A te gyereked tehetséges valamiben, látod, milyen szakma/életcél felé kellene terelgetni, segítenél az enyémnél?

Lányom 8éves,neki ugyan határozott elképzelése van hogy mi akar lenne, de nem terelgetem kb semerre.

Vagyis mégis, mégpedig arra hogy próbáljon ki mindent amit lehet, én azt gondolom így bővül a világképe, így fogja megtalálni azt ami őt érdekli-így, úszik, tornázik, hangszeren tanul, jógázik.

Nem gondolom, hogy az ember olyan, hogy csak egy dolog érdekli. Én alsó tagozattól kezdve imádtam a hasamat, de legjobban a sütiket, így ezeket hétvégén mindig én csináltam. Annyira megtetszett, hogy mindenképpen cukrász szerettem volna lenni, de ugye, "kell egy érettségi", így elvégeztem a gimnáziumot is, pedig semmi kedvem nem volt hozzá. Közben 10 éves koromban felfedezték a suliban, hogy "jó a hallásom" és elküldtek zeneiskolába, ahol hónapokon belül egy fúvószenekar tagja lettem. Nagyon imádtam a zenét és majdnem 30 évig fójtam. Sokan zenész pályára mentek, de én ezt nem éreztem magamban, hogy erre én alkalmas lennék. Közben meglett a cukrász szakmám és azt csinálhattam, amit szerettem volna. Évekkel későbbb azonban más felé irányítottam a figyelmemet és egyszer csak mérlegképes könyvelő lettem. Ebban is majdnem 2évtizedet dolgoztam. Azóta ismét váltottam.

Ebből azt szerettem volna kihozni, hogy nem kell 1 irányba tolni valakit, ha van valamihez tehetsége. Igen, hasznos lehet, de az élethelyzetek miatt az ember gyakran változtat, új célok jelennek meg az ablakban. Az is előfordul majd, hogy több dologban tehetséges valaki és ő maga sem tudja, hogy melyik fekszik jobban. Ráadásul a mai világban az ember próbál olyan munkát végezni, ami többet hozhat a konyhára. Szóval nem hiszem, hogy terelned kellene bármilyen irányba őt. Ahogy fent is írták, a legtöbben mindenféle vad álmokat kergettünk abban a korban: kukás autó vezető (igen, nekem is tetszett), buszvezető, űrhajós, állatorvos, rendőr, miegymás.

Az élet változik, a rendszer is változhat, a lehetőségek is. Ami 20 éve jó ötlet lett volna, ma már nem biztos. Teljesen mindegy, hogy miben tehetséges, vagy lesz majd tehetséges, ő fogja eldonteni, hogy az a tehetség elég-e ahhoz, hogy abban dolgozzon, vagy megmarad hobbinak. 3 gyermekem van, a legnagyobb 19 és nem erőletetk semmit. Az interneten is lehet milliókat keresni és másból is meg lehet élni. Majd eldönti mindegyik, hogy melyik irányba megy. Azok a szakmák, amik ma nagyon menők, 20-30 éven belül eltűnthetnek a mesterséges intelligencia és robottechnika fejlődése miatt. Sem ügyvédekre, sem orvosokra nem lesz majd szükség. És ezer olyan dolgot vált majd le, amit ma elképzelni sem tudunk, és másik ezer olyan szakma születik majd, amiről halvány fogalmunk sincs még. Honnan tudnánk most, hogy mifelé kell terelni őket, ha mi sem látjuk az utat? Ne dönts helyette. Megoldja, ahogy mindenki más. A legrosszabb, ha a saját elhalasztott lehetőségeid miatt szeretnéd őt nyomni egy másik irányba. A másik szülő pedig az, akinek jó állása van és azt hiszi, ha a gyerek ezt csinálja, ugyanolyan sikeres lesz. Hát, ha kényszerítesz valakit, nem sok esély van rá, hogy élvezni fogja. Szóval csak nyugi, majd lesz valahogy. Ki fogja találni, hogy mi áll hozzá közel és nem biztos, hogy egyből azt a szakmát választja majd. Lehet, hogy tapasztalat útján fog eljutni oda. Vagy hozzámegy egy (dollár)milliárdoshoz. Sosem tudhatod!!!

Én ennyi idősen buszvezető akartam lenni.

