Ti akkor is meséltek este, ha nagyon rossz a gyerek?

A gyerek nem rossz, legfeljebb rosszul viselkedik.

És sosem büntetem szeretetmegvonással.

Azoknak van igazuk, akik azt írták, hogy úgy kell lezárni a napot, hogy ne maradjon harag senkiben. És a mese valóban segít feldolgozni nekik az érzéseiket.

És az is igaz, hogy egy óvodás korú vagy annál kisebb gyerek nem tud rossz lenni, csak fáradt, nyűgös, kikattant.

De az a felnőtt, aki erre azzal reagál, hogy büntetésből nem olvas mesét, az passzív-agresszív. Mondhatnám: ő a rossz, nem a gyerek.

Itt a gyakorin sok a gyerekgyűlölő (szülő vagy gyermektelen), most még egész jó arányban jöttek a gyerekszerető emberek hozzászólásai.

Szerintem abban igaza van a kettesnek, hogy egy gyerek sosem rossz, csak rosszul viselkedik, de a viselkedése lehet kiborító, idegőrlő stb.

Teljesen normális, hogy kiborít a gyereked viselkedése, de nem árt tudatosítani, hogy nem szórakozásból visít, hanem mert rossz neki.

Az is normális, ha fáradt vagy, kimerült valamihez, nem vagy robot, jó, ha megtanulja, hogy neked is vannak érzéseid, nem csak neki, de ettől az övéit sem szabad elhanyagolni.

Engem is elkap néha az ideg, legszívesebben lekevernék néha egyet neki, máskor meg vilàggá szaladnék, hogy legyen már vége a visításnak, vagy elsüllyednék és egyszerűen továbbmennék letagadva, hogy nem is az én gyerekem.. de nem teszem, ilyenkor gondolok arra, hogy én vagyok a felnőtt, gyereket nevelek, ő CSAK egy gyerek. Ha én felnőttként ilyen heves érzéseket produkálok és ilyen fene nehéz kontrollálni, neki milyen nehéz lehet ugyanezt egy tökmagként kivitelezni.

Amikor érzem, hogy nem bírom, ha lehet elvonulok(egyrészt hogy ne üssem meg, másrészt hogy lenyugodjak, a csendben feltöltődjek, vagy hogy kiordítsam magam) ha pedig nem lehet, akkor egyszerűen úgy csinálok, mintha egyedül lennék, és gyorsan nyugis helyre viszem, ha engedi, ha nem, állok ott, bambulok ki a fejemből, amíg már nem üvölt és azt képzelem, hogy nem vagyok ott.

Mindenkit kikészít a gyerekek viselkedése néha(gyakran), de mi vagyunk a felnőttek, nem vagyunk egyenrangúak a gyerekkel, nekünk kell megoldást találni.

Ha te sem tudsz felülkerekedni azon, hogy valami ennyire frusztrál, miért várod el tőle, hogy ne merüljön le? Gondolom max a derekadig ér, egy úttesten nem tud átmenni körültekintően, te pedig heves érzelmek korlátozását várnád el, mikor neked is nehezen megy, pedig felnőtt vagy.

Egy kis empátiával ha mesélésre nem is futja, simogatásra igen.

Ja és jó módszer, ha betanulsz meséket, akkor tudod gépiesen mondani, anélkül, hogy a mesélés is leszívna.

"...Azzal törődj, amit meg akarsz neki tanítani, ne a rossz dolgokkal, amiktől szeretnéd megóvni!

Legyen türelmed! Ha egy gyereknek több idő kell ahhoz, hogy megtanuljon valamit, légy megértő.

Tiszteld, ha hibázott és ki tudja javítani a hibáját. Amikor olyasmit csinál, ami veszélyes, akkor viszont állítsd meg!

Segíts neki, hogy átlépjen azokon a dolgokon, amikben nem tökéletes! Tedd ezt kedvesen, türelemmel és szeretettel...."

[link]

Nálunk soha nincs mesemegvonás.

Nem vagyunk tökéletes család (sőt...), vannak idegileg kikészítő napok, szoktam velük kiabálni is, de olyan, hogy este emiatt ne lenne mese, nincs. Pont amiatt, amit előttem írtak, hogy ne haraggal legyen vége a napnak. Bármi is történt, az esti mese, összebújás felold minden alól, és reggel tiszta lappal indulunk.