Rosszul esne? Vagy én lihegem túl?
Kislányom összebarátkozott egy kislánnyal az osztályból és szoktak járni egymáshoz játszani , játszótéren is találkozunk sokat.
Az utcán iskolába menet találkoztunk az anyukájával akihez a gyermekem tart karokkal rohant megolelni.
Meglepődtem . Az iskolában tanító nénivel is olelessel köszönnek a gyerekek reggel , esetleg innen lehet ez vagy nem tudom . Rosszul esett nagyon. Nagyon nyitott kislany es barátságos de ez így ok ?





20.
HÁT ÉPPEN EZ AZ!. Olyan dolgot erőltetnek rájuk SZOKÁSként, amit NEM értenek.










22
Itt NEM "kedvelésről" van szó. A gyereke(ke)t kondicionálta a tanítónő az ölelésre. A szülők meg nem szóltak ellene. SENKI.
Akár pszichológiai kísérlet is lehet az "öleléssel köszönés"-re.





#21 Ezt nem kell erőltetni.
Általános iskola alsóban én is több tanító nénit ölelgettem, de nem mindet. Egyik sem mondta soha, hogy öleljem meg. Az osztályfőnök például egy halál cuki középkorú nő volt, automatikus jött, hogy megölelem, ahogy mások is. Aki mellette a másik tanítónk volt elsőben, tőle tartottam, nagyon szigorú volt, mindig kiabált, na őt nem ölelgette senki. A másik tanító helyett másodikban új tanítónőt kaptunk, ő is középkorú volt, ő nem volt ijesztő, de érezhetően távolságtartó volt, őt se öleltük meg. Az úszást tartó tanító nénit(szintén középkorú)meg csak az ölelgette, aki jó volt úszásból, és ezért pozitív élményként maradt meg benne az úszás.
Ez szimplán annyi, hogy a gyerek azt öleli meg, akihez pozitív érzelmek kapcsolják, és a másikon érzékeli, hogy ezt szabad. Inkább a puszi-készfogás az a testi kontakt, ami formalitáskénr erőltetve van.





24
A leírt SZEMÉLYES tapasztalatok igazolják a pszichológiai problémákat.
Attól függetlenül, hogy osztályfőnök felsőtagozatban van, a "megölelés" NEM jöhet "automatikusan".
Az iskola feladata az ÉLETre való TANÍTÁS. Amibe beletartozik, hogy NEM ölelgethetünk csak úgy minden embert, akit szimpatikusnak tartunk, vagy "pozitív érzelmek KAPCSOLnak hozzá".
Az (meg)ölelés KÖLCSÖNÖS érzésen alapuló testi-fizikai kontaktus. Hacsak nem speciális igényű gyerekről van szó, tanító-diák viszonyban nem normális.
Erre a szülők is figyelmeztethetik a gyereket, 6-7 éves kor fölött meg is értik a normális gyerekek.
A kérdező is jól érzékelte ezt.





#25
Hát, nálunk alsóban osztályfőnöknek emlegették azt a tanítónénit, aki többet van az osztállyal, illetve aki marad 3-4. osztályra is, amikor már ebéd után nem osztályszinten voltunk a terembe, hanem volt opció az, hogy ebéd után haza, vagy összevontan napközi több osztálynak. De mindegz, ez lényegtelen.
Egy alsós gyereknek arra van igénye, hogy "anyáskodjanak" felette. Ne mond már, hogy nem normális az, hogy amikor a gyerek nyolctól négyig suliban van, tök sok időt tölt a tanító nénivel, akkor valamilyen érzelmeket kezd kapcsolni a tanítóhoz, akit amúgy lehet többet lát, mint a saját szüleit. Az egy szuper dolog, ha pozitív érzései vannak, legalább nem nyírja ki a lelkesedését a suli iránt.
Ne akarjunk már mindent érzelemmentesíteni, meg megtiltani az ártalmatlan fizikai kontaktot, ami mind a két félnek oké. Rettenetesen zavaró ez az érzelmektől kiherélt időszak, csak mert ott is zaklatást látnak, ahol nincs.





26.
Itt van a kutya elásva.
A gyerekeknek AZ a NEM NORMÁLIS, hogy 8-4-ig -ugyanabban- az iskolában van.
Szükségmegoldás szükségmegoldásra halmozva. Esetleg neonfénnyel súlyosbítva.
Sajnos a könnyű megoldás mégis károsabb hosszútávon.
A személyes lelkesedésnek semmi köze az iskola iránti lelkesedéshez.
Igazából az ilyen gyerekek jobban járnának, ha ún. kulcsos gyerekek lennének, önálló választásokkal, mint állandó -érzelmi- felügyelet alatt.





19. Jézusom állj már le. Egy ölelésről írsz úgy mintha az valami agymosás lenne. Egy gyerek megölelte a kis barátja anyukáját. Ennyi volt. Te meg irkálsz itt olyanokat, mintha a gyerek feldarabolt volna egy másik gyereket. Egy nyomorult ölelés volt amivel kifejezte az érzéseit.
Aki meg leírta a tapasztalatát, hogy megöltete a tanitónénit nem kényszerítették, hanem szívből jött neki és ennyi. Nem kell itt belelátni többet egy ölelésbe meg oltári nagy problámanak beállitani. Itt nálad vannak bajok fejben, hogy egy ölelést deviáns viselkedésnek állítasz be.





28
Mit nem lehet azon látni, hogy ez az "egy" ölelés a jéghegy csúcsa.
NEM csak a kérdezőről van szó, hanem ott volt a 2 anyuka a 2 SAJÁT gyerekével, és mindenki MÁS, aki tanúja volt a történéseknek.
NEM az "ölelést állítottam be DEVIÁNS viselkedésnek", semmi "devianciát" én nem írtam, hanem egész mást. Tessék visszaolvasni.
Nem írtam a "tanítónéni kényszerítéséről " sem, honnan jön ez?
De az 100%, hogy ami példát egy gyerek lát a tanítónénitől, azt követendőnek tartja.
Ha körömfestés, akkor azt, ha tetoválás, akkor azt, ha állandó ölelgetés, akkor azt.
Elmebaj ez a "szívből jött neki" kifejezés is. Méghogy SZÍVBŐL jött neki. A MINDENKIT KÖSZÖNÉSből megölelés? Már tényleg semmit nem válogatják a tanítóképzőre jelentkezőket, tényleg bárki tanító lehet?





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!