Olyan. Csúnyának érzem magam! Hogy lehetne feljavítani az önbizalmamat? (Lent)
Az osztályban levegőnek néznek, maximum látom, ahogy rám nézve röhögnek. Vagy mikor néha odamennek hozzám, elkezdik piszkálni az arcom, hogy mennyire ragyás, meg hogy ismerem-e az arcradírt. Nos, nekem ilyen pólustágító, arcradír krémem van, amitől tiszta seb az arcom, szóval nem használom, nyomkodom a pattanásaimat. De ez olyan önbizalom romboló. Mindent megteszek, hogy legalább ne röhögjenek rajtam, próbálom a hajammal takarni a pattanásokat, vagy be alapozózom az egész arcomat (amit nem szeretek). De semmi, ugyanúgy nevetnek. És tudom, hogy rajtam, mert ha engem bámulva már majd' a földön fetrengenek, az már azért csak elárul valamit!
Minden reggel belenézek a tükörbe, és el kapom a fejem. A szemöldököm vastag, állandóan összenő, az arcom a napi 2 alapos mosakodás ellenére tiszta zsír.
Szeretnék valami lenni az engem piszkáló emberek szemében, de leginkább magamnak akarok megfelelni, ami nem megy, próbáltam már magamat szépnek látni, próbáltam már mosolyogva tükörbe nézni, de nem sokáig bírtam.
Szóval, ez a módszer nem jött be.
Valaki tud valami trükköt, esetleg tanácsot adni nekem?
12/L
Mindenféleképpen bőrgyógyászhoz kellene menned.
Leírom az én esetemet:
Most 25 éves vagyok. 20 éves koromig szenvedtem a ragyákkal. Mindig nyomkodtam magam, aminek az lett a következménye, hogy csúnya tág pórusaim lettek, lyukak stb. Szóval nagyon csúnya az arcom.
Ezt a gyógyszeres kúrát csináltam én is 7 hónapig, de hálistennek 5 év alatt talán volt 10 pattanásom.
Ha nem akarsz gyógyszert szedni, vannak nagyon jó éjszakai pakolások, amit persze a doki ír fel.
Ha meg nyomkodni akarsz, és nem érdekelnek a tanácsok, akkor nem kellett volna kérdést kiírni!
1.Próbálj NEM foglalkozni velük! Tudom, hogy nagyon nehéz, de próbáld meg. Ezt akár saját példámból is mutathatnám, mert elég béna vagyok, mindig elesek, elejtek vmit, de nem foglalkozom ezzel. Amiből azt következik, hogy ha nem foglalkozom vele akkor másnak sem "tűnik fel" annyira. És jó úton haladok, tényleg bolond (:D) vagyok, de van önbizalmam, mert boldognak látszom/érzem magam!
2. Pattanás, mitesszer. Na nekem is voltak jó erős, piros, gyulladt pattanásaim. Aztán elmentünk a patikába és vettünk max. 1000 Ft-ért szárító készítményt. S lásd eltűntek! Annyi volt h reggel-este arcmosás (mindkettő nagyon fontos, reggel mert felfrissülsz és leszeded ami éjszaka "keletkezett", este meg a napi koszt. + ajánlanám még h suli után ha hazaérsz töröld át az arcod tonikkal, sőt meg is moshatod). Na szóval nem kell ilyen hiper-szuper arclemosó, elég ha van legalább egy ilyened, amit minden patikában árulnak. Ne nyomkodd ha még nem érettek meg!!!Arra figyelj ha vesztek ilyet, hogy mindenképp hidratáld az arcod, mert nagyon szárít! Egy idő után kevesebb lesz. Be fog gyulladni, és akármennyire hiszed tisztának a kezed, az ujjvégeidnél, körmödnél akkor is koszos! Ha ki is nyomod, akkor is ne körömmel, ha finoman ujjvéggel és utána feltétlenül töröld át tonikkal vagy ezzel a gyógyszertári lötyivel. Én saját módszeremmel (:D) úgy h hullámcsatnak a végét( a kereket) a pattanáshoz nyomom, előtte persze fertőtlenítem, így nem nyúlok hozzá koszos kézzel, nem is fáj, és gyorsan megvan.
Aztán (én) szerintem azért röhöghetnek még ki azért is ha bealapozózod magad, mert ha olyan sok pattanásod van, akkor nem egyenletesen oszlik el, szóval hülyén néz ki, bocsi. Bőrgyógyászhoz meg aztán igazán elmehetsz, bajod nem lesz, felír gyógyszert, mert nem csak kívülről lehet eltüntetni a pattikat, ha kell szedj gyógyszert! Fontos h először magadban tegyél rendet! Aztán már jöhetnek a többiek és a megjegyzéseik. Ha kell moss gyakrabban hajat, gondolom h a hajad is hamar zsírosodik (a bőrödből ítélve), 1-2 naponta!
Végül, csak próbáld meg. Hátha bejön, hátha nem. Látsz magabiztosnak! Légy boldog!
14/L
Jaj drága,nagyon sajnállak.:(
Én már betöltöttem a 17-et,kezdek kijönni a kamaszkorból,aminek nagyon nagyon örülök!
