Ez volna a dackorszak?

Felvázolom az okokat, hogy jobban értsd, kérdező, miről van szó általánosságban is. A pszichológia is hasnzál elnevezéseket, nyilván nem ez a legfontosabb, de azért ha már konszenzus született, hogy milyen jelenságnek milyen nevet adnak, akkor maradjunk ennél. A dackorszak az éntudatát épp csak felvedező, 3 év ALATTI gyerekek korszaka. Dac minden életszakaszban van, de az egy más kérdés...

Épp ezért az, amit a pszichológusok dackorszaknak neveztek el,

nem tud megkésve megjelenni, mert teljesen már az agyi érés fázisa kb a 3. szülinap hetei körül és onnantól. Eleve sok gyereknél már 30 hónapos kora táján lecseng az, amit dackorszaknak neveztek el. A 3. szülinap körül máűr annyira mások a gyerekek, sok szempontból, mint korábban, hoyg értelmetlen beszélni ugyanazon korszakról ovisnál, mint bölcsisnél.

Épp ezért beszélünk eltérő korszakokról, pl

Totyogó = bölcsis = dackorszakban levő gyermek.

Óvodás kor.

Kisiskolás kor.

Egészen mások a különféle korszakok motivációi is.

Ezek nagyjából egymástól élesen elválaszthatóak, nagyjából rövid (pár hónapos) átmenettel általában.

Nézzük külön-külön, mi jellemző ilyen szempontból az ovisokra, és mi a totyogókra. Tekintsünk most el a komolyabb rendellenességektől, mivel az ezrelékes arányú (igen ritka).

Totyogók:

kb 15-30 hós kor között (egyénenként változó, mikor) ráj9ön a gyermek, hogy nem azonos az anyukájával, se senkivel. Ezért elkezdni méregetni a viszonylatokat, vizsgálni, próbálgatni, hogy tudják-e irányítani őt. Ha olykor nem tudják irányítani, akkor meglepődik, hogy ellentmondott "önmagának" ("NEM!"), így aztán apránként rájön, hogy ő nem teljesen azonos a mindenséggel, szüleivel, hanem egyéni akarata, lénye, énje, egója van.

Ovis:

Neki már alapvetően kialakult éntudata van, és, mint utaltam rá, van, aki csak kb 30 hónaposan pedzegeti épp csak, tehát relatíve későn, de még ők is belátják kb 36 hónapos korukig, hogy saját akarattal rendelkeznek, és saját énnel.

A lényeges eltérés ekkora többek között az, hogy az ovis már

nem igazán határokat keres ellenkezve -bár átfolyhat 1-2 jellemző egyik korszakból a másikba, néha ez is megjelenik.

A dac minden életkorban jellemző, ovisoknál is, csakhogy más az oka már! Más a motiváció. Mígy totyogó korában az akarati és kapcsolódásbeli eltérések kötötték le érdeklődését erősen, addig kb a 3. szülinaptól egyre inkább maguk az emberi kapcsolatok, összefüggések, miért-ek kötik le a gyermeket.

Mi következik ebből? Az, hogy az ovis akarat (olykor dac) más okból ered! Például abból, hogy bizonyítani akar! Nem így totyogó korában! (Olvass vissza!) Az érzelmi motiváció megnő kb 3 éves kortól, így a szüleihez, szeretteihez, pedagógusához, ismerőseihez való érzelmi kötődésre tudatosabb, hiszen rájött, hogy nem azonos velük, és meg akarja tartani magának őket.

Ebből ered a bizonyítási vágya. Íyg akár apróbb akadályoztatások (frusztrációk) is akaratosságot váltanak ki az ovisból, lgalábbis ez az egyik oka ennek.

"Én majd megmutatom, én már nagy vagyok, ovis vagyok! Megmutatom, hogy mit tudok, akár jobban tudom, érts engem és szeress engem mégjobban! De ha mutatsz nekem újat, az isérdekel, mert megtanulom, hogy bizonyítsam, hoyg ügyes vagyok!" - ilyen lelki folyamatokat él át az ovis, többek között.

Az eltérések is már más szempontból érdeklik az ovist, mint a totyogót. Kifejezetten a nemi eltérések kezdi kérdekelni.

Vannak más okok is az ovisok időnkénti akaratosságára:

Mivel rájött, hogy ő egy egyén, így elveszteni se akarja azokat, akikkel korábban egynek hitte önmagát (anyu, apu, stb), ugyanakkor épp ezért bizonyítani is akar, na de ez olykor önellentmondást okoz a lelkében. Hiszen a szülőnek időnként elvárása si van vele szemben, és hogy megtarthasa lelkileg a szülőt, az ovis rendszeresen dilemmázik az újonnan kialakult megfelelési kényszere, valamint az "én már jól tudom / joban tudom / én is tudom csinálni / én is értem már / én is tanulni akarok valami újat" érzéseivel, melyek egyfajta rivalizálási kényszert is okoznak bennük.

Azaz a dilemmája alapja a rivaizálási vágy és a megfelelési kényszer. Raádásul ugyanaz a tényező szüli benne ezen ellentétpárt: tehát a szüleihez való visszakapcsolódási vágy, ami fokozatosan átalakul egyszerűen csak egy erős érzelmi kötődéssé (ami a nemi kívácsisága miatt megint csak rivalizálási vágyat okoz benne: az azonos szülővel rivalizál az ellentétesnemű szülő kegyeiért, bár ez általában csak fél évig, vagy bő egy évig tart, mikor kinél mikor, ovis korban).

A fenti dilemma szorongást vált ki az ovisból, ez a szorongás és feszültség megintcska okozhat "hisztit" náluk. És mivel érik az idegrendszerük, mozgásfejlődésük és minden irányú érésük, így az önállósodásra való hajlamuk is, mely megintcsak összefügg a többi, már említett tényezővel ("én már én vagyok, és bár elveszteni se akarom, akivel egynek hittem magam, főleg anyuval, apuval, de mégis mivel én én vagyok, egyre önállóbb vagyok").

Szóval további tényező az önállósodási vágy. Persze különféle fokban jelenhet meg, függően a gyermek temperamentumától, neveltetésétől, egyéb körülményektől, attól is akár, hogy érte-e trauma stb.

Az óvodás kori dacreakció további fő tényezője tehát az nállósodási vágy, de ugyebár azon dilemmávalkeveredve, hogy ugyanakkor pátyolgatást, kapcsolódást is vár a szülőktől, vagy más felnőttektől - utóbbi az a ténező, amely oldja némile a dacból eredő feszültséget.

Ennyi a lényeg.

Ha egyre jobban érted a különféle korszakai a gyerekeknek, akkor egyre harmónikusabban tudod nevelni őket. :) Segít a jó öreg gyermekpszichológia szakirodalom, és a nélkülözhetetlen megfigyelés - a gyakorlatban.

Ennyi a lényeg ...

Igen? Elolvasni se lehet, olyan hosszú 😀😀😀😀😀😀😀😀😀😀😀