Hogyan reagál 4 éves ha sírni látja az anyukáját?

Gyerekként iszonyat ijesztő volt, ha anyám ott bőgött előttem. Erős személyiség volt, nem picsogott minden szaron, de én totál lefagytam, ha mégis megtörtént, igyekeztem kerülni. Ehhez nekem sosem voltak meg a készségeim. Mai napig kerülöm a gyengébb jellemeket, pont ezért, mert a zavaron kívül bennem semmi más érzelem nem indul meg. Sem megölelni, sem megsimogatni nem akarom a másikat, inkább menekülök.

Minden ember különböző, valakinek ez jól megy, valakinek kevésbé. Próbálj meg túllépni azon, hogy ő ilyen, ettől ő még nem lesz kevesebb.

Odajön és sírni kezd, hogy “mi baj anya?”

Nem jellemző, de làtott már sírni

Az lesz szerintem is amit az előző mond, nem tud mit kezdeni a helyzettel, ignorálja, nem létezőnek állítja be magában. 2 éves kislányom nem szereti a sírós figurákat, egyszerűen ellapozza a könyvet, elfordítja a bábút, vagy ha rákérdeztek akkor közli hogy nem sír a figura. Úgy látom mintha zavarná.

A játszótéren ha látja hogy valamelyik gyerek elesik, vagy hisztizik, megy segíteni, megsimogja, mondja hogy ne sírj. Mikor én estem el, eltört a kezem, ő is sírva fakadt, szinte sokkot kapott, remegett, alig kapott levegőt, nagyon megijedt.

Mikor más miatt sírtam, de jól voltam fizikailag, akkor egyszerűen mintha észre se vette volna, pedig látta.

Szerintem a kicsik meg inkább a környezet reakcióját nézik, és ennek megfelelően reagálnak. Ha nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, letagadják hogy létezik.

Off

Anyám is arra törekedett, hogy mi ne lássuk sírni. Dühös se volt soha, soha nem kiabált, soha nem veszekedett. Ugyan a legjobbat akarta ezzel, de épp az ellenkezőjét érte el: sem én, sem a húgom nem tudjuk rendesen kezelni a negatív érzéseket. Ő kb minden hülyeség miatt valami végletesen gondolkodik -munkahelyi nezetleteres=felmondás, párkapcsolat vege=öngyilkosság, stb. Nálam csak gyűlik, gyűlik a sok xarsag, aztán egyszer bukik ki, de akkor kb mint egy idegbeteg....