Mennyi idős gyereket lehet 1-2 hétre a nagyszülőkre, rokonokra hagyni, ha pl. a szülők elmennek nyaralni? Illetve ez mennyire számít normálisnak?
Barátnőmmel pár hete vagyunk együtt, elméleti szinten szóba került a gyerek (hogy ki mikor, hányat szeretne), és a barátnőm azzal érvelt, hogy kb. 5 évig nem szeretne, inkább menjünk nyaralni... mert a gyerek/gyerekek mellett 8-10 évig nem lehet!
Részben megértem, pl. fura lenne búvárkodni, ketrecből nézni a fehér cápát, miközben a gyerek a karodban sír... illetve egy vidámparkban se viheted fel a gyomorkicsavaró hintára... másrészt elég abszurd, hogy azért az évi pár hétért ne legyen gyerekünk!
A lényegre térve: Mennyi idős gyereket lehet a nagyszülőkre, testvérekre hagyni? (Nyilván gondoskodó, felelősségteljes rokonokra gondolok.)
Azt elég abszurdnak tartanám, ha 7-10 éves korig ÁLLANDÓAN MINDEN NAP a gyerek mellett kellene lenni - valami elkényeztetett életképtelen idegesítő izé lenne a gyerek, és ez számomra elképzelhetetlen (egy egészséges gyereknek kell önállóságot tanulnia).
Én 31, párom 26 éves.
Másfél évesen aludtak ott a mamáknál, a két nagy akkor már több napot is, a kicsi matricább volt, ő csak 3 éves kora után jutott el ide. Nyaralni 6 évig valóban nem mentünk, de inkább azért, mert nekem se volt rá igényem. Utána viszont a gyerekekkel együtt, nyilván nem ketreces cápavadászatra, csak Balatonra egy szállodába, de teljesen jó móka volt a másfél évessel is.
2 éve mentünk először külföldi útra velük egy hétre, akkor volt a kicsi 6 éves. Ott már jóformán mindent bírtak. Jó, az egész napos városnézés nyilván uncsi be kell iktatni egy-egy játszóteret. :) De pl Budapest parkos koncertekre 4 éves kora óta járunk a kicsivel, szóval nem állt meg az élet egyáltalán.
És igen, van amikor elmegyünk csak kettesben, olyankor lehet egész nap mászkálni egy városban, fárasztóbb túrákat nyomni, vagy szexelni egy búzatáblában. ;)
Hat nezd, ez gyerektol es az adott rokontol fugg, akire hagynad. Ugyan az en anyam messze lakik, de soha nem hagynam ra a lanyomat felugyelet nelkul 1 percre se, mert olyan alapveto dolgokat nem fog fel, hogy tejallergias es tilos neki tejtermeket adni. “Ez a picike nem art meg, egy kis turorudi, egy pohar tej, jajj mar, mi ez a hulyeseg” Mindig ezeket mondja.
Ellenben anyosomekra minden gond nelkul rabizom, mar 1 honaposan is “leadtuk” a gyereket 1 orara, ameddig elmentunk a ferjemmel bevasarolni (a baba aludt amugy). O soha nem menne szembe a kereseimmel, megerti, hogy a gyerek allergias, nagyon szeretnek vele lenni es a lanyom is imadja oket. Aludni egyebkent egyelore csak 1 ejszakat aludt naluk, de meg csak 1,5 eves, en azt latom, hogy meg nem erett arra, hogy tobb ejszakat legyen nelkulunk.
De kerdezo, par hetes kapcsolatban szerintem kar ezen rugozni. Azt kene tisztazni, hogy mindketten akartok-e egyaltalan gyereket, ezt azert jo tudni az elejen, aztan csokolom. Eljetek, ismerjetek meg egymast, nem kell annyira sietni. Aztan majd kialakul :)
5 éves kortól legkésőbb ugye eleve már ovis, az év nagy részét elsősorban nem veletek tölti, és nektek nincs is annyi szabadságotok, hogy az összes iskolaszünetet le tudjátok fedni (nyári szünet 6 hét, őszi szünet 1 hét, téli szünet 2 hét, tavaszi szünet 1(?) hét)... Szóval akkor se tudtok nonstop együtt lenni, ha akarnàtok, még a szünetekben se.
Amúgy szerintem 3-4 éves kortól lehet több napra másra bízni teljesen a szülők nélkül. Addig 1-2 nap, órák, stb.
Egy évesen két éjszakára hagytuk anyuméknál, nem volt semmi gond. Hosszabb időre még nem, de bevallom engem jobban tölt a többször pár napos wellness vagy kirándulás, mint a kéthetes fenék áztatás valahol.
Szerintem a nagyszülőkhöz szoktatott gyerekeknél nagyon ritka, hogy pár nap gondot okoz. Ilyet kizárólag azoknál láttam, akik adott okokból kifolyólag max pár órát, felügyelet mellett hagyják csak rokonoknál a gyereket évekig. Na, ott elhiszem hogy a gyerek nincs el ha anya nincs a látókörön belül, plusz ott a nagyszülő/egyéb rokon is bizonytalan, hogyan kell ellátni a gyereket vagy megnyugtatni.
2 és fél éves a fiam, eddig a max 4 óra amit a mamánál tudtam hagyni, mertbutana mar ordított.
3 hónapja szültem a kicsit, abban a 3 napban az apjával volt, azt is megsinylette. Nem evett, rengeteget sírt.
Emlekszem én először 2.ba aludtam a mamáéknál, elötte sosem, nem akartam.
Mi gyerekkel megyünk nyaralni. Ő is a család része.... nem kell nagyzolni, cápakat nezegetni, hanem gyerekbarát programokat szervezni, ennyi a titka
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!