Én is nagyon pattanásos voltam kb 12 éves koromtól,de engem kéthavonta elvitt anyukám kozmetikai kezelésre,ahol a kozmetikus szakszerűen "kinyomkodott",lekezelt.
Minden reggel kentem-kenek egy kis tonikot az arcomra,hogy ne legyen zsíros,az esetleges gyulladt pattikat korrektorral fedem.Ne alapozózz,egyszer-egyszer belefér,de ha mindig használod tönkreteszed a bőröd.
Kb kétnaponta esténként egy jó arcradírozás,vagy egy bőrradírral vagy valami természetes szappannal,pl amiben mák van.
Hajad ne lógjon az arcodba,rosszabb lesz.
És könyörgöm,ne nyomkodd az arcod,higgy nekünk,nem akarsz 20 évesen kráteres arcot,ugye?:)
Mosolyogj,biztosan gyönyörű vagy!
Légy boldog!
A pattanások és a zsíros bőr a hormonális változások miatt van.
Este lefekvés előtt kend be jó alaposan az arcodat arcszesszel, az segíteni fog valamennyit pár nap alatt.
A szemöldöködet, ha zavar, te is ki tudod otthon szedni szemöldök csipesszel, csak az első pár alkalom fáj.
A többiekre meg tegyél nagy ívben, pár év múlva elmúlnak a pattanásaid, és te leszel a legszebb arcú lány az osztályban.
Na jó! Nem a pattanás a téma, emberek!!! Azért nyomom ÉN ki, hogy ne anyum nyomja ki, mert ha anyum nyomja ki, az sokkal jobban fáj mint magamnak, bőrgyógyászhoz meg halál biztos hogy nem visz el! Hülyeségnek tartja, és azzal érvel. hogy ha nem nyomjuk ki, akkor kijön itt meg ott meg amott, és nem múlik el, a kenceficékben meg nem hisz.
És teszek én arra hogy mit gondolnak, csak ne bámuljanak, és ne röhögjenek rajtam, mert attól csak jobban lekókadok, így is van elég bajom (itthon nincs minden a legjobb kerékvágásban, mármint a szülők kapcsolata). Akkor már legalább a bőrömben érezném jól magam, és nem azt kérdeztem, hogy hogyan tüntessem el azokat a sz*rokat, és nem érdekel a jövő, csak a jelen, ami jelenleg zokon eső, mert mindenhol engem piszkálnak, itthon is állandóan rajtam viccelődnek, engem "parodizálnak", szóval nem nagyon támogatnak.
De a pattanások az egézségtelen táplálkozástól és a rendszertelen mozgástól is van.(nem CSAK azért)
Szóval! Szerintem is szard le őket és élj boldogabb életet! Korábban lefekszel,akkor frisebb leszel és akkor szebb is vagy.(nincsenek ráncok.APRÓ ráncok.)Meg reggelente tusolj le és reggelizz utána! nagyon fontos a reggeli étkezés!!!!!
(pl:müzli,kukorica pehely gyümölcslével vagy mézzel esetleg yoghurttal.) És ha minden rendben vagy a lelkedben akkor önbizalmat és szeretetet sugárzol mások felé (ezt tudósok is megállapították)
Remélem tudtam segíteni!
13/L
+ igyál 2,5 vagy esetleg(!!!) 3 litert is!! az is nagyon fontos!
Előző voltam
13/L
Köszönöm az eddigi válaszokat!
Az egészséges táplálkozás és a kevés mozgás, mostanában inkább mozgáshiány (!) lépett fel nálam, de annyira nem szeretek mozogni, hogy kritikus. Tesin csak a talajtornát szeretem (pont azt csináljuk), és azt csináljuk egy évben kb. 2x 1-1 héten át. De ennyi :(
A futást lesétálom, távolugrásban ha összeszedem magam, és nagyot ugrok (ez nálam 280 cm), akkor tuti, hogy előreesek, és hát, a homokkal nem vagyunk barátságban. Kislabdadobásról ne is beszéljünk, a foci, kézi, kosár meg nem izgat, megállok egy helyben a pályán, azt se tudom merre és kinek kell dobni a labdát, ezért eldobom jó messzire valamelyik irányba.
Szóval, én így tesizek. :\
Étkezés:
Lustálkodok, és reggelire egyszerűen nem marad idő, be kell érni. Tízóraira csak nagyon keveset, max. egy szendvicset viszek, hogy biztosan elfogyjon, mikor hazaérek akkor az éhesség elmúlik, vagy nincs idő rá, mert menni kell szakkörre. Ha tanulás, akkor végzek 16:00-kor, ha szakkör akkor hazaérek 16:00-kor, és tanulok 17:00-ig (jobb esetben), és 18:00-tól 20:00-ig nasizok, eszek, rengeteget eszek, ami tudom, hogy nem egészséges, de az időnél nem vagyok gyorsabb.
Szóval tudom, hogy ezen változtatni kéne, de időm sem lenne hozzá. Most is itt tömöm két pofára a sós perecet, mert jól esik szendvicsevés után. :\ Nem bírom ki, hogy ne vegyek és ne egyek nasit ilyenkor. Pedig tudom hogy nem jó.
Pedig pont ez a baj! Ezért jönnek a pattanások, és olyan nehéz a nasit letenni! :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!