Mennyi idős korára tudja megtanulni egy gyerek, hogy ne nyúljon a kutyához?
8 éves kutyánk sajnos harapós..
Ha nem próbálják megsimogatni, nem harap, de nem lehet hozzányúlni.
Akit elfogad, azt onnantól imádja, szót fogad neki és sírva örömködve üdvözli.
De a gyerekeket utálja, soha nem szeretett meg egy gyereket sem.
És... lett egy babánk.
Nyilván csak azért mert jön a baba, nem szabadulunk meg a 8 éves kutyától. + amíg nem volt képes a helyváltoztatásra, addig szerette a kutya, rendesen az volt a "baj", hogy folyton nyalogatta a babát.
De már totyog a kicsi és ez nem tetszik a kutyának.
Ha a bébi nem nyúlna hozzá, nem lenne baj, de persze 1 évesen ezt még nem tudja.
Visszük majd trénerhez, le van beszélve, hátha tud valamit segíteni.
De a kérdésem a gyermek felől lenne, hogy mennyi idősen lehet megtanítani arra, hogy ne nyúljon a kutyához?
Persze nem úgy értem, hogy kettesben maradnának felügyelet nélkül.
Köszi!
13-as, kicsit off.
Igen, én is utánanéztem ennek a terápiás kutya dolognak. Nagyon sokba kerülne, a kiképzés, az engedélyek, folyamatosan orvoshoz kéne hordani, fürdetni.
Ráadásul nekem azt mondta ez a nő, hogy társadalmi munkában tudnám csinálni, nem kérhetek érte pénzt. Erre visszakérdeztem, hogy akkor ő miért nem társadalmi munkában, ingyen csinálja a kiképzést? Szóval inkább nem kértem belőle, köszi. Egyébként én hordtam pszichológushoz a gyerekemet, akinek volt terápiás kutyája, bár mi nem kutyáztunk, de nem társadalmi munkában csinálta, hanem 20.000 Ft/óra volt a díja.
Most egy labrador keverék kutyám van, vele is bármit megtehet a gyerek, nem kapja meg.
Szóval léteznek olyan kutyák, amelyek alkalmasak gyerek mellé, ha valaki mindenáron kutyát és gyereket is akar egyszerre. De harapós kutyát nem kockáztatnék gyerek mellé.
Teljesen egyetértek veletek!
Azért nem vittük korábban trénerhez, mert a férjem azt mondta, hogy biztosan meg fogja szeretni a kutya a gyereket.
Amíg baba volt, addig tényleg szerette.
Voltunk vele kutyaiskolában.
Azt mondták, hogy mivel csivava keverék, sose lesz olyan, mint a kedves kutyák, őt ilyennek kell elfogadni és csak kontrollálni tudjuk a viselkedését (ami eddig sikerült is).
Szinte pontosan azokat mondtam a férjemnek, amiket ti leírtatok, de homokba dugja a fejét, mert szereti a kutyát.
Szerintem is jobban ki kell állnom ellene, mert biztos, hogy ebből egyszerbaj lesz. Ahogy az egyik hozzászóló mondta, időzített bomba
#8 vagyok. Kaptam egy gusztustalan, mocskolódó privát üzenetet egy felhasználótól.
El lettem hordva egy büdös szemétládának, mert ment a kutya.
Szóval kifejteném a későbbi idióták elkerülése végett, hogy beszéltünk szakemberrel, látta is a kutyát, megmondta kerek-perec, hogy az a kutya domináns, és ez nálunk nem is fog változni, mert megérezte az erejét. Azt mondta, járhatunk vele akárhova, sajnos úgymond "megérezte a vér szagát". Megmondta azt is, hogy mivel a gyengébb kutyát majdnem megölte, innentől kezdve benne van, hogy legközelebb a gyereket nézi prédának. Uram bocsá', én ezt nem vártam meg.
Ahova került, ott se jött ki onnantól más kutyákkal (a balhé előtt amúgy sosem volt gond). Szuka létére brutál domináns volt. Ivartalanítás után is megmaradt neki. És ezért is olyan gazdát kerestek neki, aki tudja is kezelni, illetve olyan helyre ment, ahol se más állat, se gyerek, semmi.
21. Nekünk az agility edzőnk is képez terápiás kutyát, ő alkalmasnak tartotta, bevette volna a kutyánkat, de már 8 éves ő is, most már nincs értelme plusz a munka mellett most esélytelen.
De hosszú távon nem tettem le a dologról.
Hát brutális lesz amit mondok, de ha eddig nem kezeltétek a problémát 8 éves kutyánál már megette a fene.
Hiába imádom a kutyákat, sajnos ha a baba felé kap az nálam válóok.
Volt osztálytársam arcán és karján a mai napig felnőtt koráig van egy heg, mivel az akkori kutyájuk 2 éves korában odakapott neki-varrni kellett. Te tudod...
Közben beszéltem egy szakemberrel, azt mondta, hogy iskolás kor előtt nem elvárható ez egy gyerektől...
Elvisszük a kutyát a trénerhez és meglátjuk ő mit mond (biztos vagyok benne, hogy nem megbízhatónak fogja értékelni).
Csak a következő kérdés, hogy mit lehet csinálni egy harapós kutyával ,aki nem maradhat a baba mellett?
Előre félek kiírni egy ilyet az állatos kategóriába...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!