Lánygyerek az apjára hasonlít, tudtok mesélni történeteket, ahol kiderült, hogy az apa génjei megnyilvánulnak a lány viselkedésében, jók, vagy rosszak?

10

Rég nem kisgyerek már, hanem felnőtt.

Elsőszülött lányom külsőre kiköpött az apja.

Nem élünk együtt, de tartják a kapcsolatot.

Ez a kényszeres hazudozás nálunk is gyakori (apja ilyen volt), sokszor jelentéktelen dolgokban is, meg amitől falra mászok, ha kérdezem és kuss van, vagy "Nem tudok erre mit mondani"/"Így láttam jónak".

(Ezek voltak az apja joker-mondatai...)

De az alapszemélyisége az inkább az enyém. (Szerencsére.

Ezt nem negatívumként mondom, mert a fentiek ellenére sem tartom az exem egy "szarembernek", ami sajnos gyakori szokás elvált embereknél. Csak ő ilyen "jólvanazúgy"-típus, nem nagyon áll ki a véleményéért, már ha van neki... A lányunk meg... Tűzön-vízen át, csakazértis 😅)

Nem tanult viselkedés, valamilyen személyiségzavara van, ami öröklődik. Nem érdekel, hogy még azt hiszik, hogy nem, de igen.

Nálunk a lányom egy az egyben az apja külsőre, testalkat, haj, bőr, szem, és természetre vegyes, de inkább ő. Problémás gyerek az elejétől, mint az apja, erőnek erejével azon vagyok, hogy ne olyan legyen. Sosem találkoztak. Addig azt hittem mindenféle baja van, amíg nem tudtam, hogy az apjának is volt fegyelmije, az anyja iszonyat sokszor elverte, mert iskolában borzalmas volt. Ő úgy élte meg, ahogy az én gyerekem, kifordítva, mindenki hülye csak ő nem, vele mindig szívóznak, stb..

Ugyanaz a viselkedésproblémájuk van, ami sem nem autizmus, se nem adhd. Olyan szinten hasonlítanak, hogy még ételekben is ugyanaz a kedvenc zöldség, ugyanaz az utált zöldség. Ilyen, hogy mindkettő szereti nyersen a borsót, de főtt ételben egyik sem eszi meg. Én se tudtam, nem, hogy a gyerek.. rengeteg ilyen van, és ami még érdekes, hogy ugyanazok a szófordulatok is jellemzőek, ilyen önfelmagasztalós benyögéseket viccesnek találnak.. Sosem látta, sosem meséltem róla, sosem találkzotak.. és mégis. Nagyritkán beszélek az apjával, ha a gyerek nem hallja, és van, hogy egy történetben ugyanazt mondja, amit a gyerekem.. tehát mesélek valami sztorit, ami a gyerekemmel történt, ő meg közbeszól, és pont azt, amit a gyerekem reagált a történet(ami rossz)..

Soha többet nem szülök olyannak, aki problémás gyerek volt, nem érdekel senkit, mi lett belőle. Az elsők közt lesz, amit kérdezek, annyira erős a genetika, hogy elmondani nem lehet. Még a nevetésük is hasonlít, olyan furán nevetnek, röviden. Sosem hallották egymást. Iszonyú mázli, hogy nem szól bele a nevelésébe, azóta drog és alkoholfüggő lett, összevernék egymást, vagy még jobban elzüllesztené, így is alig tudtam a felszínen tartani..

Én biztos vagyok benne, hogy túl keveset tudnak még az öröklődésről az embert testét/személyiségjegyeket tekintve, ha meglesz az agyműködés, tuti hogy kimutatják, hogy a személyiség nem tanult, hanem öröklött nagyobb részben, és bukni fog a pszichológia(kisebb jelentőséget kap). Rengeteg embernél figyelhető meg, én is láttam olyan kislányt, aki kiköpött a szociopata apja, aki lop, csal, hazudik, hisztis és mindenhonnan kirúgják. Egy irtó rendes nő és egy kis hárpia gyerek, akivel régóta problémák vannak személyiségre, de úgy, hogy nem szívesen tűrik meg oviban(suliban). Ránézel, a kislány külsőre is az apja, ott sem ismerik egymást..