Nem bírok szótérteni anyukámmal. Mit tegyek?

hány éves vagy?

tudod, hogy szeret, és ezt belátni bölcs doldog a részedről. nagyon nehéz kamaszokat szeretni, mert már nem gyerekek és nem is felnőttek, nehéz abban is dönteni, hogy mit engedjen és mit, mert amit tavaly nem volt szabad, azt idén már igen. ugye, egyedül nevel téged, mert amit leírtál arra vall.

valószínű, hogy fél, hogy felnősz és már nem leszel a kislánya többé és egyedül marad.

amit tehetsz, ha szép nyugodtan elmondod neki hogyan érzel. ne aggódj minden kamasznak vannak napjai, amikor nem szereti a szüleit, de ez nem marad így örökre. azt nem hiszem, hogy mostanában barátnők lesztek, de egy normális, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot ki fogtok tudni alakítani.

1. vagyok

Figyelj, ez a kor nagyon kritikus időszak, már ha csak saját magamból indulok ki. Én sem voltam túl jóba anyámmal ebben az időszakban, igaz mi végül kb. átbeszéltük a dolgokat, de ettől függetlenül azt érte el az évek alatt, hogy ma már nem mondom el neki a dolgaim, pasik stb. pedig tudom, hogy mindentől függetlenül jó anya és szeret.

Sajnos anyád nem tudja szerintem még elfogadni, hogy nem vagy kisgyerek, túlságosan nevelni akar még, amíg te már önállósodni akarsz. Amit tanácsolni tudok: hagyd rá, ha ideges, dühöngjön magában. Biztos megvannak neki is a problémái, prbóálj te felnőttként viselkedni és leülni mellé beszélgetni, hogy "Anya, mondd el mi bánt, miért vagy ennyire feszült velem, mit tehetek érted és mit tehetek azért, hogy kezdj el egy lassan felnövő emberként kezelni engem."

Remélem segítettem, írj ide bátran és megpróbálok rá válaszolni :)

pedig mindenképpen beszélned kell vele szerintem. Sajnos azt kell mondjam neked kell okosabbnak lenned ha anyukád ilyen elutasitó. Ez tűnt ki abból amit irtál.

A másik hogy apukád segitségét kéred beszéljen vele ő, hogy legalább hallgasson meg téged.

Én is azt érzem hogy anyukád nem tudja, nem akarja elfogadni, hogy kamasz vagy és már nem mindenben mondhatja meg hogy mi legyen. Igaz nagyon fiatal vagy még, de a szülőknek nőni kell a gyerekkel.

Én is átorditoztam anyukámmal együtt jópár napot.Semmiben nem tudtunk egyetérteni,mindig azt mondták nagy a szám amikor megmondtam mi nem tetszik. Igazán sosem beszéltük meg a problémáinkat egymással.

Talán az is egy lehetőség, ha megmutatod ezt a honlapot (benne ezzel a kérdéseddel) az anyukádnak. De ha ez nem megy, akkor közvetve az apukádon keresztül. Úgy látom, jelen helyzetedben édesapádra jobban számíthatsz.

A felnőttek életében nagyon könnyen előfordul, pláne manapság - tőled teljesen független - stresszhelyzet. Könnyen lehet, hogy édesanyád is egy ilyenben téblábol. Ezer baja van, frusztrált és ő is szeretetre, nyugalomra, esetleg segítségre vágyik. Az ő problémáját ugyan nem tudod valószínűleg megoldani, s nem is a te feladatod, de tudsz azzal könnyíteni neki, hogy megkeresel egy olyan kommunikációs útvonalat, amelyen működik párbeszédetek. EGy biztos, hogy fontos lenne felnyitnod a szemét. Akár azt is javaslom, hogy kezd el ezt a párbeszédet írásban, hogy legyen ideje elolvasni és magában elgondolkodni. Írd le egy hosszabb levélben, amit érzel, mi hiányzik, és add oda neki a levelet egy nyugodtabb alkalommal, pl. este lefekvés előtt az ágyára stb....

Sok sikert!

Írj neki levelet. Ird le mennyire bánt téged a helyzet, amit csinál, hogy beszélni sem tudsz már vele, mindazt amit itt is leirtál. hátha nem tépi szét azonnal.

aztán ird meg mi volt

ha a levél nem válna be, széttépte, nem gondolta végig, nem keres meg utána (te semmiképpen ne kérdezz rá) akkor még egy dolgot tudok: ne veszekedj vele. hagyd, hagy mondja. mintha nem is létetzne, háttérzaj volna csupán. amikor abbahagyta, akkor kérdezd meg semleges, szenvtelen hangon: befejezted? majd hagyd ott. később is hagyd ott. csak minimálisan válaszolj neki, és csak egy-egy szót, azt is csak a végén. Ja és ne engedd, hogy megüssön (lehet, hogy így fog reagálni) fog meg a kezét. nem erősen, de határozottan. és csak anynit mondj neki, nem, nem fogsz megütni. és otthagyod.

úgy kell vele bánni, mint egy hisztis kisgyerekkel.