Aki csak egy gyereket vállalt miért döntött így, nem bánta meg később?

Nekem nem egy gyerekem van, de van két olyan család is a környezetemben, akiknek igen.

Az egyik párnál nem jött össze a második baba, bár elvileg nem volt gond, de annyira nem ragaszkodtak hozzá, hogy lombikra menjenek érte.

A másik pár is akart eredetileg kettőt, aztán az első után azt mondták, nekik elég egy, sok vele a munka, az elfoglaltság, kettővel már nem bírnák, hogy éjszakázni kell és kevés a szabadidő.

Én egyelőre még csak a gyerek oldaláról tudok nyilatkozni. Mi 3an vagyunk, én vagyok a legidősebb. Én anno nagyon szerettem volna kistesót, szerencsémre a szüleim alapból nagycsaládot akartak. Mi nagyon jó kapcsolatban vagyunk, bánnám, ha nem lennének.

De ahogy korábbi válaszadó is írta, én is ismerek olyanokat, akik évek óta szóba se állnak a testvérükkel.

30N

Nálunk is csak 1 gyerek van, még pici.

Nem lesz több, az 1 bőven kimeríti az erőforrásainkat. A terhesség és a szülés is elég volt egyszer, a babázást se kimondottan szeretem, és ugye majd lesz még sok nehézség a fejlődése során pl.: fogzás, dackorszak, tinikor stb.

Eredetileg egyet se szerettem volna, de a férjem meggyőzött róla, nem bántam meg, örülök hogy van, de nem szeretném újra kezdeni.

Viszont már felmerült bennem a röpke gondolat, hogy talán később egyszer még jó lenne ha lenne még, mert olyan zabálnivaló. Maximum sok év múlva vállalnám, de akkor már a korom/egészségem miatt nem. Meg az anyagi helyzet is bizonytalan manapság, hiába takarékoskodunk.

Az hogy legyen testvére, nem érv számomra. Nem mindegy a gyerekek neme, kora, személyisége. Nem biztos hogy jól kijönnek.

Testvérem gyerekei egy fiú és egy lány, aranyos gyerekek mégis katasztrófák együtt( testvérféltékenység, sírás, nem tudnak együtt játszani szépen) majd ha nagyobbak lesznek talán de kamaszok meg nemigazán az ellenkező nemmel szoktak időt tölteni.

De a felnőttek közül a családban sem tartja senki a kapcsolatot, megromlott a viszony anyukám, apukám testvérei között is.

Mi viszonylag jó testvérek voltunk mégis alig beszélünk, mivel alig van időnk munka meg gyerek mellett. Meg így felnőtt korra rájöttem hogy eltérő az értékrendünk is.

Barátok is ki tudják váltani amit egy testvér "tud".

Egyedül nevelem egy ideje a 8 éves lányom (kapcsolatom van) és mégegyszer nem kockáztatok, h egyedül maradok pici gyerekkel.

Anyagilag egy gyerek fér bele, mindent amit lehet megakarok neki adni. Másrészről lehet önző vagyok, de magammal is foglalkozni akarok, egy gyerekkel bőven lehet még.

Na meg a baba korszak nem volt a kedvencem, most már jó ideje sok helyre tudom magammal vinni lányom és ez így pont jó.

Nálam több tényezős. Egyet biztosan akartam, bár mindig féltem tőle, hogy nem leszek jó anya.

Volt egy problémás terhességem, koraszültem. Izgultunk, aggódtunk érte. Egészséges, de pokoli nehéz természetű. Szerintem született egyke, 4 évesen is folyton a fenekemben van és 5 percig se képes lefoglalni magát. Nekem egyszerűen nem megy több. Egy pici részem vágyna rá, de az észérvek erősebbek, illetve látom a saját határaim. Szerintem a házasságunk sem bírna ki még egy gyereket, mert túlságosan az én terhem minden. Minél nagyobb, én annál jobban élvezem az anyaságot. Az első évet nehezen viseltem, de persze segítség nélkül, egy folyton üvöltő baba mellett, nem is csoda, hogy nem volt olyan rózsaszín álom.

Egyébként tényleg azt gondolom, hogy igazi egyke, gyűlölné ha osztoznia kéne rajtam. De csak rajtam, mert amúgy nagyon jó szívű, az utolsó falatot is képes oda adni annak aki kéri, viszont rajtam nem osztozna.

Szóval mi igy vagyunk kerek egész, és bevallom nagyon élvezem hogy már 4 éves okos gyerek, és nem pedig kisbaba.