12-19 évesek, miért csaltok a korotokkal, miért nem a betöltött évet mondjátok ha valaki kérdezi?
Majd leszoknak róla, ha 30 évesek lesznek.
Én mindig a legfiatalbb voltam anni az osztályban, mivel aug legvégén születtem, de sosem öregítettem magam, büszke voltam rá, hoyg én vagyok a legfiatalabb.
Nem szoktam öregíteni magam. Max ha már 1 hónap, vagy kevesebb van a szülinapomig, akkor hozzáteszem, hogy x idő múlva töltöm az y-t.
De március elején születtem, szóval a korosztályom nagyobb része azért utánam született.
Egyébként van novemberi, decemberi barátnőm, ők sose mondják többnek magukat idő előtt.
Én ezt inkább a 12-13 éveseknél látom, de ott mindegyik ezt csinálja, falat kaparnám már néha tőlük, annyira idegesítenek. És még azok is, akiket egyébként okos, értelmes (kis)gyereknek tartok.
16L (és igen, már betöltöttem, 15 napja, húha :D)
Én 15 éves vagyok, és szeretem hogy nem vagyok több. Vagyis annyiból jó lenne ha már 18 évesen egyetemen csücsülnék, lenne saját házam vagy netán dolgoznék.
Nekem tetszik hogy "lekicsiznek".Meg hogy nem vagyok annyira magas. Bár 168cm, de a fiúk magasabbak és ez tetszik mert lánynak érzem legalább magam.
10 évesen volt utoljára, hogy hazudtam a korommal kapcsolatban de akkor is csak azért, hogy felengedjenek a vízicsúszdára ahova a "nagyok" mentek.:)
13/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!