Hogy lehet egy 3-4 éves gyerektől otthon dolgozni?
Kb. az idegbaj szélén vagyok a COVID óta. Amúgy is vártam már, hogy óvodába menjen, de most ugye ugyanott tartunk, hogyha nem is zár be az óvoda, kettőt köhint, vagy egyszer ki kell fújni az orrát már ne vigyem.
Most is két hete itthon van, SEMMI baja nincs, jó a közérzete, nem lázas, nem köhög, de hát folyik neki az orra. Az orvos se tud vele mit csinálni ez ilyen, átlag 10-12 nap míg elmúlik. Remek. Majd viszem, 3-4 nap múlva kezdi megint és ez teljesen normális.
Tegnap lementünk a játszótérre, a kerítés másik oldaláról beszéltek ki a gyerekek, hogy többen hánytak, hát mondom remek, hétfőre szerintem elmúlik a takony, nem baj, majd szerez magának fosós hányósat. Ezzel nem is lenne baj, természetes, de a covid miatt, hogy már mindentől maradjon itthon, egyszerűen szinte folyton itthon kellene tartani. Nem csak ő ilyen, 25 fős csoportból minimum 10-12 gyerek - mikor melyikek - folyton nincs bent.
Nekem dolgoznom kéne, de hát ki legyen vele itthon, én vagyok. A férjem munkája nem végezhető itthonról, amúgy is a járvány miatt is, össze-vissza vezényelgetik. Dolgozzak itthonról mint normális munkaerő, de közben legyen gondom arra, legyen ötször kaja egy nap, ne fulladjunk bele a lomba, koszba ráadásul folyamatosan akar valamit tőlem. Nem tudok koncentrálni, semmit se lehet tőle csinálni. Az se oldja meg, ha bekapcsolom a mesét, mert ugyanúgy folyamatosan beszél, kiabál közben, hogy nézzem, nézzem, láttam, nézzem csak, húha, láttam?, láttam????, miért nem láttam?????? De kb. fél óra múlva otthagyja és akkor elkezd ugrálni meg ugyanúgy bäsztatni már elnézést, de már nem tudok szebben fogalmazni.
Éhes, szomjas, nem tudja hova tette a vizes üveget, vizes lett az ujja, segítsek levenni, nyissam ki, vegyem le, vegyem elő, rakjam össze, szétesett, segítsek, nem jó, nem sikerül, festeni akar, másik festékkel, kiömlött, mellément, vonatsínt építsünk, egyedül nem tud, de segítsek, halat akar rajzolni, de nem tud, deeeeeeee, másik papír, hol a kisolló, de vágjam ki és így tovább egész álló nap folyamatosan. Elmondom, hogy nem csinálom, vagy megépíti magának, vagy nem lesz, nem fogja fel, 10x kéregeti, könyörög, bömböl... Ami a fejében van azt azonnal mondja, 300 kérdést tesz fel egy nap, az se érdekli, ha nem vagyok ott csak mondja, mondja és elvárja, hogy figyeljek és válaszoljak, szerepjátékozzak, beszéljek a babák helyett, ha véletlen nem hozzám beszél, akkor se hajlandó még másik szobába se menni, hanem folyamatosan körülöttem akar lenni és beszél, beszél, kiáltozik, ugrál, attól függően mit játszik éppen.
Ha a házimunkát csinálom akkor is gyök kettővel lehet haladni, mert mindenben segíteni akar, mindent el kell magyarázni, akkor is, ha 100x csináltuk már, nem lehet csak megcsinálni és túl lenni rajta, á dehogy.
Tisztában vagyok vele, hogy ez teljesen normális viselkedés, nem rossz gyerek és szeretem is, meg majd jaj de visszasírom, de ez a jelenlegi helyzeten semmit sem segít, ez egyszerűen hihetetlen. Más hogy csinálja? Nyilván a férjem is csinálja, amit tud, de mikor reggel mire a gyerek felkel elmegy, majd délután ötkor jön haza, akkor nem sokat tud ahhoz hozzátenni, ami napközben történik.
