Van olyan, hogy valami allergia (pl tej) áll a szorulás hátterében? Volt akinél ez állt a háttérben?
Kisfiamnak egy ideje nagyon kemény a széklete és semmi sem segít, pedig szinte már csak hajtó ételeket eszik, semmi csoki, banán, folyadékot is iszik eleget. Normális esetben össze kellene f*sni magát, amiket adok neki, de semmi hatás. Laevolac sem segít. Talán ez valaminek a tünete lehet?
Más tünet nincs, jókedvű, jó étvágyú (szívesen megeszik mindent) és a kakit sem tartja vissza, megy amikor érzi, de nagyon kemény mindig. Hiába van minden nap.





Nem tudom, hogy gyerekeknek szabad-e adni, de vannak emésztést segítő teák, azok nem segíthetnek?
Első ránézésre én is arra gyanakodnék, hogy konkrétan valami váltja ki, hiszen korábban nem ilyen volt. Kérdés hogy kaja vagy testi, esetleg lelki dolog.
Én nemrég tudtam meg, hogy a terhességi szorulás hormonok miatt van, ebből kiindulva (ha létezik ilyen gyerekeknél is) ki tudja, talán létezhet ilyen ok is.
A tej amúgy szerintem nem lehet ok, mert az statisztikailag inkább higit a dolgokon. Főleg hogy amúgy az embernek nem is lenne való vagy mit mondanak..





Én sem a tejre gondolnék, leginkább azért, mert érzékenység esetén más egyéb dolgokat is szoktunk tapasztalni -bőrtünet,reflux például- (a család jó része allergiás a tejfehérjére és laktózra sajnos). Persze nem vagyunk egyformák és orvosok sem :) Nálunk a kislányom a szárnyas húsokra is allergiás, neki pl szorulást okoz + bőrtünet.
Gyermek gasztroenterológussal konzultálj szerintem. Bár nem írtad,hogy mennyi idős a kisfiad, 2 éves kor felett már aránylag pontosan ki tudják mutatni a tejfehérje/laktóz érzékenységet is.
5 éves, egyébként ekcémás, bár ez csak télen szokott előjönni.
Ilyenek, hogy lelki okok nem jöhet szóba, mert nem történt semmi extra körülötte, meg el is mondaná, mindig el szokta, ha valami bántja.
Meg szegénykém mindig úgy áll hozzá, hogy most biztos nem lesz "fájós" (így hívja, ha kemény), mert evett mennyi gyümölcsöt, ezt meg azt, így még vissza sem tartja.
Azért gondolok a tejre, mert úgy vettem észre, ha több joghurtot eszik egy nap, akkor még rosszabb a helyzet. Az orvos, mondta, hogy adhatok akár 2-3 dobozzal is egy nap.
Gasztroenterológushoz kell beutaló?





Akkor próbáld meg,hogy pár napig nem adsz neki tejterméket és akkor rögtön ki tudod zárni /igazolni,hogy a tejtermék a ludas.
Az ivást nem írtad,hogy iszik-e eleget,de gondolom odafigyeltek erre is.





Ha tb alapon viszed,akkor kell. De mi lenne,ha kipróbálnátok,hogy nem adsz neki pár napig tejterméket? Kisebb gyereknél -2év alatt,amíg nincs teszt- így szokták behatárolni,hogy mi lehet a ludas. Elméletileg a tej,mint allergén, lassan ürül ki a szervezetből. De tapasztalataim alapján,ha nem kapja a gyerek, a székletben rögtön szokott javulás lenni (pl hasmenés javul,nálunk 2nap alatt meg is szűnt).
Én ezt tenném, míg nem jutok be dokihoz. Esetleg sima probiotikumot adnék neki.
3.voltam
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!