Miért van manapság ennyi életképtelen gyerek?
Azért, mert azt látják otthon, hogy anyuci apuci nyomkodja a facebookot, ezért nekik is ez lesz fontos. Okostelefon, játékok. Legalább igy a szülőknek nem kell velük foglalkozni, több idejük marad facebookozni.
Belegondolni is rossz, mi lesz a mai gyerekek, tinik gyerekeivel. A mai gyerekek sincsenek megnevelve, hát akkor majd az ő gyerekeik?
Bocsi, kicsit elkalandoztam 😆
Annyit tennék hozzá, hogy nem nem engedik őket önállósodni, mert "macera". Ha anyuka főz, takarít csak útban van neki a gyerek meg hasonlók. Olvastam olyat is hogy 2 éves korig anyuka etette a gyereket. Nem adott kanalat a kezébe, nem engedte hogy megpróbálja mert csak maszatol. Sajnos egyre több az ilyen.
Az én 2 évesem mindenben "segít". Igen sokszor tovább tart dehát így tanul. Mosogat, tésztát gyúr, locsol, kapál, porszívóz, sepreget. Persze mindent a maga szintjén. Tud enni kanállal és villával is. Van hogy maszatol de ez van 🤷
Nem mindegyik ilyen azért.
Nagyon sok ilyen gyerek van tényleg de ne vegyük őket egy kalap alá.
Az enyém 13 és mindig megcsinálja azt ami ráesik a házimunkából. A szobáját tisztán tartja, elmosogat. Kiszedi a szárítógépből a ruhákat és hajtogat, felmos és porszívózik főleg így nyáriszünetben. Az anyósom a melléképületben lakik így annyira nincs egyedül azért.Nekem ez bőven elég. Amire eddig megkértem meg is csinálta. Nem várom el tőle, hogy mire hazaérünk vacsorával várjon.
Megtudja melegíteni az ételt is.
Iskolába nem egyedül jár mert én pont arra megyek el reggel amikor indulok dolgozni. Hazafele a férjem jön arra így nem kell neki sétálni. Én szeretem őt vinni az iskolába mert pl. esőben vagy hóban nem lesz csupa sár mire beér.
Ha van valami probléma persze, hogy szól. Persze neki is vannak rossz napjai. Nem mintagyerek csak kiskora óta adok neki házimunkát. Hozzá lett szoktatva. Ez normális.
De a kolléganőktől hallom mindig a panaszkodást, hogy a 14-15 éves gyerekek otthon nem csinálnak semmit. Hazamegy a munkából és ő mosogat meg takarít. Szerintem ez nevelés kérdése.
Ezt mondom, hogy így nevelték sajnos.
Engem nem ütne meg a gyerek az biztos. 4-es.
Szerencsétlen gyerek hogy tudna egyedül iskolába menni, ha egyszer sosem engedik neki? Hogy csinálna házimunkát, ha azt is mindig elintézi valami felnőtt?
A tanulás, nevelés nem úgy működik, hogy 12 éves koráig még kést sem adunk a kezébe, aztán a születésnapjától meg vigyen egy egész háztartást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!