Kamasz fiam kezelhetetlen, mit csináljak?

#22 Tudod a mostani liberális gyereknevelésben az a divat, hogy ha a gyerek egy bunkó kis gyökér, akkor sem szabad még csúnyán ránézni sem, inkább simogassuk a kis lelkét. Ha lekurváz, urámbocsá szájbavág, te csak öleld meg és beszélgess vele, attól jobb lesz!

Az ilyenekből lesznek az életképtelen, semmirekellő felnőttek, akik még huszonévesen is meg vannak győződve róla, hogy a világ körülöttük forog, aztán iszonyat nagyot esnek pofára, amikor rádöbbennek, hogy nem. Mert rá fognak döbbenni, ahogy ez a gyerek is, efelől senkinek ne legyen kétsége. Ha a szülei nem szabnak korlátokat, majd az élet fog, előbb vagy utóbb.

Mintha engem írtál volna le 15 éves koromban. A tanárok réme voltam ráadásul. Engem pszichológushoz és pszichiáterhez vittek, de igazából csak a lázadó korszakomat éltem.

Előtte kis nebáncsvirág voltam és ez mindenki kihasználtak, ebbe untam bele, hogy egy kis lelki játékkal akármit elérnek a felnőttek (rokonok meg tanárok) és a gyerekek is kihasználtak, ezért eldöntöttem, hogy rossz leszek.

Én ezt annak tudom be, hogy éretlen voltam.

Ez kb 1 évig tartott nálam, utána elkezdtem normális lenni.

Amúgy a pszichiáter nagyon sokat segített azzal, hogy sosem állt az oldalamra, sosem próbált megérteni, sosem próbált lelki támaszt nyújtani. Leültünk a családdal, nem is hagyta, hogy én beszéljek, család összefoglalta, hogy megint mit csináltam aztán a doki rám nézet és elmondta, hogy annyiról van szó, hogy egy elkényeztetett kis taknyos vagyok és, hogy nézzem meg mit csinálok a családdal.

Ez akkor szarul esett, de mélyen éreztem hogy amúgy igaza van. Szerintem ez is közrejátszott abban, hogy elkezdtem rendbe jönni.