Szerintem sokan járunk ebben a cipőben. Aki tényleg benne van, sőt akinek van gyereke az nem ír ilyen baromságokat, hogy minek gyerek, meg szar a férj. A férj nem tud segíteni, mikor nincs otthon. Az oké, hogy a gyerekkel és a háztartással is foglakozik, mikor hazajön, de emellett még ott van ám a munka is. Ha hazajön és a házimunkát csinálja, akkor a gyerek ugyanúgy ott van és nem lehet tőle dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy van amit nem lehet elhalasztani, hogy majd késő délután meg este meg éjszaka, mert ha más emberekkel kell kommunikálni akkor azt éjszaka hogy? Ha az apja viszi játszótérre vagy játszik vele, hogy ne legyen végre láb alatt akkor meg a házimunka magát nem csinálja meg. Ha nem lenne benne az egyenletben a munka, akkor nem lenne semmi gond, de ha benne van, akkor hiába segít az apa is, akkor is egy kalapszar az egész, képtelenség normálisan elvégezni mindent. Nekem hiába van itthon ha nem csak a gyerekkel foglalkozik, hanem pl. elkezd a házimukára fókuszálni, akkor a gyerek egyből rajtam csüng megint. Szerintem nem kell bemutatni, mikor valakinek az a felüdülés meg a kikapcsolódás, hogy úgy rakhatja rendbe a konyhát, hogy közben nem kell hozzászólni senkihez, mert a gyerekkel játszik az apja épp.
Nekem pl. nem is alszik már a lányom, de éjjel is tíz órát alszik maximum, de van, hogy csak nyolc és felet. Nem lehet vele mit csinálni. Ahogy írtam, vannak dolgok, amiket lehet csinálni éjszaka míg alszik, de hát a munka, a telefonok, amikor emberekkel kell kapcsolatot tartani, az nem ilyen, hogy ja bocs, nappal nem érek rá. Igen? Hát bocs, ő meg már alszik. Én fel is adtam, szerencsére én vállalkozóként dolgozok, többnyire itthonról kellene amúgy is, de nem tudom elvégezni a gyerekkel a nyakamon. Pedig iszonyúan hiányzott már, hogy újra kezdjem és azt érezzem, hogy más is stimulálja az agyamat, mint az, hogy főzök, mosok, takarítok, bábozok egész nap. Megélünk, de nyilván más lenne kétszer annyiból.
A kérdésben és válaszokban említettek mellett mi ráadásul lakásban lakunk, de hát nekem közben még arra is figyelni kell, hogy ha elfoglalja magát az ne olyan legyen, hogy az alsószomszéd agyérgörcsöt kapjon tőle. Komolyan volt olyan, hogy elkezdtem sírni, hogy nem igaz, hogy ha végre magában eljátszik, akkor meg azért kell folyamatosan rászólnom, hogy ne a padlón kopogjon már a játékokkal, hanem a szőnyegen. Mit nem lehet ezen megérteni, minden áldott nap százszor és ezerszer elmondtam, kiabáltam, fenyegetőztem, már mindent megpróbáltam és folyton újra és újra "lekúszott" a szőnyegre a játékszínhelye. Annyira ki voltam már, hogy egyszerűen elkezdtem sírni a tehetetlenségtől, vagy nem hagy békén, vagy ha békén hagy, akkor meg azon idegeskedjek, hogy megint feljön-e a szomszéd ordítozni, hogy zavarja a kopogás. Verjem a földig a gyereket vagy mi hátha az hat, mert más nem? Az összes játékát meg csak nem vehetem el tőle, mert akkor megint csak az van, hogy nem lehet tőle semmit elvégezni, mert nem tud mit csinálni. Ráadásul pont a lakás miatt az is le van korlátozva, hogy mivel lehet a háztartásban akkor haladni, amikor alszik, mert ki az az őrült, aki fel akarja ébreszteni, ha már egyszer végre elaludt.
