Gyermeked tanítójával/tanárával szünetben is tartod a kapcsolatot?
Olyan furcsa, hogy akivel eddig napi szinten beszél(get)tem a gyerekről, családról, munkáról, szabadidőről meg úgy általában a mindennapokról, az most lényegében 2,5 hónapra "eltűnik" a gyerek (és az család) életéből.
Persze értem én, hogy ez neki munka, munkahely és most végre szabadságon van (lesz) és a háta közepére sem kívánja más gyerekét (miközben van otthon is saját), csak hát eddig majd 10 hónapon át az én gyerekem is kicsit az ő gyereke is volt, és valamiféle kötődés is kialakult felé.
Hívni nagyon ritkán szoktam, ha nem face-to-face beszélünk, akkor messengeren. Azzal úgy vagyok, hogy ha valaki nem akar elérhető lenni, vagy nem akar értesítéseket kapni, könnyedén szűrni tudja a személyt/beszélgetést.
Hívni rendszerint inkább csak visszahívom, ha nem ér el napközben (én is dolgozom), vagy ha messengeren úgy ítéljük meg, hogy egyszerűbb (rövidebb) szóban.
Mindegy, nem ez volt a kérdés, de azért köszi a válaszodnak ezt a részét is :D
Nekem úgy tűnik inkább barátnőként tekintessz rá egy kicsit nem?
És szerintem ha ő is kapható a dologra akkor lehet ebből barátság is, de akkor tényleg nem a gyerek a fő téma, ha nem vegyesen minden, amit leírtál.
Ha látod valahol, rendezvényen, strandon szerintem nyugodtan megkérdezheted mi újság, és a reakciójából úgyvís észreveszed, hogy szeretne-e barátkozni vagy sem.
Egyébként érdekes, hogy még a felnőttek is mennyire elhatárolódnak tanár-baráti viszonyoktól. :)
Igen, kicsit baráti a viszony, tehát abszolút nem csak az a hivatalos "Pistike már megint nem tanult"-kategóriába sorolható beszélgetéseink vannak. Voltak.
A munkaköröm sajnos olyan, hogy minimális (normális) emberi kapcsolat alakítható ki, így kifejezetten élveztem az értelmes, intelligens felnőttel való beszélgetéseket. Talán ezért is merült fel bennem a kérdés, az igény.
Gondolom, ha júliusban elkezdődnak a városi rendezvények, csak összefutunk. Addigra ők is befejezik a munkát, biztosan megy nyaralni, mi is túl leszünk a vakáció első turnusain. Szóval zavarni semmiképpen nem szeretném, tényleg csak amolyan jó, hogy látom, hogy van, hogy telik a nyár -témákkal érdeklődnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!