A kisfiam meg rendőr vagy tűzoltó vagy kukás. Most éppen színjátszó körbe jár, de ebből nem várom azt, hogy színész legyen felnőtt korában.

Egyetértek az előttem szólókkal, különösen azzal, aki leírta, hogy te most sem tudod, mi akarsz lenni, és a saját megvalósulatlan álmaidat akarod a gyerekkel megcsináltatni. Ne tedd! Engedd, hogy gyerekként mindent kipróbáljon, ami érdekli. Bőven elég, ha 14 éves korára lassan körvonalazódik az irány, majd 17-18 éves korára kicsit konkretizálódik.

De hány olyan ember van, aki 40 évesen kezd bele valami újba, mert addigra megcsömörlik attól, amit 20 éve csinál, és másra vágyik.

Ez nagyon nehèz dolog.

Én mondjuk jóval kisebb gyerekek anyja vagyok, de màr most nagyon figyelek.

Később nem azt a mentalitást szeretném követni, hogy korrepetáljuk ami nem megy, hanem “nyomjuk” inkább, amiből jó.

Én most a 4 èvesen egyértelműen látom, hogy az irodalmi dolgok nem fognak menni, valószínűleg a nyelvvel is lesznek bánatomra gondjai.

De a logikai gondolkodása, a térlátása nagyon jó.

Társainál kitartóbb, türelmes, fegyelmezett.

Viszont lobbanékony is.

Az emberek ( társai és felnőttek is) nagyon kedvelik.

Hangszerekkel elvan, hallása nem jó, mozgása nem harmonikus.

Aztán, hogy miben lesz igazán jó, vagy lesz-e majd kiderül.

De az alap dolgokat màr làtni.

2,5 éves a másikuk.

Neki a nyelverzéke jobb lesz, de kiderül.

Hangja hallása van, mozgása szép, ütemérzéke kiváló

Ő is inkább műszaki és gyakorlati egyelőre, de ő kifejezetten kicsi mèg.

9 -14 èves korukban lehet / sőt.. biztos itt állok tanácstalanul majd, hasonlóan, mint te.

Nem tudom, de engem így ismeretlenül is a hideg kirázott, hogy milyen tárgyilagosan, szeretetlenül beszélsz a saját gyerekedről.

Az tuti, hogy egy szociális fóbiás felnőtt lesz így belőle.

Én gyerekként olyan hiper-szuper kislány voltam, amilyet te is akarsz: kitűnő tanuló, zenéltem, táncoltam, megnyertem a szavalóversenyt, gyerekszínházban szerepeltem, emellett csinos voltam, cuki és népszerű. 11 éves korom korül kezdtem ezeket elhagyni, és 14 évesen már egy szomorú, kövérkés, magányos, közepes tanuló kamasz lett belőlem, akit nem érdekelt semmi, kevés barátja volt, azok is minek.

Bár mindig volt egy elképzelésem arról, hogy mi szeretnék lenni (újságíró), ez elérhetetlennek tűnt, 32 éves koromban kezdtem ezzel foglalkozni. Igen, érettségi után 14 évvel.

Szóval az, hogy 9 évesen nem kristályosodott ki az életcélja, nem hiszem, hogy akkora tragédia.

16-ra:

Meg az, hogy milyen teljesítményközpontú a szemlélete. És ha semmiben sem tehetséges szegény gyerek, csak átlagos? Akkor lesz egy átlagos munkája. A lakosság döntő többsége nem feltalálóként, tudományos kutatóként vagy kiemelkedő művészként éli az életét. Sokkal jellemzőbb, hogy az ember megtanul egy szakmát és azt jó iparos módjára csinálja, ahogy megtanulta. A fodrászom levágja az emberek haját, de nem nyer fodrászversenyeket. A villanyszerelőm megszereli a villanyt nálam (és másoknál), de nem találja föl villamosság területén a spanyolviaszt. Ennyi untig elég is a kiegyensúlyozott élethez. Inkább legyen egy átlagos életű, boldog házasságban élő családapa/-anya, mint egy istenadta tehetség, aki folyton a meg nem értés falába ütközik és megkeseredik tőle.

Öcsémet is csak a videojáték kötötte le hosszabb távon, most programozást megy tanulni egyetemre. Nem vagyok a képernyő híve, én tv-t sem nézek

mert nem köt le, de lehet, hogy pont azt az egy dolgot korlátozod neki ami tényleg érdekli.