Hagynád, hogy lássa a gyerek, vagy elvinnéd?

Elöljáróban: hihetetlen az az agresszivitás, ami sokakban felgyülemlik, es (többek között) anonim felületeken kitör a kommunikációban. Lásd pl. kettes hozzászóló prolizása (amivel nem tudom, mit akarsz közölni magadról: te mi vagy?), vagy az “elbaxtad”.

Szomorúnak tartom, hogy valaki nem kérdezhet úgy, vagy nem lehet más véleménye úgy, hogy ezért ne éreznék magukat egyesek feljogosítva a gyűlölködő stílusra. Szerintem ezen nagyon illene elgondolkodni, nagyon de nagyon köze van ahhoz, amilyen rosszul érzik sokan ma magukat itthon. Magunkban lehet elkezdeni a változást leginkább.

És akkor (köszönet a normálisan kifejtett ilyen-olyan véleményekért):

1. Nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültünk a hónapban, ezért hirdettem meg pont most végül (mielőtt valaki megkérdezné: most keresek új munkahelyet), mert tényleg semmit nem csinálunk vele.

2. Egyébként pedig eléggé rokonszenvezek azzal a felfogással, hogy ne legyen semmiből több, mint muszáj, es menjen minden, amit nem használunk, csak ezért-azért a helyet foglalja. Ijesztő, mennyi holmit halmozunk fel feleslegesen. Úgyhogy folyamatosan lomtalanítok.

3. A gyereknek természetesen elmondtam, elmagyaráztam, es azt mondtam, hogy helyette szeretnék a fára egy “bunkit”, ahova felmászhat, vagy egy függőágyat, amelyik jobban tetszik neki. (Ő 7 éves, de szerintem ez a faház 3-4 éveseknek való.)

4. A kérdésem általános jellegű is volt, mert egyébként van egy kisebb szekrénnyi plüsse is: évek óta ki sem nyitotta. Játékai kb. felével nem játszik. Nem tartom értelmesnek hogy ezek ott legyenek. A legtöbbet észre sem venné, ha kiraknám - nekem fájna, hogy nem tudja. Ugyanakkor ha megkérdezném, gondolom, nem mondaná, hogy “persze, anya, vidd, úgyis csak a helyet foglalják”😀 - vagy nem tudom, másnál hogy van ez?

5. És lássuk be: felnőttként sem egyszerű, én is váltam meg pl. olyan ékszertől, amit a testvérem hozott a Karib-szigetekről, de soha nem hordtam, mert baromira nem a stílusom. Akkor minek foglalja a helyet? Persze érzelmileg azért nem volt olyan könnyű.

6. Szeretném, ha a gyerek megtanulná a “csak amennyi szükséges” elvet: ebben még én is kezdő vagyok.

7. Egyébként időközben bejött egy összeg szerencsére, így sem tobzódunk, de legalább be tudtunk vásárolni normálisan, és ma reggel az jutott eszembe, hogy mivel úgyis van egy kis pénzes doboza a fiamnak, és felajánlotta múlt héten, hogy beteszi a közösbe 🥹, ezért megkapja a faház összegének egy kisebb (de neki mégis elég nagy) részét, és vehet érte valamit a boltban. Vagy gyűjthet tovább.

Hát, nem röviden ezt tudnám elmondani.