Mit tegyek hogy ne gyűlöljem önmagam? 16/L
Igyekszem elkerülni hogy a tükörbe nézzek mert amikor meglátom magam szó szerint elkap a sírógörcs, annyira undorító vagyok. Egyetlen dolog nincs magamon amit ne utálnék. Egy ideig éheztettem magam, aztán pedig inkább kihánytam a kaját amit megettem, sokszor fizikailag bántom magam (addig mélyesztem a körmeimet a bőrömbe amíg nem vérzik vagy addig ütöm magam amíg be nem lilul).
És ez csak a külsőm.
A belsőm ha lehet még rondább. Lusta vagyok, tehetségtelen, hülye, ügyetlen, kétbalkezes, szerencsétlen, bunkó, buta és még sorolhatnám.
Már a legjobb barátnőm is kikészül tőlem, és félek hogy elveszítem ha nem változok meg. Belefáradt már az önutálatomba. (Vicces, hogy én egészen addig amíg meg nem ismertem őt, azt hittem, ez normális, hogy így érzek magam iránt.)
Mit tehetnék? Már voltam pszichológusnál és nem segített...
Bár az igaz, hogy nem kell támogatni, erősíteni a depressziósnak a depresszióját, de szeretném megjegyezni, hogy mindazok, akik lefikázták ezt a 16 éves lányt, pusztán ostoba parasztok, jobb esetben csak siheder tacskók, akik majd kinövik ezt a hozzáállást.
A lélektan egy kicsit bonyolultabb ennél a dolognál. Hatmillióféle oka lehet, hogy egy ember miért sanyargatja magát, anélkül, hogy ő tehetne róla vagy szándékosan tenné, nem szükségképpen önzőséget jelent. Hogy csak egy rögtönzött példát hozzak, vannak, akik például azért sanyargatják magukat (vagy neadjisten próbálkoznak öngyilkossággal), mert világrajövetele előtt a szülő megpróbálta erőszakosan megszüntetni a terhesség, de aztán nem jött össze. Ilyen esetben például a gyerek (vagy akár felnőtt, ha nem derül ki addig se) önsanyargatási módszere összepasszol az megszakítási próbálkozás módszerével (gyógyszeres elvetélés esetén például gyógyszeres öngyilkosság, stb.). A nem-evésről/kihányásról azt mondják, hogy az az anyának tudatalatti és szimbolikus elutasítását jelenti, az anyával való passzív konfrontáció. Persze ez is csak egy lehetőség. Ha gondolod, szívesen találkozok veled személyesen is beszélgetni. Nem vagyok képzett pszichológus, de abban talán tudok segítségedre lenni, hogy merre lenne érdemes elindulnod, hogy ha lassan és fokozatosan is, de idővel otthon érezd majd magad a bőrödbe.
15-ös vagyok.
Kedves kérdező, még tovább sajnáltatod magad. "Csak a barátnőd tudja", persze, mert ő képes megmondani neked, hogy jajistenem ne tedd, nekem hiányoznál stb. amire vágysz.
De tudod mit? Lehet tovább csinálni így is, lehet gyűlölni magad, lehet elmenni pszichomókushoz, lehet szedni antidepresszánsokat meg nyugtatókat, lehet vagdosni magad, aztán jöhetnek a drogok, az alkohol, az elvonókúrák, és mire észbe kapsz, elvesztél, vagy beledöglesz, vagy kezdhetsz mindent elölről, a sulit, a munkát, az életedet.
Vagy pedig most összeszeded magad, abbahagyod az önsajnálatodat, és elindulsz az életedet megcsinálni, keresel hobbit magadnak, stb.
Ez nem pokol, amit most megélsz, hidd el nekem... te nem tudod, mi az a pokol. Tudnék mesélni, de nem fogok, mert tudom, hogy téged ez rohadtul nem érdekel.
A te döntésed. Remélem, jól döntesz és nem mászol bele abba, amibe nekem sikerült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!