 2. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

szimplan csak neveletlenek ,3 gyerekem van 2 20 éves korosztály a 3. 14 éves ,mindegyik megtanulta kivel lehet szemtelenkedni és kivel nem lehet stb .

de ėn neveltem is gyerekeimet .

nem hagytam vagy hagyok rá mindent.

júl. 2. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!