Hogy kezelitek a dackorszakos, egész nap hisztiző gyereket (ezt a "nyugodtan beszéld meg vele" módszert hanyagolva)?
A 19 hónapos fiam 4-5 hónapja egyszerűen kezelhetetlen, és egyre durvább a dolog. Értem, belépett a dackorszakba, eleinte nekem is voltak elveim, hogy majd nyugodtan fogom kezelni ezt az egészet, de már totáli kikészültünk idegileg az apjával, mert minden egyes napunk ordítással, hisztivel, vergődéssel telik (oké, nyilván vannak jobb időszakok a napban).
Mindkét kipakol, szétszed, borít. De ezt úgy kell elképzelni, hogy bemegyek pl. a mosókonyhába kivenni a mosott ruhát a gépből és berakni egy másikat, jön, elkezdi rángatni a szekrényt, ledobálni róla a dolgokat, ha arrébb húzom, rohan belenyúlni a macskaalomba vagy kajába, ha rászólok normálisan, hogy nem szabad, mintha meg sem hollaná. Ha elvesztem onnan a kezét, a leveri magát a Földre és ordít, úgy kell kivinnni.
Kijövünk, akkor felmászik a konyhaasztalra, ezerszer elmodtam, hogy nem szabad, de lesz*rja, ha leveszem, mászna vissza, ha megfogom ordít, veri magát megint. És ezt tényleg úgy kell elképzelni, hogy egész nap minden félórában ordít, hisztizik.
Most konkrétan egy órát ordított, mert nem ülhetett fel az asztalra, nem lehetett hozzászólni, ha meg akartam ölelni, rugdosott, ellökött, de csak tolta téli torokból.
Minden nem egyre durvább, azt gondoltam, nem fogok kiabálni, de egyre könnyebben pattan el az agyam és már ordítok. Nem mintha érne valamit, de nem bírom idegileg. Az apja dettó, már kíván, hogy vigyük orvoshoz a gyereket, mert ez nem normális
.
És ugye mindennel ez van, dobálja a kaját, nem akar enni, nem tud egyszerűen leállni a hisztivel.
Nagyon sokáig próbálkoztam ezzel zat együttérzős, megbeszélős módszerrel, de mint a falra hányt borsó, egy 1,5 évesen egyszerűen nem lehet ilyet megbeszélni, hogy "értem, hogy rossz neked, hogy nem ülhetsz fel az asztalra, blablabla", mert sehall, selát.
Azt érzem, semmivel nen tudom rá hTni.
válasza:Oké, de akkor most hagyjam egész nap ordítani, sírni, hisztizni?
Mondom, most pl. egy órát ordított megállás nélkül, én meg ültem a kanapén és hallgattam, mert ha odamegyek, akkor sem hagyja abba.
De nem érzem, hogy ez megoldás.
válasza:Rossz hírem van: ez még nem a dackorszak. 🤣 Főleg nem 4-5 hónapja.
És nem, nem a nyugodtan megbeszélés a válasz, mert ott még nem tart idegrendszerileg.
Elterelés, biztonságos alternatívák - döntési lehetőség.
válasza: válasza:Az ilyen jellegű viselkedés egy elég erős próbálkozás, hogy felhívja magára a figyelmet, ezen valóban nem segít a beszélgetés és a sírásmeghallgatás sem. Azok valóban nem ilyen kicsi korban működnek igazán jól, hanem már kicsit később, bár persze gyakorolni a kezdetektől sosem árt, idővel belejön az ember. De nálunk pl az sokat segít, ha kint vagyunk a szabadban, játszótéren vagy csak parkban szaladgálni, ahol nincsenek "szabályok", hanem csak kiélheti a kíváncsiságát, felfedezővágyát, ahol azt csinál, amit akar. Amikor beteg a lányom és nem mehetünk sehova hosszabb időn keresztül, hanem csak a lakásba bezárva vagyunk, ahol nem is lehet olyan sokat mozogni meg szabályokból, tiltásból is sokkal több van, akkor nálunk is sokkal rosszabb a helyzet (bár elismerem, ennyire nem durva, mint nálatok, pedig már elmúlt 2 éves, de azért vannak pillanatai neki is. Mondjuk nálunk már néha úgy látom, az érzelmek megnevezése és a magyarázás mintha kezdene működni, de azért még csak elvétve). Nálunk az az általános szabály, hogy csak az tilos, ami tényleg konkrétan veszélyes, ami meg csak zavaró nekem, azt nem tiltom, hanem utólagosan bevonom a korrekcióba - pl a szekrényből kidobálósdinál, hagynám, hogy mindent kipakoljon, amíg én elindítom az újabb mosást, aztán amikor befejeztem, kérném, hogy segítsen visszapakolni mindent a helyére. Az ekkora gyerekek amúgy is szeretnek ide-oda pakolászni általában, és ha nem veszélyes dolgokat tárolsz olyan helyeken, ahol elérje (amit feltételezem, nem teszel, fehérítő meg hypo meg mittudoménmi nyilván nincs a gyerek számára elérhető helyen), akkor ez igazából csak azért bosszantó, mert utána rendet kell rakni. Vagy esetleg amikor úgyis jön utánad a mosókonyhába, akkor hagyd neki, hogy kipakolja a mosógépet, vond be a folyamatokba. Így ellenőrzöd is, hogy mit csinál, tanul is, és nem is kell tiltani semmitől, meg neki is az lesz az érzése, hogy vele vagy, olyasmit csinál, amit szeretne, szóval win-win. Az ilyen kis apróságok nekünk(!) sokat szoktak segíteni, még ha egyébként lassabb is a folyamat és nehézkesebb is a megvalósítás. Ha meg már ő maga érzi azt, hogy több szabadsága van, beleszólása a dolgokba, akkor jó eséllyel megnyugszik és talán a többi helyzetben is kezelhetőbb lesz egy kicsivel.
