Hogyan kezeljem ezt a brutál hisztit?

Magánban is el kell odáig jutni, helyben soha nem lesz senki, akihez egyből fordulhatna, nincs rá ember! Nem lehet mindenkinek személyes segítője, tudom, hogy szívás, de ez van, nem lehet, egyszerűen képtelenség máshogy megoldani. Amúgy szerintem van az, amivel magának kell megbirkóznia, és a szülői segítség "luxus", pl nyolcéves vinnyog(mély csalódást él át), mert számított a csokifagyira, beleélte magát, de csak vanília van. Nem gondolom, hogy szülői feladat minden egyes ilyenre ugrani, igenis van az a dolog, ahol nem segítek, dolgozd fel, és van az a dolog, ahol segítek.

Egyszerűen tovább kell menni, mint mikor a járni tanuló megbotlik, hogy semmi baj, előfordul, mert ha elkezded ápolgatni, még ápolásra szorulónak gondolja magát, mintha nagy dolog történt volna. Ha hiszti van apróságért, tegyél úgy, mintha apróság lenne, mert az is. Ennyit képesnek kell lennie megoldani egyedül. És nem vagyunk robotok, nekünk sem kell mindig készenlétben állni és ugrani apróságokra(amik a gyerekeknek nagy dolgok), mindig mérlegelni kell, a mi dolgaink is legalább olyan fontosak tudnak lenni. Gyerek lehorzsolta a térdét, nekem meg kiment a bokám, nem kezdem el babusgatni, hanem megoldom a saját problémám, mert az a nagyobb, akkor is, ha a gyerek saját szubjektív látásmódja, átélése szerint az övé a nagyobb gond.

Néhány dologgal kell tudniuk, hogy egyedül kell megbirkózniuk, ez a nem tudunk menni tipikusan ilyen a kérdésben. 4 éves, megértem, hogy neki szr, de ez tipikusan ilyen, hogy "sajnálom, tudom, hogy csalódott vagy, de most ez van, majd máskor megyünk" aztán puffogja ki magát máshol. Aztán ha már nem hisztire, hanem ölelésre van szüksége meg puszira, jöhet. Biztos nem fogom végighallgatni, ahogy szid meg tombol, megmondom az önnyugtatós technikát, amit alkalmaznia kell(pl számolj 30től visszafelé) aztán majd lerendezi magának. Ez van, ehhez kell szoknia, így tud a világban érvényesülni.

Persze nekem is csak most jött meg az eszem, én is babusgatós nyugtatgatós voltam, meg is van az eredménye. Már apróságokra csak legyintek, nagyobbaknál vígasztalok. Nem a hiszti mértékéhez állítom magam, hanem a történés méretéhez. Nem megyünk valahova mégse, foglalt a hinta, nem a kedvenc ételét főztem, ezeknél nem érdekel a vinnyogása, oldja meg egyedül, eltört a szobrocskája, megsérült, kicsúfolták, megvigasztalom ezeknél babusgatva. Kb egy éve kezdtem, és már rengeteget javult a gyerek. És van, hogy csak csendben pityereg a törött holmi miatt, viszont üvölt, mert nincs olyan, amit enni akart, nem fogok jobban ugrani már az üvöltésre, mint a pityergésre akkor sem, ha nyilván azért üvölt, mert az jobban megrázta érzelmileg. Ha túlreagálja egyedül marad vele. Akkor is van két jó szavam, de ha folytatja, bemehet a szobájába, mert apróság miatt üvölteni nem normális.