Nem bírok már vele, nem szeretem?

Alakíts ki egy keretrendszert, hogy mit lehet és mit nem. Ebben lehet némi rugalmasság, de azért legyen állandó, hogy meglegyen a stabilitás. Ha szépen viselkedik kapjon figyelmet, ha nem, akkor ne szidd le sokszor, egyszer elmondod nem lehet, miért nem lehet, a negatìv viselkedés ne kapjon figyelmet.

Fontos, hogy tudja te megérted őt. Ha elmondja az érzéseit, érezze, hogy tudod miről beszél. Pl ha hiszti van, mert a baba sír, akkor ne az legyen rá a válasz, hogy nem kellene így éreznie, hanem segíts neki szavakba önteni, hogy mit is érez, pl igen, szerintem is hangos, igen, nekem is bántja a fülem vagy ha nincs éppen időd vele játszani, akkor ne azt mond, hogy mondjuk mennyire önző, hanem hogy igen, én is dühös lennék, tudom mit érzel. Nem tudom mennyire érthető.

Ez egy nagyon nehéz időszak, probáljatok meg nem egymás ellenfelei lenni, mert csak rosszabb lesz. Türelem, mély levegő, nyugodt beszéd, megértés, jó viselkedés "jutalmazása", ezektől ő is változni fog.

Elmúlik. Legalábbis 15 év múlva biztos, mikor úgy menekül tőled a lányod, hogy vissza se néz.

Itt sokan próbálnak neked segíteni, de a válaszaid alapján neked felesleges bármit is tanácsolni. Ha ennyire tudsz mindent, oldd meg magadnak a bajodat.

1. Következetes nevelés hiánya. Nincs rossz gyerek, csak neveletlen, elhanyagolt.

2. Ki vagy merülve lelkileg. Ez a legnagyobb probléma. Besokaltál. Ez ellen úgy lehet tenni, ha apuka átveszi a gyerekeket.

3. Többet kellene fogalkozni a nagyobbal.

Persze hogy szereted, nyugi! Figyelj, 15 évesen jött az "eldöntöttem, hogy meghülyülök" korszakom. :D Édesanyámmal felváltva kiabált a tantestület minden tagja, hogy a sátán vagyok ember bőrben vagy ha nem akkor hetente kapta a hívást vagy a beírást hogy milyen újabb durva dolgot tettem és ugyanígy heti 1-2 alkalommal felhívta valaki, hogy pl épp most raktam kotont a kilincsre. Már utálta ha megcsörrent a telefonja. Még a gyámügy is kiment, hogy megnézze ez segélykiáltás-e tőlem, mert ő esetleg ver engem. Pszichológushoz jártam, ő még plusszban pszichiáterhez hurcibált, de azt látta hogy semmit sem javulok. Amikor megkapta az értesítőt hogy lógok az iskolából akkor telt be nála a pohár és akkor kezdett el ordítani velem hogy utál.

De nem, nem utált ő engem. Engem egyáltalán nem utált csak a helyzetet ami a viselkedésemből származott.

Ugyanígy te sem a lányodat utálod csak azt, hogy a viselkedése leamortizál. De ha változnak az idők, változnak az életkörülmények, változik a lányod, akkor másképpen fogsz érezni.

Kérdező, van egy Fb csoport, “Édesanyák” néven fut. Mivel az itteni válaszok nem tetszenek, ajánlom a csoporthoz való csatlakozást. Anonim is írhatsz ki kérdést, és CSAK olyan szakemberek válaszolhatnak a posztok alatt, akik úgy érzik kompetensek/tudnak segíteni az adott témában. Hátha ott olyan válaszokat kapsz, amik számodra validabbak, elfogadhatóbbak.

Ha az én szerény véleményemre is kiváncsi vagy, akkor ahogy az előttem szólok között is jónéhányan, én is pszichológust ajánlanék, ha más nem azért, hogy kibeszélhesd magadból a gondjaid, érzéseid, de nyilván ennél általában több haszna szokott lenni.