Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogy lehet TV/mese nélkül...

Hogy lehet TV/mese nélkül gyereket nevelni?

Figyelt kérdés

Mi alapvetően sosem tévéztünk, max. egy-egy sorozatot vagy filmet néztünk meg, de nem ment háttérzajnak a TV. És bár nem zárkózom el tőle, azt gondoltam gyerekvállalás előtt, hogy na, nálunk 2-3 éves kor alatt nem lesz mesézés, ezt tudtam tartani a gyerek 1,5 éves koráig. Aztán csak bekapcsolták, ma már napi szinten :/


Mert sokszor egyszerűen semmit nem lehet mellette megcsinálni, szó szerint egész nap megy, rombol, rohan, a nyomában kell lenni. Az alvásidejében dolgoztam egy ideig heti pár órát vagy a háztartást csináltam, most megszületett a testvére, na így már az a napi 1-1, 5 óra sincs meg.


Ha nem raknék mesét, egyszerűen nem tudnék se haladni itthon a főzéssel, háztartással és nem tudnék szuszanni sem egy percet se egész nap.


De közben olvasom, hogy mások azt írják, náluk sosem volt TV, nem értem, akkor ők hogy csinálnak bármit kisgyerekek mellett vagy pihennek 10 percet, ha 2-3 gyerek is van otthon?



2023. júl. 7. 19:16
1 2 3 4 5 6 7
 31/65 anonim ***** válasza:
92%

Mit rugózol akkor rajta, ha neked így jó? Másnak meg máshogy jó. Úgyis mindenre lesz válaszod, mert igen, több munka, több befektetett energia.

Bűntudat?

Akkor csináld máshogy!

2023. júl. 8. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/65 anonim ***** válasza:
63%

"hanem azt nem tudom, más hogy oldja meg a főzést, házimunkát gyerekek mellett"

A gyerekekkel együtt.

"Mert az enyém baromira nem hagy békén"

Azt hiszed, mást igen?

"ő nem ül meg magában könyvet nézegetni meg építőkockázni,"

Nem is egyedül ültettem le könyvet olvasni, építeni. Millió órám volt benne, míg eljutottunk az önállóságig, de a mai napig leülök olvasni a nagynak, holott már tud. És szívesen legózok a kicsivel is. 7 és 4,5 évesek. Még a nagy se tévézik, igaz ő ép értelmű autista, kicsit máshogy van bekötve, egyáltalán nem érdekli a "szociális nyomás". Nem fog csak azért megnézni valamit, mert az osztálytársai csak arról tudnak beszélni.

De a kicsi teljesen neurotipikus és őt se érdekli még.

Könyvért, diáért, legózásért, kirakóért, társasozásért... tud hisztizni. De tanult türelmet is. A kávémat pl: évek óta "ő készíti" és többé-kevésbé hagyja is meginni, mint most, mert tudja hogy utána játszunk (miután együtt bevetettük az ágyakat, elpakoltunk a konyhaasztalról és beraktunk egy mosást).

"max. 5 percekre, utána jön és nyaggat"

5 perc elég hosszú tud lenni. ;)

2023. júl. 8. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/65 anonim ***** válasza:
65%

5 perc alatt nagyon sok mindent lehet csinálni.

- felsöpörsz

- bepakolod/kipakolod a mosogatógépet

- mosógépet indítasz

- elpakolsz a konyhában magatok után


Ezek mind beleférnek 5-5 percbe, és már halad is a házimunka.


Én úgy szoktam, hogy leülünk játszani, és olyan 15 percenként megcsinálok egy valamit, amikor éppen úgy látom, hogy na most egyedül játszik valamit. Aztán 5 perc után megyek is vissza hozzá, nem is kell könyörögnie.

2023. júl. 8. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/65 Andi80018 ***** válasza:
9%

Ha full egyedül vagy otthon a gyerekkel, és van más dolgod is, csak akkor tudsz mást csinálni, ha alszik. Ennyi idős gyerekre folyamatosan figyelni kell. Én nem ítélem el, hogy mesét néz valamennyit. Régen azért nem volt ez, mert ott volt a nagyi, papi, akár több is. Több ember tudott figyelni, foglalkozni a gyerekkel. Már ez nincs, vagy csak ritkán lakik a szomszédban a mama..

Két évesen pedig már mehet bölcsibe, ami minden szempontból jó, kis létszám, gyerekek, délután játszi. Szerintem még ennyi idősen nem fog önállóan ellenni, max 15 percet. Hacsak nem szobanövény típus.. :-)

2023. júl. 8. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/65 A kérdező kommentje:
Nálunk nem veszik be bölcsibe, csak ha megyek vissza dolgozni, de ugye most született a kicsi, így ez nem játszik.
2023. júl. 8. 15:03
 36/65 anonim ***** válasza:
90%

"csak akkor tudsz mást csinálni, ha alszik. Ennyi idős gyerekre folyamatosan figyelni kell"


Ugyan már! A kettő nem zárja ki egymást. Lehet figyelni és el is végezni, amit kell. Rengeteg embernek sikerül nem szobanövény gyerekkel is.

