Megtudnátok bocsájtani a 2 évre eltűnt, tékozló lányotoknak?
Az egész akkor kezdődött mikor 15 évesen elkezdődött nálunk a kőkemény kamaszodás. Először csak feleselt a lányom, romlottak a jegyei. Aztán az iskolából szóltak, hogy sokat hiányzik. Mivel minden reggel vittem a suliba, hogy biztos ott legyen, és minden du mentem érte, hogy ne csavarogjon, és lássam, hogy suliba volt, így a jó munkahelyemről elküldtek a késések miatt, és a korai távozásaim miatt. Ennek ellenére a suliból sokszor eljött az első óra után, tehát ez a rendszer sem működött. Aztán kezdődött az, hogy kiszökött a házból buliba, részegen jött haza. Mikor ezért szobafogság lett, akkor pedig egyszerűen elszökött iskola helyett, és 3 napig nem jött haza...Ez a huzavona ment közel 3 évig, sokszor már lopott tőlünk, vagy eladott pár cuccot, hogy ruhákat vegyen, és bulizni mehessen. Voltunk pszichológusnál, rendőrségen, mindig faggattam miért csinálja ezt velünk. Nem tudott soha mit mondani. a 18. szülinapja előtt egy héttel megint eltűnt 2 napra, amikor nagy nyomozások árán én megtaláltam, közölte velem, hogy hagyjam már végre élni a saját életét, hiába viszem haza, úgy is eljön, engedjem végre el. Akkor megkérdeztem, hogy szeret-e, mert ha igen akkor megváltozik. Közölte, hogy nem tud úgy élni mint egy normális ember, neki a buli, a pia a pasik az élete, és épp azért mert szeret, nem akar több fájdalmat okozni az örökös rendőrségre járkálással. Akkor és ott elbúcsúztam tőle, és nem kerestem, gondoltam, ha kellünk neki, akkor majd ő jön, talán nagy bajba kell keverednie, hogy otthagyja ezt az életet. Ez 2 éve volt, azalatt én egy komoly betegségen vagyok túl, amiről tudom, hogy tudott, mégse jött vagy hívott fel, hogy élek e vagy halok. Most 3 hete valamiért( még nem derült ki) haza jött, és maradni akar. Bocsánatot kért, de én úgy érzem nem tudok megbocsájtani neki...Úgy érzem, hogy ő egy idegen, aki közel 5 évig megnyomorította az életünk, és most elvárná, hogy csak úgy legyen minden rendbe?Ti mit gondoltok?
Bocsánat, hogy hosszú lettem.
válasza:Nem könnyű a helyzeted, meg tudlak érteni, most hogy már én is édesanya vagyok..
De egykor ahogy a lányod is tékozló lány voltam..
Az én kálváriám 15-18 éves koromig tartott.
Szinte ugyanezek a dolgok voltak mint a lányodnál, amit ma már nagyon sajnálok!
Azt hogy honnan indult el nálam ez a dolog csak 18 évesen egy tragikus túlgyógyszerezés alkalmával, kórházban derült ki..
15 évesen hazafelé tartva megerőszakoltak.Annyira szégyeltem magam h nem mertem elmondani a szüleimnek, akik a széltől is óvtak. Az iskolában nem tudtm koncentrálni, rossz jegyeket kaptam, bukdácsoltam. Egyre többet lógtam és ittama kocsmákban csak h felejtsek..
de nem nagyon sikerült. Utáltam mindenkit még magamat is. Mocskosnak éreztem magam a történtekért pedig nem voltam felelős.
Aztán 18 évesen a detoxikáló után pszichiáterhez kerültem ahol minden kibukott belőlem.
Választanom kellett élet vagy halál közt. Elkezdtem sportolni nagyon keményen, abbahagytam az alkoholfogyazstást, megszakítottam minden rossz kapcsolatomat. Tanultam, aztán külföldre kerültem tolmácsként, jómunkahelyem lett. Ma már 35 évesen 4. babámat várom és boldog párkapcsolatban élek.
S kérdésedre a javaslatom: ha egy gyermek visszatér és a karjaidra vágyik ne told el magadtól!!! Öleld meg és szeresd! akkor is ha fájnak a történtek. Nem tudhatod mi zajlott le benne akkor, talán ő sem tudja...
Szurkolok Nektek! MInden jót!
válasza:És szerinted mitől lett ilyen? Nem hibáztatod magad, a nevelésedet? Mert ha egy kicsit is tehetsz róla, akkor nem lenne kérdés, hogy ő a te lányod. És én azt sem értem, hogy tudtad elengedni, hogy törődtél bele abba, hogy az utcán éljen, kolduljon, esetleg meghaljon drogba, , alvilágba, stb.