Amúgy azt nem értem, hogy miért érdekes a házi munka kérdése, mert azt akkor is elvégzi, ha bejár dolgozni. Igen, de nem ugyanannyi dolog van, ha nincs otthon egésznap senki. Még akkor is több dolog adódik, ha egy felnőtt magában van otthon, de egy óvodáskorú gyerekkel meg aztán...
Sehogy.
Én csakis fizetett segítségben látom a megoldást.
És amit már írt valaki, írj le egy fontossági sorrendet, írd mellé, mennyi órát igényel. Azonnal fogod látni, mire nem fog jutni idő, azt kell letojni/fizetett segítséggel megoldani.
Valamint csak egy tipp: igaz, nem most volt ovis a gyerekem, de én egyszer meguntam ezt a hetekig eltartó, egyéb tünet nélküli takonykórt, és egy doki tanácsolta az orrátmosást. Neti kancsóval lehet a legjobban kivitelezni, vagy úgy, hogy az egyik orrlyukba tengervizes orrspray, közben a másikból orrsziporszi-val szívtuk. Nem kellemes, de valami elképesztő mennyiségű cucc kijön, 1-2 nap múlva nincs takonykór.
Ugyanez van nálunk is, nekem még csak januárba lesz 3, bölcsis.
Mondjuk egész jól bírja , kb havi 1x beteg max, most 3 hetet letolt egyben a bölcsiben, előtte 1 hetet itthon volt. Most megint kicsit folyik az orra, de talán hétfőre nem lesz betegebb.
Nekem is agybajom van olyankor, mert nem érti miért vagyok otthon mégsem játszok vele annyit.
2 percenként van valami:szomjas, éhes, ilyen mesét kapcsoljak, gyurmát bontsam ki, hol a plüss nyula stb..
Nekem első trükköm hogy próbálok nagyon korán kelni és nyerni 1-2 órát reggel, emaileket lenullázni, meg megcsinálni amit lehet amíg alszik. Utána meg komplett agybaj.
Most van 1 új beosztottam, várom hogy betanuljon rendesen, és akkor lényegesen kevesebb dolgom lesz otthon is ha úgy van, megváltás lenne.
Nekem is 7-18ig távol a férjem sajna.
Egyszerűen erre sokat nem lehet tenni. Hálás vagyok hogy legalább lehetek home officeban nem kell táppénz, de agybaj minden nap vége.
Csakhogy megvigasztaljalak!
Az iskolában is ez a helyzet! Bármi van, maradjon otthon. Lányom most kezdt az 5. osztály és már 2x volt otthon orrfolyással, kohogéssel. A kicsi másodikor, o mult héten volt otthon 1 hetet. Mi dolgozunk mind a ketten. A férjem éjjel, én nappal 16 orát. Ugye ott még van a lecke bepotolása, az anyag elsajátítása! Borzalom az egész! A házimunkát kb. hétvégére hagyon. Alap rend van, de a nagyobb takarítás szombaton esedékes. Fozni vasárnap + kb. szerdán szoktam. Tobbre nem telik az estémbol. 9 orakkor megyunk aludni.
Szerintem így sehogy nem fog működni. Az, hogy otthon dolgozol, nem azt jelenti, hogy akkor lesz időd a háztartásra meg a gyerekre. Ugyanúgy munkaidőként kell felfogni szerintem.
Vagy táppénz ilyenkor, vagy hívni valakit, aki vigyáz rá, amíg dolgozol.
Nyilván ha nagyobb lesz, akkor egyszerűbb lesz majd, jobban elfoglalja magát és inkább megérti, hogy dolgozol.
Ennek így nincs értelme szerintem, mert a munkád sem tudod ellátni és a gyereket sem megfelelően.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!