15 éves lányotoknak engednétek, hogy barátja (fiúja) legyen?

No és miért?

Nem hazudok sosem a szüleimnek, beszélgetek velük, szeretjük egymást, tökéletesen működik a keresztény családmodell is, meg minden... de a magánéletemhez mi közük van?

Nem is ismersz, honnan a f.ból tudod, hogy ki vagyok?

Nem hazudsz nekik és beszélgettek, de nincs közük a te naaagy magánéletedhez, amivel 13 éves KISGYEREKKÉNT rendelkezel?

Nem érzel ellentmondásokat?

Nem.

Értsd jól:

zenélek, írok, stb., megmutatom a szerzeményeimet, ha fontos dolog történt, megbeszélem velük (de azt nem hogy kis mariska az iskolában megdobálta galacsinnal a táblát, mert az kit érdekel?), beszélgetek velük, igen, de azzal minek fárasszam őket, hogy most van xy, aki egy fiú/lány, aki nekem épp tetszik, és lehet, hogy megpróbálok összejönni, lehet, hogy nem? Meg mi közük a fantáziáimhoz?

Nem r@banc vagyok, hanem egy alkotó, normális, rendesen tanuló diák, akinek van életcélja.

Maradjunk annyiban, hogy én tapasztaltam az embereket, és ha megerőszakolnának az utcán, valószínűleg teherbe is esnék, ezzel a tudattal nem engedhetem meg magamnak, hogy gondtalan kisgyerek legyek.