KOmolyan, hogy tudtál így aludni???
Tudom miről beszélek, nekem az unokahúgom volt így bekattanva egy pár évig, mi is kerestük discóba, pasiknál, mindenhol És igen, volt oka, a nagynéném nem foglalkozott vele, elvált, új pasik, nem volt túl jó gyerekkora.
De aztán amikor kezdődtek a gondok a gyereke lett a legfontosabb, nem engedte el, volt, hogy a radiátorhoz kötötte éjjelre a kezét, nehogy meglépjen..
Most már két gyerekes anyuka az unokatesóm, és jó tanulópénz volt neki. Az anyukájával jó a viszonya.
Higyjétek el kérlek, hogy soha nem tudtam meg, mi történt, mitől lett ilyen!!!Annyiszor kérdeztem, mit csináltam rosszul, mit tettem, mi trötént, de mindig csak az volt a válasz, hogy hagyjam már békén, nincs semmi baja, Ő ezt az életet élvezi!Persze hogy hibáztatom, magam, de tényleg vittem mindenhova, hátha másnak megnyílik, de ott is csak ezt szajkózta, meg sértegette az orvost...
Hogy tudtam elengedni?Ideg összeroppanás szélén voltam már, és mikor kijelentette, hogy engedjem már el végre, úgyis pár nap és nagykorú lesz, Ő neki ez az élet kell, ha hazaviszem megint a rendőrökkel, úgy is eljön...Addigra már annyi mindenen voltunk túl, nekem ott volt még egy gyerek, és akkor ez annyira fájt, hogy ráhagytam.Azt gondoltam egy vagy kért hét és visszajön, mert szereti a kényelmet, és minket is...Nem hittem hogy eddig tart...De talán a lényeg, hogy visszajött...
válasza:Szia!! Én is voltam a másik oldal ( a tékozló leány) pont így 16-18 ig kb. amikor is eljöttem otthonról. Mondjuk én dolgoztam is (persze olyasmit amit anyumék tökre lenéztek mekiben de nem érdekelt mert kellett a pénz és jó volt a társaság vagyis akkor jónak tűnt, mindennap buliztunk, pasiztunk, "éltünk") Igazából hiába is kérdezték mi volt a bajom velük, szülőkkel, nem tudom, egyszerűen rámjött ez az időszak és ennyi.
Azóta is sokat gondolkozom ezen hogy miért de nem érzem hogy különösebben hibáztak volna a szüleim. Elváltak egyébként úgy kamaszkorom körül, de mindkettővel beszélőben maradtam, talán kicsit úgy éreztem hogy mindkettejüknek csak egy plusz vagyok aki "ottmaradt" nekik, de már a saját életüket tekintik legfontosabbnak (új kapcsolat, új lakás stb.) de ez szerintem nem elégséges indok erre a "megőrülésre" és teljes leválásra róluk.
Aztán anyum nekem is nagyon beteg lett, akkor párszor találkoztunk mert úgy éreztem korrektnek de ugyanez volt hogy olyan távolinak éreztük egymást.
Utána jobban lett és olyan 23 éves koromra "benőtt" a fejem lágya, elkezdtem egy sulit levelezőn, lediplomáztam. Sajnos közben kiújult anyum betegsége és el is vesztettem őt amikor 27 lettem...Közben az egyetemen megismertem a most már férjemet és anyum halála után pár hónappal megszületett a kisfiunk.
Azóta van egy lányunk is, dolgozunk, normálisan élünk. De mióta anya vagyok és találkozom a sok sok megoldandó nevelési problémával egyre inkább megértem anyumékat, hogy ez egy elég nehéz dolog, hogy jól csináljam, úgy csináljam hogy neveljem is, de ne telepedjek rá, ne idegesítsem.
És rengetegszer gondolok arra a sok csúnya mondatra amit anyám fejéhez vágtam egy egy veszekedés alkalmával és hogy mennyi csalódást okoztam neki.
Na a lényeg ebből az hogy szerintem MINDENKÉPP próbáljátok meg a kapcsolatot helyrehozni mert ő is bánni fogja nagyon, és te is ha meg se kísérlitek rendezni.
Így hogy gyerekeim vannak már sokkal árnyaltabban látom ezt a kérdést és tudom, hogy mindenképp megbocsátanék a lányomnak-fiamnak ha szemét bűnöző lenne akkor is...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!