Sok kitartást nektek, remélem megtaláljátok a számotokra leginkább működő módszert.
válasza: válasza:Megölelni, aztán rugdos, és a rugdosást ráhagyni? Ennél még a pincés módszer is jobb, mert tényleg tudja hol a helye.
Nekem ezek a dolgok jutottak eszembe: lefárasztani napi 1-2 órát a játszótéren, udvaron. Ha ti is idegesebb típusok vagytok, lehet, titeket utánoz. (Ez sajnos nálunk is játszik, nehezebb időszakunk van.) Elterelni a figyelmét, bevonni dolgokba, amiket ti csináltok, sokat magyarázni, beszélgetni vele, könyvet olvasni. Fix napirend, mert attól is ideges lehet, ha összevisszaságban telik a nap.
Ordítani én is szoktam de egyébként az csak nekem jó feszkó levezetésnek, mert tudom, hogy szart se ér, hiszen az ordításnak nincs következménye, úgyhogy ezt próbálom hanyagolni. Ha rászólsz, hogy ne pakolja ki a macskaalmot, persze, hogy szarik rá, mert semmi következménye. Találjatok ki valami következményt, például szobába beviszitek, és addig nem jöhet ki amíg le nem higgad. (Nem bezárjátok, csak beviszitek, hogy azért lásson titeket. Ha meg kijön hisztizve, akkor visszaviszitek, hogy majd akkor kijöhet ha ezt befejezte.) Pszichológusom egy fotel mögé állította a hisztiző lányát, nyugodt hangon mondta hogyha befejezi a hisztit, akkor eljöhet onnan. Egy szobában voltak, nem volt semmiféle terror a szülő részéről.
(Akik szerint ez barbár módszer az ölelgesse csak a hisztiző gyerekét, meg hagyja, hogy a gyerek verje őt, kitartást hozzá.)
Kérjetek tanácsot a védőnőtől, ha jófej. Van nevelési tanácsadó is. Ti is gondoljátok át, amúgy mennyire vagytok kiabálósak, idegesek, türelmetlenek alap esetben.
válasza:Szerintem sem dackorszak ez még, az majd valamikor 2-3 év között fog megjelenni és ha most nem kezded el lefektetni következetesen a szabályokat akkor az neked lesz nagyon pocsék, meg persze a gyerekednek is.
Rájött, hogy van saját akarata.Ő akar valamit, te meg nem akarod ugyanazt.Ez frusztálja amitől aztán még ,,hisztisebb" , de neki egyenlőre nincs szókészlete amivel azt mondja, vazeg anyám én ezt meg azt akarom, így üvölt és bőg és ,,hisztizik" = érdekeit képviseli.
Én ezt az asztalra mászást nem értem.Nálunk ezzel sose volt gond. Tudta hogy az asztalon eszünk, akinél felmászik ott meg eleinte ezt viccesnek tartották, feltették utána meg ki voltak készülve hogy a gyerek állandóan felmászik.Bár gondolom ez se mindenkire igaz.
Minden esetre azt tudod csinálni amit eddig is.Következetesen újra és újra leveszed és nem hagyod.Szigorúan beszélsz, hogy értse amit csinált az tényleg nem oké.Ezt nem lehet máshogy csinálni.
Lehet kimozdítani az adott szituációból.Ennyi idősen még azért hagyják magukat ,,eltéríteni".
válasza:A középsőm volt hasonló. Így utólag azt mondom, a humor volt az egyetlen kiút, de ott helyben nyilván pattantak az idegeim rendszeresen. De volt olyan, hogy feküdt ordítva a járda közepén, én meg álltam mellette 3 méterre és röhögtem, mert már annyira szürreális volt.
A kedvenc emlékem, amikor 3 évesen egy óra üvöltés után végre sikerült lenyomnom és elaltatnom ebéd után, és kerek három óra szunya után kipattant a szeme, vett egy mély levegőt, és.... igen, üvöltött tovább, mintha nem lett volna közte szünet.
A gyakorlati tanácsokat már írták előttem, a következetesség kell, bár semmi látszata nem lesz hosszú hónapokig, de legalább rosszabb sem lesz. 3:)
Most már ötödikes, már nem bőg, de ha valamin besértődik, akkor képes órákig karbatett kézzel nem mozdulni. És néha teljesen életszerűtlen dolgokat nem akar. Makacs perszóna. :) Hátha sokra viszi az életben, erre gondolok ilyenkor. 3:)
válasza:@8, "Én ezt az asztalra mászást nem értem.Nálunk ezzel sose volt gond. Tudta hogy az asztalon eszünk, akinél felmászik ott meg eleinte ezt viccesnek tartották, feltették utána meg ki voltak készülve hogy a gyerek állandóan felmászik.Bár gondolom ez se mindenkire igaz."
Nálunk a gyerek pontosan tudta, hogy nem szabad. Mindig levettem onnan, mindig szóltam, hogy nem, annyit értem el vele, hogy csak akkor mászott fel, ha nem voltam ott. Aztán egy szép napon amikor beléptem a konyhába, akkor pont fent volt, és mivel tudta, hogy nem szabad, ezért gyorsan le akart jönni onnan. Túl gyorsan. A vége az lett, hogy esett, de olyan szerencsétlenül akadt be a lába a székbe, hogy eltört. Nem a szék, hanem a lába. Azt hittem, ez az élmény elég volt neki, de ebből sem tanult.
Akkor hagyta abba, amikor elköltöztünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!