Egyébként milyen undorító ez a "szobanövényezés". A magatehetetlen fekvőbetegre szokták mondani.

Hát kélek, ha olyan gyereked lenne, akkor lennél csak készen és azon nem segítene a tévé.

2023. júl. 8. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/65 anonim ***** válasza:

Nekem az segít sokat, hogy sokáig majszolja a reggelit, tízórait. Kétéves lesz, addig az etetőszékben ücsörög. Amígy reggelizik, én elpakolok, mosogatógép, elmosok pár edényt, ha kell, felsöpröm a konyhát, esetleg előkészítem az ebédet. A tízórai alatt főzök, olyan ételeket választok, amihez nem kell 10 percnél többet ott állni (ez megy a tízórai alatt) vagy elő tudom készíteni jól, míg reggelizik. Ebédelni végig együtt ebédelünk, ha a férjem otthon van, akkor vele is (egyetemen tanít, heti 3-5 nap otthon van ebédidőben). Uzsonna alatt megint pakolok, esetleg vacsora alatt is egy kicsit, vagy elkezdem a másnapi főzést, ha olyan (pl. túrógombóctészta, palacsintatészta, gyümölcslevest megfőzöm előre).


Mosást, elpakolást, porszívózást együtt csináljuk a babával, boltba is együtt megyünk. Teregetni tudok a kertben, addig ő játszik vagy "segít". Játszóterezni igyekszem olyankor, mikor kevesen vannak, és olyan játszót választok, ahol nincs leesésveszélyes mászóka (szerencsére több van a környéken) így az nekem pihenő, amíg odajutunk, az meg a mozgás (séta vagy biciklizés). Pihenni szoptatás közben tudok, videókat nézni, olvasni pedig mikor elaludt a mellemen, de még nem alszik elég mélyen, hogy letehessem.


És ez persze nem mindig működik, a legnagyobb nehézséget az okozza, mikor nem akar enni semmit és hamar kikéredzkedik az etetőszékből. Akkor az ebéd borsófőzelék lesz üveges borsóból virslivel, az úgy is 10 perc, hogy közben fél kézzel tartom a gyereket.


Ez így egy gyerekkel működik, egyelőre kettőt nem is szívesen vállalnék. Akkor sokkal többet kéne a férjemnek is segíteni.

2023. júl. 8. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/65 anonim ***** válasza:
100%

Amikor az enyém lóg rajtam, akkor éneklek neki. Vagy magamtól, vagy kapcsolok zenét és azzal együtt. Ő meg olyan zenebolond, mint én, és bár énekelni (még) nagyon nem tud, de lelkesen táncol, vagy csak üti a ritmust.


Ez persze nem teremt nekem énidős helyzeteket, azt másképp kell megoldanom, de kiválóan alkalmas arra, hogy csináljam a háztartást és szórakoztassam a gyereket egyszerre.


Mondjuk szerencsés vagyok, az enyém normális állapotában elvan magában is, csak néha kattan valami az agyában, és akkor napokon keresztül rajtam lóg. 24/7-ben énekelni és táncolni se én, se ő nem tudna szerintem.

2023. júl. 8. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/65 anonim ***** válasza:
50%

Mi úgy csináljuk, hogy 1 gyerekünk van (1,5 éves) és a lehető legminimálisabban foglalkozunk a háztartással (a kaját rendeljük, a fürdőszoba konkrétan ocsmány....) nagyon gáz, de ez egy ilyen életszakasz.

Ha egynél több gyerekünk lenne, nem tudom mit csinálnánk, mert így azért könnyű betartani dolgokat: semmilyen cukrosat vagy egészségtelen dolgot nem kap enni, nem iszik üdítőt, nem néz semmilyen képernyőt.

2023. júl. 8. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/65 anonim ***** válasza:
56%

Ket gyerekem van.egyik 8 a masik 1,5 eves

A 8 eves iskolaban van ugyebar,en egyedul egesznap a kicsivel.

Amikor alszik akkor villamgyorsan odateszem az ételt főni, sülni,mikor mit főzök...

A takaritasba szepen be tudom vonni(pelenkazas utan pl ki tudja vinni a pelenkat a kukaba),vagy siman csak elvan maganak addig amig en megcsinalom a dolgomat.

A teve megy,de direktbol nem ultetem oda a fiamat,hogy nezd fiam a tevet.

A hang miatt megy nekem,kozben szépen tudunk játszani.mondhatni nem is erdekli ot,mese sosem megy benne.inkabb a zenecsatornak mennek napkozben.

2023. júl. 8. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!