Hogyan dolgozhatom fel, ha tudom, hogy meg fog halni?

Már ne haragudj utolsó, hogy lehet ilyet mondani egy 17 éves lánynak. Szegény anyuka életért küzd, miközben neki az lenne még a feladata, hogy felnevelje őt és a csöpp kislányát!

Nem mondom, higgy Istenben, hátha segít és megtalálja a gyógymódot. Anyukádat felnőtt módon bátorísd, hogy keressen ilyen-olyna gyógymódokat! Neki mellettetek még a helye! Nem szabad búcsúzkodni, az anyukád lelkének sem jó. Hát milyen érzés lehet szegénynek, hogy a lányait itt "kell" hagynia". Belepusztulok a gondolatba is. Legyél anyukád barátnője egyben, nemcsak a lánya!

Nagyon szorítok, hogy legyen valami apró félreértés, amit a barátnő neked rosszul mondott. Kívánom, hogy ne kelljen ilyen borzalmon keresztül mennetek, amit most mondasz. Bízz a csodában.

Sajnos a kishúgod el fogja felejteni ha mégis megtörténik. A kicsik viszonylag gyorsan "tálteszik" magukat ezen. Pláne az ennyire kicsik, főleg ha szeretet veszi őket körül. Anyukádnak látnia kell, hogy remekül elboldogulsz a kishugoddal. És látnia kell, hogy bízol abban, hogy mégis minden helyrejön.

Egyet nagyon tanulj meg: soha nincs késő, MINDIG küzdeni kell és nem szabad feladni, akármit mondanak az orvosok. Lehet, hogy nem válik be és nem használ semmi, de legalább megpróbálta az ember és nemcsak ült várva az elkerülhetetlent.

Én úgy gondolom 17 évesen már elég nagy vagy ahhoz, hogy az ilyen jellegű dolgokkal is megbirkózz, nagyon nagy hiba volt édesanyádtól, hogy nem avatott be, bár nyilván csak jót akart neked. Én azt javaslom minél hamarabb üljetek le őszintén beszélgetni, kérdezd anyukádat milyen kezelései voltak, illetve nézzetek utána milyen alternatív gyógymódok lehetségesek, és amit anyagi lehetőségetek enged próbáljátok ki. Nem tudom milyen betegségről van szó pontosan (nyilván csak sejtem) de mindig olvasni/hallani olyat akit az orvos azzal küld el, hogy hetei vannak mégis meggyógyul.

Ezeket a pozitív sorokat írom annak ellenére neked, hogy az én édesanyámat semmi nem mentette meg, pedig mindent megpróbáltunk, ennek ellenére mégis úgy gondolom nem volt felesleges és hiábavaló.

Nem szeretnék a helyedben lenni :(

Ne adjátok még fel, mindig történhetnek csodák!

Azért elmondhatnád apukádnak is, hisz éveken át szerette az a nőt, ő se dolgozná fel 1. napról a másikra. Eltervezhetné(tek) mi lesz a húgod és a te sorsod.

Orvosok mellett vannak természetgyógyászok is.

Gondolom nagyon stresszel is. Elmehetnétek nyaralni valahova ahol eltöltitek életetek legjobb hetét.

Tényleg próbálj meg minél többet segíteni!

Most, hogy valaki írt ide, a megválaszolt kérdéseknél feljött nekem ez a kérdés... a 36. válasz volt az enyém. Hihetetlen, hogy milyen az élet, azóta (én is) elvesztettem az anyukámat :( Akkor még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy hamarosan ebben a helyzetben leszek.

Kérdező, remélem, hogy veletek végül megtörtént a csoda, amit említettem. Ha nem, akkor remélem, a körülményekhez képest jól vagy.